Property Value
dbo:abstract
  • A thermopülai csata (görögül: Μάχη τῶν Θερμοπυλῶν, Makhé tón Thermopülón) a görög és óperzsa hadseregek közt i. e. 480-ban lezajlott ütközet, melyre a Thermopülai-szorosban került sor. A szoros több mint öt kilométer hosszan húzódott a tenger és a meredek hegyoldal között, helyenként mindössze 14 méter szélességben. Ezt az útvonalat elkerülni csak a szinte járhatatlan hegyeken keresztül lehetett, ezért stratégiai jelentősége már korábban is óriási volt. Az idők folyamán három mesterséges akadályt, kaput is építettek a szűkületben, a középsőt 100 évvel korábban a a thesszáliai invázió ellen. A Thermopülai név az ógörög „forró kapu” szóból származik, mivel több melegvíz-forrás is található a környéken. A katonai stratégák szerint a Thermopülai-szoros volt a legalkalmasabb hely, ahol védekezni tudtak a görögök az előrenyomuló perzsák ellen. Tisztában voltak azzal, hogy csak feltartóztatni tudják majd az ellenséget, illetve károkat okozni a csapataiknak, de megsemmisíteni vélhetően már nem, ezért Athén lakosságát kitelepítették. Egy perzsa sereg a Thermopülai-szorosnál, a hadiflotta pedig ütközött először görög ellenállásba. A görögök a szorosban a hagyományos phalanx-hadállást alkalmazták, úgy tervezték, hogy ezzel visszaverhetik a perzsa lovasság balszárnyát. A csata részletei nem ismertek pontosan, mert csak Hérodotosz leírásai alapján lehet képet alkotni róla, amely néhány görög túlélő elbeszélése alapján készült. A csata előtt I. Khsajársá (I. Xerxész) öt napot várt, hogy a görögök elvonuljanak a területről, de azok maradtak, így megindította a támadást. Hérodotosz leírja, hogy a görög hopliták hosszú dárdával védekeztek, míg a perzsák rövid dárdával és karddal támadtak, valamint, hogy a perzsák nagy veszteségeket szenvedtek el a három napos csata során. Az egyik legenda szerint a harmadik napon egy helyi görög pásztor, Ephialtész megmutatta a perzsáknak az , amelyen átvághatott a sereg, így a szoros bejáratát védő görögök hátába kerülhettek. Mikor Leónidasz belátta, hogy nem bírja tartani a szorost, elrendelte a teljes visszavonulást. Mintegy 700 theszpiai harcos, vezetése alatt, megtagadta a parancsot és tovább védekezett. Leónidasz testőrei, mintegy 300 spártai, 400 thébai és a theszpiaiak – tehát mintegy 1400 katona, ellentétben a köztudatban elterjedt mindössze 300 spártaival – ott maradtak, egyesek szerint a dicsőségért, mások szerint azért, mert a perzsák a visszavonulás elhúzódása miatt elvágták menekülésük útját. A csata végén a thébaiak letették a fegyvert, a spártaiak és a theszpiaiak egytől egyig elestek. (hu)

dbo:causalties
  • 1000-4000 (Hérodotosz)
  • ~(Hérodotosz)
dbo:commander
dbo:result
  • perzsa győzelem
dbo:strength
  • (Beloch, W. W. Tarn)
  • (Pauszaniasz Periégétész)
  • felett (Diodórosz)
  • felett (Hérodotosz)
  • ~(Ktésziasz Knidiosz)
  • –(Hans Delbrueck)
  • –(modern számítások)
dbo:territory
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 203711 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 64866 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23733490 (xsd:integer)
prop-hu:chapter
  • Persia and the Greeks (hu)
  • Persia and the Greeks (hu)
prop-hu:editor
  • Ilya Gershevitch, ed. (hu)
  • Ilya Gershevitch, ed. (hu)
prop-hu:egyikFél
  • görög poliszok, Spárta vezetésével (hu)

prop-hu:eredmény
  • perzsa győzelem (hu)
  • perzsa győzelem (hu)
prop-hu:erők
  • (hu)
  • ~ (hu)
  • felett (hu)
  • (hu)
  • ~ (hu)
  • felett (hu)
prop-hu:first
  • George (hu)
  • J (hu)
  • John (hu)
  • Peter (hu)
  • R (hu)
  • Tom (hu)
  • Andrew (hu)
  • Edward (hu)
  • AJ (hu)
  • Philip (hu)
  • J. B. (hu)
  • A.R. (hu)
  • JF (hu)
  • Keveh (hu)
  • Ernle (hu)
  • George (hu)
  • J (hu)
  • John (hu)
  • Peter (hu)
  • R (hu)
  • Tom (hu)
  • Andrew (hu)
  • Edward (hu)
  • AJ (hu)
  • Philip (hu)
  • J. B. (hu)
  • A.R. (hu)
  • JF (hu)
  • Keveh (hu)
  • Ernle (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:id
  • ISBN0199299838 (hu)
  • ISBN0199299838 (hu)
prop-hu:időpont
  • i. e. 480. augusztus 7. vagy 8–10. (hu)

prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 1846031087 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
prop-hu:kép
  • Thermopylae ancient coastline large.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A csata helye ma (hu)
  • A csata helye ma (hu)
prop-hu:language
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:last
  • Holland (hu)
  • Murray (hu)
  • Green (hu)
  • Burn (hu)
  • Bury (hu)
  • Köster (hu)
  • Cawkwell (hu)
  • Bradford (hu)
  • Farrokh (hu)
  • Lazenby (hu)
  • Roebuck (hu)
  • Traver (hu)
  • de Souza (hu)
  • Lemprière (hu)
  • Greswell (hu)
  • Holland (hu)
  • Murray (hu)
  • Green (hu)
  • Burn (hu)
  • Bury (hu)
  • Köster (hu)
  • Cawkwell (hu)
  • Bradford (hu)
  • Farrokh (hu)
  • Lazenby (hu)
  • Roebuck (hu)
  • Traver (hu)
  • de Souza (hu)
  • Lemprière (hu)
  • Greswell (hu)
prop-hu:location
  • Bolchazy-Carducci Publishers (hu)
  • Bolchazy-Carducci Publishers (hu)
prop-hu:másikFél
prop-hu:név
  • Thermopülai csata (hu)
  • Thermopülai csata (hu)
prop-hu:parancsnokok
prop-hu:publisher
  • dbpedia-hu:Oxford_University_Press
  • Greenwood Publishing Group (hu)
  • Osprey Publishing (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • University of Texas Press (hu)
  • Da Capo Press (hu)
  • Abacus (hu)
  • Aris-Phillips Kft. (hu)
  • Klio Belheft 32 (hu)
  • Akroterion 54 (hu)
  • Collin & co. (hu)
prop-hu:title
  • Persian Fire: The First World Empire and the Battle for the West (hu)
  • Cornelius Nepos – Three Lives (hu)
  • Shadows in the Desert: Ancient Persia at War (hu)
  • Studien zur Geschichte des Antikes Seewesens (hu)
  • The Defence of Greece 490–479 BC (hu)
  • The Greek and Persian Wars , 499-386 BC. (hu)
  • From polis to empire, the ancient world, c. 800 B.C.-A.D. 500: a biographical dictionary (hu)
  • Diodorus Siculus – Greek history 480–431 BC: the alternative version (hu)
  • The Cambridge History of Iran, Volume 2: The Median and Achaemenid Periods The Cambridge Ancient History, vol. 5 (hu)
  • A History of Greece to the Death of Alexander the Great (hu)
  • A classical dictionary (hu)
  • Origines kalendariæ Hellenicæ (hu)
  • The Battles of the Anglo-Zulu War, 1879 (hu)
  • The Greco-Persian Wars (hu)
  • Thermopylae: The Battle for the West (hu)

prop-hu:url
prop-hu:veszteségek
  • 1000 (xsd:integer)
  • ~ (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1827 (xsd:integer)
  • 1862 (xsd:integer)
  • 1934 (xsd:integer)
  • 1985 (xsd:integer)
  • 1993 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Thermopülai csata (i. e. 480) (hu)
  • Thermopülai csata (i. e. 480) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Thermopülai csata (hu)
  • Thermopülai csata (hu)
is foaf:primaryTopic of