| dbo:abstract
|
- Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven ) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közelében a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő kábelből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitációs, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kábel fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozíciója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül. Az űrlift elképzelése Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a modern rakétatechnika és űrkutatás megalapozója által 1895-ben került először megjelenésre. Egy szabadon álló tornyot javasolt, mely a Föld felszínétől a földállandó pályáig ért. Mint minden épület, Ciolkovszkij szerkezete is nyomás alatt állna, a tömegét alulról megtámasztva. 1959 óta az űrliftről alkotott legtöbb elképzelés kizárólag a szakítószilárd szerkezetekre összpontosított, a rendszer súlyának fentről történő megtartásával. A szakítószilárd elképzelésekben az a földállandó pálya mögötti nagy tömegből (az ellensúly) kiindulva ér le a földre. Ez a szerkezet a Föld és az ellensúly között egy fejjel lefelé tartott függőónhoz hasonlóan feszültség alatt van. Az űrlifteket gyakran babszárnak, űrhídnak, űrliftnek, űrlétrának, űrhorognak, pályatoronynak vagy pályaliftnek nevezik. A viszonylag erős gravitációjával a Földön a jelenlegi technológia nem alkalmas olyan pányvához szükséges anyagok előállítására, melyek az űrlift felépítéséhez kielégítően . Az űrlift újabb elképzelései azonban a pányvaterv szakítószilárdságához használt szén- vagy tekintetében figyelemre méltóak. Ezeknek a molekuláknak a mért szilárdsága magas a sűrűségükhöz képest, és ígéretes anyagok a Föld-bázisú űrlift megvalósíthatóságához. Az elképzelés más bolygókon és égitesteken is alkalmazható. A Földnél gyengébb gravitációjú Naprendszeren belüli helyeken (például a Hold vagy a Mars) a szilárdsághoz viszonyított sűrűség követelmények nem annyira nagyok a pányva anyagoknál. A jelenleg rendelkezésre álló anyagok (mint például a ) elég erősek és könnyűek ahhoz, hogy azokon a helyeken űrliftként használhatók lehessenek. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkot༾leme egy szalagszerű kl (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kl mentén a bolyglszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közeln a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő klből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitผiós, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kl fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozໜiója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül.Az űrlift elképzelése Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a modern rakétatechnika és űrkutatás megalapozója által 1895-ben került először megjelenésre. Egy szabadon álló tornyot javasolt, mely a Föld felszínétől a földállandó pályáig ért. Mint minden épület, Ciolkovszkij szerkezete is nyomás alatt állna, a tömegét alulról megtámasztva. 1959 óta az űrliftről alkotott legt elképzelés kizárólag a szakítószilárd szerkezetekre összpontosított, a rendszer súlyának fentről történő megtartásával. A szakítószilárd elképzelésekben az űrpányva a földállandó pálya mögötti nagy tömegből (az ellensúly) kiindulva ér le a földre. Ez a szerkezet a Föld és az ellensúly között egy fejjel lefelé tartott függőónhoz hasonl༺n feszültség alatt van. Az űrlifteket gyakran babszárnak, űrhໝnak, űrliftnek, űrlétrának, űrhorognak, pályatoronynak vagy pályaliftnek nevezik.A viszonylag erős gravitผiójával a Földön a jelenlegi technológia nem alkalmas olyan pányvához szükséges anyagok előállítására, melyek az űrlift felépítéséhez kielégítᔞn erősek és könnyk. Az űrlift újabb elképzelései azonban a pányvaterv szakítószilárdságához használt szén- vagy bórnitrid nanocső tekintetn figyelemre mélt༺k. Ezeknek a molekuláknak a mért szilárdsága magas a sűrűségükhöz képest, és ígéretes anyagok a Föld-bázisú űrlift megvalósíthatóságához.Az elképzelés más bolygókon és égitesteken is alkalmazható. A Földnél gyeng gravitผiójú Naprendszeren belüli helyeken (például a Hold vagy a Mars) a szilárdsághoz viszonyított sűrűség követelmények nem annyira nagyok a pányva anyagoknál. A jelenleg rendelkezésre álló anyagok (mint például a kevlár) elég erősek és könnyk ahhoz, hogy azokon a helyeken űrliftként használhatók lehessenek. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közelében a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő kábelből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitációs, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kábel fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozíciója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül.Az űrlift elképzelése Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a modern rakétatechnika és űrkutatás megalapozója által 1895-ben került először megjelenésre. Egy szabadon álló tornyot javasolt, mely a Föld felszínétől a földállandó pályáig ért. Mint minden épület, Ciolkovszkij szerkezete is nyomás alatt állna, a tömegét alulról megtámasztva. 1959 óta az űrliftről alkotott legtöbb elképzelés kizárólag a szakítószilárd szerkezetekre összpontosított, a rendszer súlyának fentről történő megtartásával. A szakítószilárd elképzelésekben az űrpányva a földállandó pálya mögötti nagy tömegből (az ellensúly) kiindulva ér le a földre. Ez a szerkezet a Föld és az ellensúly között egy fejjel lefelé tartott függőónhoz hasonlóan feszültség alatt van. Az űrlifteket gyakran babszárnak, űrhídnak, űrliftnek, űrlétrának, űrhorognak, pályatoronynak vagy pályaliftnek nevezik.A viszonylag erős gravitációjával a Földön a jelenlegi technológia nem alkalmas olyan pányvához szükséges anyagok előállítására, melyek az űrlift felépítéséhez kielégítően erősek és könnyűek. Az űrlift újabb elképzelései azonban a pányvaterv szakítószilárdságához használt szén- vagy bórnitrid nanocső tekintetében figyelemre méltóak. Ezeknek a molekuláknak a mért szilárdsága magas a sűrűségükhöz képest, és ígéretes anyagok a Föld-bázisú űrlift megvalósíthatóságához.Az elképzelés más bolygókon és égitesteken is alkalmazható. A Földnél gyengébb gravitációjú Naprendszeren belüli helyeken (például a Hold vagy a Mars) a szilárdsághoz viszonyított sűrűség követelmények nem annyira nagyok a pányva anyagoknál. A jelenleg rendelkezésre álló anyagok (mint például a kevlár) elég erősek és könnyűek ahhoz, hogy azokon a helyeken űrliftként használhatók lehessenek. (hu)
- Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven ) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közelében a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő kábelből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitációs, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kábel fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozíciója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül. Az űrlift elképzelése Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a modern rakétatechnika és űrkutatás megalapozója által 1895-ben került először megjelenésre. Egy szabadon álló tornyot javasolt, mely a Föld felszínétől a földállandó pályáig ért. Mint minden épület, Ciolkovszkij szerkezete is nyomás alatt állna, a tömegét alulról megtámasztva. 1959 óta az űrliftről alkotott legtöbb elképzelés kizárólag a szakítószilárd szerkezetekre összpontosított, a rendszer súlyának fentről történő megtartásával. A szakítószilárd elképzelésekben az a földállandó pálya mögötti nagy tömegből (az ellensúly) kiindulva ér le a földre. Ez a szerkezet a Föld és az ellensúly között egy fejjel lefelé tartott függőónhoz hasonlóan feszültség alatt van. Az űrlifteket gyakran babszárnak, űrhídnak, űrliftnek, űrlétrának, űrhorognak, pályatoronynak vagy pályaliftnek nevezik. A viszonylag erős gravitációjával a Földön a jelenlegi technológia nem alkalmas olyan pányvához szükséges anyagok előállítására, melyek az űrlift felépítéséhez kielégítően . Az űrlift újabb elképzelései azonban a pányvaterv szakítószilárdságához használt szén- vagy tekintetében figyelemre méltóak. Ezeknek a molekuláknak a mért szilárdsága magas a sűrűségükhöz képest, és ígéretes anyagok a Föld-bázisú űrlift megvalósíthatóságához. Az elképzelés más bolygókon és égitesteken is alkalmazható. A Földnél gyengébb gravitációjú Naprendszeren belüli helyeken (például a Hold vagy a Mars) a szilárdsághoz viszonyított sűrűség követelmények nem annyira nagyok a pányva anyagoknál. A jelenleg rendelkezésre álló anyagok (mint például a ) elég erősek és könnyűek ahhoz, hogy azokon a helyeken űrliftként használhatók lehessenek. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkot༾leme egy szalagszerű kl (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kl mentén a bolyglszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közeln a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő klből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitผiós, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kl fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozໜiója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül.Az űrlift elképzelése Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a modern rakétatechnika és űrkutatás megalapozója által 1895-ben került először megjelenésre. Egy szabadon álló tornyot javasolt, mely a Föld felszínétől a földállandó pályáig ért. Mint minden épület, Ciolkovszkij szerkezete is nyomás alatt állna, a tömegét alulról megtámasztva. 1959 óta az űrliftről alkotott legt elképzelés kizárólag a szakítószilárd szerkezetekre összpontosított, a rendszer súlyának fentről történő megtartásával. A szakítószilárd elképzelésekben az űrpányva a földállandó pálya mögötti nagy tömegből (az ellensúly) kiindulva ér le a földre. Ez a szerkezet a Föld és az ellensúly között egy fejjel lefelé tartott függőónhoz hasonl༺n feszültség alatt van. Az űrlifteket gyakran babszárnak, űrhໝnak, űrliftnek, űrlétrának, űrhorognak, pályatoronynak vagy pályaliftnek nevezik.A viszonylag erős gravitผiójával a Földön a jelenlegi technológia nem alkalmas olyan pányvához szükséges anyagok előállítására, melyek az űrlift felépítéséhez kielégítᔞn erősek és könnyk. Az űrlift újabb elképzelései azonban a pányvaterv szakítószilárdságához használt szén- vagy bórnitrid nanocső tekintetn figyelemre mélt༺k. Ezeknek a molekuláknak a mért szilárdsága magas a sűrűségükhöz képest, és ígéretes anyagok a Föld-bázisú űrlift megvalósíthatóságához.Az elképzelés más bolygókon és égitesteken is alkalmazható. A Földnél gyeng gravitผiójú Naprendszeren belüli helyeken (például a Hold vagy a Mars) a szilárdsághoz viszonyított sűrűség követelmények nem annyira nagyok a pányva anyagoknál. A jelenleg rendelkezésre álló anyagok (mint például a kevlár) elég erősek és könnyk ahhoz, hogy azokon a helyeken űrliftként használhatók lehessenek. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közelében a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő kábelből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitációs, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kábel fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozíciója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül.Az űrlift elképzelése Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a modern rakétatechnika és űrkutatás megalapozója által 1895-ben került először megjelenésre. Egy szabadon álló tornyot javasolt, mely a Föld felszínétől a földállandó pályáig ért. Mint minden épület, Ciolkovszkij szerkezete is nyomás alatt állna, a tömegét alulról megtámasztva. 1959 óta az űrliftről alkotott legtöbb elképzelés kizárólag a szakítószilárd szerkezetekre összpontosított, a rendszer súlyának fentről történő megtartásával. A szakítószilárd elképzelésekben az űrpányva a földállandó pálya mögötti nagy tömegből (az ellensúly) kiindulva ér le a földre. Ez a szerkezet a Föld és az ellensúly között egy fejjel lefelé tartott függőónhoz hasonlóan feszültség alatt van. Az űrlifteket gyakran babszárnak, űrhídnak, űrliftnek, űrlétrának, űrhorognak, pályatoronynak vagy pályaliftnek nevezik.A viszonylag erős gravitációjával a Földön a jelenlegi technológia nem alkalmas olyan pányvához szükséges anyagok előállítására, melyek az űrlift felépítéséhez kielégítően erősek és könnyűek. Az űrlift újabb elképzelései azonban a pányvaterv szakítószilárdságához használt szén- vagy bórnitrid nanocső tekintetében figyelemre méltóak. Ezeknek a molekuláknak a mért szilárdsága magas a sűrűségükhöz képest, és ígéretes anyagok a Föld-bázisú űrlift megvalósíthatóságához.Az elképzelés más bolygókon és égitesteken is alkalmazható. A Földnél gyengébb gravitációjú Naprendszeren belüli helyeken (például a Hold vagy a Mars) a szilárdsághoz viszonyított sűrűség követelmények nem annyira nagyok a pányva anyagoknál. A jelenleg rendelkezésre álló anyagok (mint például a kevlár) elég erősek és könnyűek ahhoz, hogy azokon a helyeken űrliftként használhatók lehessenek. (hu)
|
| rdfs:comment
|
- Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven ) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közelében a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő kábelből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitációs, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kábel fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozíciója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkot༾leme egy szalagszerű kl (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kl mentén a bolyglszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. (hu)
- Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven ) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. Egy Földbázisú lift az egyik végével az egyenlítő közelében a felszínhez rögzített, másik végével az űrben a földállandó pályán (35.800 km magasság) kívül érő kábelből áll. Az alsó részen versengő erősebb gravitációs, és a felső végénél erősebb, kifele ható centrifugális erő biztosítja a kábel fenntartását, feszességét, és mozdulatlanságát a Föld egy pozíciója felett. Ha elkészül, a pányva gépi erővel folyamatosan pályára emelésre, és a pályáról a felszínre visszaeresztésre kerül. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkot༾leme egy szalagszerű kl (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kl mentén a bolyglszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. (hu)
- <api batchcomplete="">Az űrlift az űrközlekedés tervezett rendszere. A fő alkotóeleme egy szalagszerű kábel (más néven pányva) a felszínhez rögzítve, és az űrbe kiterjesztve. A kábel mentén a bolygófelszínről, mint például a Föld, közvetlenül az űrbe, vagy föld körüli pályára, nagy rakéták segítsége nélkül történő eszközszállítás lehetővé tételére lett tervezve. (hu)
|
