Property Value
dbo:abstract
  • Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának képviselőháza 435 szavazati joggal rendelkező képviselőből, valamint 6 szavazati joggal nem rendelkező delegáltból áll. Az egyes államok képviselőinek számát a tíz évenként lebonyolított népszámlálás adatai, valamint az állam kiterjedése alapján határozzák meg. Ennek megfelelően a 114. kongresszusban Kaliforniának van a legtöbb, 53 képviselője, és mindössze egy képviselővel rendelkezik Alaszka, Delaware, Montana, Dél-Dakota, Észak-Dakota, Vermont, valamint Wyoming állam. A képviselőház tagjait minden páros év novemberében választják meg, mandátumukat a megválasztott képviselők január 3-án kezdik meg. A 114. kongresszus tagjait 2014. november 4-én választották meg, a következő kongresszus tagjainak megválasztására 2016. november 8-án, az elnökválasztással egy időben került sor. A 114. kongresszus 2015. január 3-a 12:00-tól 2017. január 3-án 12:00-ig ülésezett. A képviselőház többségét ebben az időszakban a republikánusok adták. A képviselőház elnöke a republikánus Paul Ryan, aki John Boehnert 2015. október 29-én váltotta a házelnöki székben. A legidősebb képviselő az 1929-ben született John Conyers volt (Michigan 13.), aki egyben a legrégebben, 1965 óta tagja a testületnek. A legfiatalabb az 1984-ben született Elise Stefanik volt (New York 21.), míg a tisztséget legrövidebb ideje, 2016-tól, Warren Davidson (Ohio 8.) töltötte be. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1245652 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 226811 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23901676 (xsd:integer)
prop-hu:alelnök
prop-hu:cím
  • Az USA 114. kongresszusa képviselőházi tagjainak listája (hu)

prop-hu:címer
  • Seal of the United States House of Representatives.svg (hu)

prop-hu:címerfelirat
  • Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza (hu)

prop-hu:delegátus
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:előző
  • 113 (xsd:integer)
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:előzőfelirat
prop-hu:hTöbbség
  • republikánus (hu)
  • republikánus (hu)
prop-hu:imagedate
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:kezdet
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:képviselő
  • 188 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 115 (xsd:integer)
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:következőfelirat
prop-hu:proTemp
prop-hu:sTöbbség
  • republikánus (hu)
  • republikánus (hu)
prop-hu:sorszám
  • 114 (xsd:integer)
prop-hu:speaker
prop-hu:szenátor
  • 44 (xsd:integer)
prop-hu:vég
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 2015 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Az USA 114. kongresszusa képviselőházi tagjainak listája (hu)
  • Az USA 114. kongresszusa képviselőházi tagjainak listája (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előzőfelirat of
is prop-hu:következőfelirat of
is foaf:primaryTopic of