Property Value
dbo:abstract
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye története a nevében említett három régi vármegye által képviselt magyarországi régió történetét foglalja magába, beleértve a történelmi Ung és Ugocsa vármegye históriáját is. Földrajzilag a terület a Nagyalföld északkeleti részén a mai Kárpátaljához csatlakozik. Már az újkőkor embere birtokba vette a terület gazdag természeti erőforrásait. A honfoglalás ezen a tájon kezdődött, a kor leleteinek nagy része itt került elő. Az államalapítás után I. István három királyi vármegyét hozott létre ebben a régióban, Szabolcs, Borsova és Szatmár néven. A török nem hódoltatta meg a területet, de gyakori rablótámadásaival szétzilálta a gazdasági életet. Hasonló hatása volt annak, hogy a vidék egyben a Habsburgok uralta királyi Magyarország és Erdély ütköző zónájában is feküdt, és rendszeresen sarcolták az átvonuló hadak. A 16. században az itteni megyék a magyarországi reformáció egyik központját adták, majd ettől nem függetlenül, a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok bázisai közé tartoztak. A függetlenségi küzdelmek bukása utáni béke idején, a 18. században szerény gazdasági fejlődés indult a térségben. A 19. század derekán, a jobbágyfelszabadítás és a Tisza szabályozásával együtt járó nagy természetátalakító munkák során alapvetően megváltozott a térség társadalma is. A birtokszerkezet átalakult, a külterjes gazdálkodást folytató új nagybirtokok nem tudták felszívni a fölös munkaerőt. Az elégedetlenség gyakran öltött erőszakos formákat. A két világháború között sem sikerült javítani az életkörülményeken. Az új háború előtt és annak első szakaszában a bécsi döntések révén jelentősen változott az ország és ezzel a megye területe is, de ez nem volt tartós. A második világháború után a megyében is megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Itt is sor került a mezőgazdaság erőltetett szövetkezetesítésére. Az ipari fejlődés csak az 1960-as években indult meg, addig a megye munkaerő-feleslege az ország más vidékein vett részt a nagy ipari építkezéseken, elvándorlás vagy ingázás révén. A nyolcvanas évek elejére már jelentős létszámú munkásság és első generációs értelmiségi réteg alakult ki a megyében is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1178015 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 62347 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23731701 (xsd:integer)
prop-hu:accd
  • 2015-02-22 (xsd:date)
  • 2015-03-31 (xsd:date)
prop-hu:accessdate
  • 2015-05-10 (xsd:date)
prop-hu:alcím
  • A gótok eredete és tettei (hu)
  • A művelődés szolgálatában (hu)
  • Az 1935. évi választás és következményei (hu)
  • Társadalomtörténeti látószögek (hu)
  • Szabolcs megye birtokviszonyai a 14–16. században (hu)

prop-hu:archd
  • 2015-02-22 (xsd:date)
  • 2015-04-02 (xsd:date)
prop-hu:aurl
prop-hu:cím
  • Getica (hu)
  • Honfoglalás és régészet (hu)
  • Magyar régészet az ezredfordulón (hu)
  • Magyarország a XX. században (hu)
  • Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok (hu)
  • A tiszaeszlári dráma (hu)
  • Forradalmak, román megszállás (hu)
  • JÁRÁSOK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN (hu)
  • Nyíregyháza román megszállása 1919–20-ban (hu)
  • Rendszerváltoztatás és helyi társadalom (hu)
  • Az MTA SzSzB megyei tudományos testülete 9. ülésének előadás-összefoglalói (hu)
  • Szabolcs-Szatmár (hu)
  • Területfejlesztési Program (hu)
  • A Nyírvidék újság megmentése a jövő számára (hu)
  • Szabolcs-Szatmár története az 1945-ös és az 1947-es választások között (hu)
  • Az EU PHARE kísérleti program alap sikeres projektjei 1996 (hu)
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékei. A megye történelme (hu)
  • Észak-alföldi régió (hu)
  • A Budapesti Finomkötöttárugyár rövid története (hu)

prop-hu:date
  • 2021 (xsd:integer)
prop-hu:fejezetcím
  • Rendszerváltozás-rendszerváltás-politikai pártok (hu)
  • Történelmi-társadalmi viszonyok (hu)
  • Vezéri sírok a Felső-Tisza vidéken (hu)
  • Átalakulás és alkalmazkodás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kilencvenes évek első felében (hu)
  • Önkormányzatok és települések a rendszerváltoztatás sodrában Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (hu)

prop-hu:fejezetszerző
  • Fekete Zoltán (hu)
  • Dr. Hajnal Béla (hu)
  • Dr. Takács Péter (hu)
  • Petróczki Ferenc (hu)
  • Révész László (hu)
  • Fekete Zoltán (hu)
  • Dr. Hajnal Béla (hu)
  • Dr. Takács Péter (hu)
  • Petróczki Ferenc (hu)
  • Révész László (hu)
prop-hu:formátum
  • pdf (hu)
  • pdf (hu)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Nyíregyháza (hu)
  • Szekszárd (hu)
  • Ózd (hu)
  • Budapest (hu)
  • Nyíregyháza (hu)
  • Szekszárd (hu)
  • Ózd (hu)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 9630348241 (xsd:decimal)
  • 9630924773 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
  • Osiris Kiadó (hu)
  • Babits Kiadó (hu)
  • Balassi Kiadó (hu)
  • Kossuth (hu)
  • L´Harmattan Kiadó (hu)
  • Az MTA SzSzB megyei Tudományos Testülete (hu)
  • Inka Kiadó (hu)
  • Megyei Fejlesztési Ügynökség (hu)
  • Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (hu)
  • Periférián Alapítvány (hu)
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata (hu)

prop-hu:közreműködők
  • Kovács László (hu)
  • Kovács László (hu)
prop-hu:oldal
  • 25 (xsd:integer)
  • 119 (xsd:integer)
  • 121 (xsd:integer)
  • 139 (xsd:integer)
  • 161 (xsd:integer)
  • 600 (xsd:integer)
prop-hu:periodika
  • Szabolcs-szatmár-beregi levéltári évkönyv (hu)
  • A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve (hu)
  • MAGYAR TEXTILTECHNIKA (hu)
  • Szabolcs-Szatmár-Beregi szemle: társadalom, tudomány, művészet (hu)

prop-hu:szerző
  • dbpedia-hu:Cservenyák_László
  • Takács Péter (hu)
  • Merényi László (hu)
  • Engel Pál (hu)
  • Nagy Ferenc (hu)
  • Iordanes (hu)
  • Kövér György (hu)
  • Lázár Károly (hu)
  • Bene János (hu)
  • Cselényi György (hu)
  • Markó Péterné (hu)
  • Visí Zsolt (hu)
  • Zoles József (hu)
prop-hu:szám
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:weblap
  • Járás.info.hu (hu)
  • Szabolcs online (hu)
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1967 (xsd:integer)
  • 1984 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
  • 2013 (xsd:integer)
  • 2014-02-20 (xsd:date)
prop-hu:évfolyam
  • 45 (xsd:integer)
  • LXVI (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye története (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of