Property Value
dbo:abstract
  • A számítógéppel támogatott sakkozás (advanced sakk) alatt a sakkozásnak azt a formáját értjük, amikor a lépés meghatározása során a játékos először egy lépésgeneráló sakkprogrammal, valamint megnyitás- és játszmagyűjteményt tartalmazó adatbázissal rendelkező számítógép segítségét veszi igénybe. A versenyző szabadon választhat a gép által javasolt, általa legjobbnak ítélt lépések közül, sőt el is térhet azoktól. A számítógéppel támogatott sakkozás fogalma alatt közvetve érthető az is, amikor a hagyományos, tábla melletti sakkversenyre való felkészülés során a versenyzők a számítógépes adatbázisból kikeresik leendő ellenfeleik játszmáit, és ez alapján elemzik stílusukat, valamint játékszokásaikat. Ehhez kapcsolódóan az adatbázis megnyitási repertoárja segítségével keresik meg az ellenük alkalmazható legelőnyösebbnek számító változatokat, illetve ezekben a változatokban a sakkmotor segítségével próbálhatják ki, hogy valamely új lépés (az adott változatban újítás) hatásos lehet-e. A számítógéppel támogatott sakkozás a fenti előnyös oldala mellett komoly kérdéseket vetett fel a levelezési sakkozás területén. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1274969 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 19397 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21536062 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Számítógéppel támogatott sakkozás (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of