Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A sakk-csapatvilágbajnokság a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által 1985 óta rendezett csapatverseny, amelyen az öt világrészt képviselő 10 legerősebb csapat vesz részt. A nemzeti válogatottak a sakkolimpián, illetve a kontinensbajnokságokon vívhatják ki a részvétel jogát. A versenyre kezdetben négyévente került sor, 2011 óta kétévente, a páratlan években rendezik meg. 2007 óta a csapatvilágbajnokságot kétévente megrendezik a nők számára is. A női VB helyszíne és időpontja eltér a nyílt versenyétől. A legtöbb alkalommal, négyszer, Oroszország csapata szerezte meg az első helyet, őket a Szovjetunió követi két aranyéremmel. A női versenyen Kína válogatottja három alkalommal győzött, Ukrajna és Grúzia egy-egy elsőséget szerzett. A nyílt versenyen a magyar válogatott többször is bejutott a világbajnokság tízes döntőjébe, a legjobb eredményt az első alkalommal rendezett világbajnokságon érték el, amikor az ezüstérmet szerezték meg. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 21374 (xsd:nonNegativeInteger)
- 22029 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
|
- 21390346 (xsd:integer)
- 24288133 (xsd:integer)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:comment
|
- A sakk-csapatvilágbajnokság a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által 1985 óta rendezett csapatverseny, amelyen az öt világrészt képviselő 10 legerősebb csapat vesz részt. A nemzeti válogatottak a sakkolimpián, illetve a kontinensbajnokságokon vívhatják ki a részvétel jogát. A versenyre kezdetben négyévente került sor, 2011 óta kétévente, a páratlan években rendezik meg. 2007 óta a csapatvilágbajnokságot kétévente megrendezik a nők számára is. A női VB helyszíne és időpontja eltér a nyílt versenyétől. (hu)

rdfs:label
|
- Sakk-csapatvilágbajnokság (hu)
- Sakk-csapatvilágbajnokság (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |