Property Value
dbo:abstract
  • Az özönvíz (vagy vízözön) történetének leírása a Bibliában Mózes első könyvében, a 6–8. fejezetben található. Az elbeszélés alapján a korabeli világ bűnösségének mértéke betelt és Isten vízözön által tisztította meg a földet az erkölcsi tisztátalanságtól. Az emberiséget elpusztító vízözönből csak az istenfélő Noé menekült meg családjával, feleségével, három fiával és három menyével együtt. A mai tudomány állása szerint az özönvíz történetének lehetett történelmi, valóságos alapja is, amit a pleisztocén-holocén becsapódási esemény idején a laurenciai jégtakaró megolvadásával járó nagy árvíz magyarázna. A világ csaknem valamennyi részén találunk az ősi hagyományokban számtalan és különféle özönvíz-regét. Ezeknek a hagyományoknak egy része helyi, korlátozott terjedelmű árvízkatasztrófákra vezethető vissza. A legjelentőségteljesebb a vallás szempontjából az a feltevés, hogy a vízözön-regék másik fele nagy valószínűséggel ezek egy és ugyanazon eseményről szólnak, mely történetek az idők folyamán különféle változásokon estek át. Leggyakrabban az észak-amerikai, illetve az ázsiai kontinensen és a tőle délre eső szigeteken találkozunk vele, de mindegyik kontinensen vannak ilyen legendák. Ezek három ponton szinte teljesen megegyeznek:1. Világméretű pusztulás érte vízözön képében az emberiséget 2. Bárkát vagy hajót szerepeltetnek a menekülés céljára. 3. Az emberiség magja megmaradt, hogy a faj fennmaradjon. A legnagyobb hegységek, a Himalája, az Andok, a Sziklás hegység, az Alpok magukon viselik a tengeri kagylók és más, évezredekkel ezelőtt élt tengeri élet árulkodó jeleit. Ezeket a tudomány állása szerint nem lehet az özönvíz bizonyítására használni, mert azok a hosszú idő alatt lerakódó egykori tengerfenéki üledékben helyezkednek el és a hegységképződési folyamatok bizonyítékai. Az özönvíz eseményére Jézus is tett utalást, amikor párhuzamot vont az akkor élő emberek élete és az utolsó idő korszaka között. Mózes könyve alapján ebben az időben óriások éltek a földön, akik mind életkoruk szokatlan nagyságával, mind pedig testi alkatuk kiválóságával felülmúlták a későbbi embereket. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1369977 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 21954 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23597997 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Özönvíz (Biblia) (hu)
  • Özönvíz (Biblia) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of