A 42. alkalommal megrendezett indianapolisi 500 mérföldes verseny volt az 1958-as Formula–1 világbajnokság negyedik futama, amelyet 1958. május 30-án rendeztek meg. Az indianapolisi 500 mérföldes verseny első edzésén részt vett Juan Manuel Fangio is, de úgy döntött, hogy nem indul az időmérőn, mivel autója túl lassú és megbízhatatlan volt. Ennek köszönhetően ismét csak amerikai pilóta mérte össze erejét. indulhatott az élről, mellőle és vághatott neki a 200 körös futamnak. A mezőny minden gond nélkül hajtott át az első két kanyaron, de a harmadiknál Elisian elvesztette uralmát a kormány felett, és a falnak csapódott, magával sodorva Rathmannt is. Reece megcsúszott, és pedig nekiütközött. Utóbbi autója tizenöt métert repült a levegőben, a feje tetején ért földet, majd lángokban tört ki

Property Value
dbo:abstract
  • A 42. alkalommal megrendezett indianapolisi 500 mérföldes verseny volt az 1958-as Formula–1 világbajnokság negyedik futama, amelyet 1958. május 30-án rendeztek meg. Az indianapolisi 500 mérföldes verseny első edzésén részt vett Juan Manuel Fangio is, de úgy döntött, hogy nem indul az időmérőn, mivel autója túl lassú és megbízhatatlan volt. Ennek köszönhetően ismét csak amerikai pilóta mérte össze erejét. indulhatott az élről, mellőle és vághatott neki a 200 körös futamnak. A mezőny minden gond nélkül hajtott át az első két kanyaron, de a harmadiknál Elisian elvesztette uralmát a kormány felett, és a falnak csapódott, magával sodorva Rathmannt is. Reece megcsúszott, és pedig nekiütközött. Utóbbi autója tizenöt métert repült a levegőben, a feje tetején ért földet, majd lángokban tört ki. Bár O'Connor elégett a balesetben, de valószínűleg súlyos koponyasérülésébe azonnal belehalt volna. A balesetsorozatnak is részese volt, ő vállficamot szenvedett, miután autója a falnakcsapódást követően felborult. A versenyt végül újraindították, amelyet nyert meg és előtt. (hu)
  • <api batchcomplete="">A 42. alkalommal megrendezett indianapolisi 500 mérföldes verseny volt az 1958-as Formula𠄱 világbajnokság negyedik futama, amelyet 1958. május 30-án rendeztek meg.Az indianapolisi 500 mérföldes verseny első edzésén részt vett Juan Manuel Fangio is, de úgy döntött, hogy nem indul az időmérőn, mivel autója túl lassú és megbízhatatlan volt. Ennek köszönhetᔞn ismét csak amerikai pilóta mérte össze erejét. Dick Rathmann indulhatott az élről, mellőle Ed Elisian és Jimmy Reece vághatott neki a 200 körös futamnak. A mezőny minden gond nélkül hajtott át az első két kanyaron, de a harmadiknál Elisian elvesztette uralmát a kormány felett, és a falnak csap༽ott, magával sodorva Rathmannt is. Reece megcsúszott, Bob Veith és Pat O'Connor pedig nekiütközött. Uti autója tizenöt métert repült a leveg𕆾n, a feje tetején ért földet, majd lángokban tört ki. Bár O'Connor elégett a balesetben, de valószínűleg súlyos koponyasérülés azonnal belehalt volna. A balesetsorozatnak Jerry Unser is részese volt, ő vállficamot szenvedett, miután autója a falnakcsap༽ást követᔞn felborult. A versenyt végül újraindították, amelyet Jimmy Bryan nyert meg George Amick és Johnny Boyd előtt. (hu)
  • <api batchcomplete="">A 42. alkalommal megrendezett indianapolisi 500 mérföldes verseny volt az 1958-as Formula–1 világbajnokság negyedik futama, amelyet 1958. május 30-án rendeztek meg.Az indianapolisi 500 mérföldes verseny első edzésén részt vett Juan Manuel Fangio is, de úgy döntött, hogy nem indul az időmérőn, mivel autója túl lassú és megbízhatatlan volt. Ennek köszönhetően ismét csak amerikai pilóta mérte össze erejét. Dick Rathmann indulhatott az élről, mellőle Ed Elisian és Jimmy Reece vághatott neki a 200 körös futamnak. A mezőny minden gond nélkül hajtott át az első két kanyaron, de a harmadiknál Elisian elvesztette uralmát a kormány felett, és a falnak csapódott, magával sodorva Rathmannt is. Reece megcsúszott, Bob Veith és Pat O'Connor pedig nekiütközött. Utóbbi autója tizenöt métert repült a levegőben, a feje tetején ért földet, majd lángokban tört ki. Bár O'Connor elégett a balesetben, de valószínűleg súlyos koponyasérülésébe azonnal belehalt volna. A balesetsorozatnak Jerry Unser is részese volt, ő vállficamot szenvedett, miután autója a falnakcsapódást követően felborult. A versenyt végül újraindították, amelyet Jimmy Bryan nyert meg George Amick és Johnny Boyd előtt. (hu)

dbo:country
dbo:location
dbo:number
  • 4 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:thumbnail
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 297061 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7799 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20792611 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • május 30. (hu)
  • május 30. (hu)
prop-hu:elsőCsapat
prop-hu:elsőNemzet
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:elsőVersenyző
prop-hu:elsᔜsapat
prop-hu:előzőNagydíj
  • 1958 (xsd:integer)
prop-hu:előzőVerseny
  • 1957 (xsd:integer)
prop-hu:harmadikCsapat
prop-hu:harmadikNemzet
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:harmadikVersenyző
prop-hu:helyszín
prop-hu:hivatalosElnevezés
  • XLII. Indianapolis International Motor Sweepstakes (hu)

prop-hu:kép
  • Indianapolis track.jpg (hu)
  • Indianapolis track.jpg (hu)
prop-hu:következőNagydíj
  • 1958 (xsd:integer)
prop-hu:következőVerseny
  • 1959 (xsd:integer)
prop-hu:leggyorsabbKör
  • 55 (xsd:integer)
prop-hu:leggyorsabbKörCsapat
prop-hu:leggyorsabbKörNemzet
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:leggyorsabbKörVersenyző
prop-hu:leggyorsabbKöridő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:másodikCsapat
prop-hu:másodikNemzet
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:másodikVersenyző
prop-hu:nagydíj
  • indianapolisi 500 (hu)
  • indianapolisi 500 (hu)
prop-hu:ország
  • Indianapolis (hu)
  • Indianapolis (hu)
prop-hu:poleCsapat
prop-hu:poleIdő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:poleNemzet
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:poleVersenyző
prop-hu:rag
  • as (hu)
  • es (hu)
  • as (hu)
  • es (hu)
prop-hu:versenypályaHossza
  • 4.023000 (xsd:double)
prop-hu:versenyszám
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1950 (xsd:integer)
  • 1958 (xsd:integer)
prop-hu:összesKm
  • 804.600000 (xsd:double)
prop-hu:összesKör
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:összesKörből
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:összesVersenyszám
  • 11 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:comment
  • A 42. alkalommal megrendezett indianapolisi 500 mérföldes verseny volt az 1958-as Formula–1 világbajnokság negyedik futama, amelyet 1958. május 30-án rendeztek meg. Az indianapolisi 500 mérföldes verseny első edzésén részt vett Juan Manuel Fangio is, de úgy döntött, hogy nem indul az időmérőn, mivel autója túl lassú és megbízhatatlan volt. Ennek köszönhetően ismét csak amerikai pilóta mérte össze erejét. indulhatott az élről, mellőle és vághatott neki a 200 körös futamnak. A mezőny minden gond nélkül hajtott át az első két kanyaron, de a harmadiknál Elisian elvesztette uralmát a kormány felett, és a falnak csapódott, magával sodorva Rathmannt is. Reece megcsúszott, és pedig nekiütközött. Utóbbi autója tizenöt métert repült a levegőben, a feje tetején ért földet, majd lángokban tört ki (hu)
  • <api batchcomplete="">A 42. alkalommal megrendezett indianapolisi 500 mérföldes verseny volt az 1958-as Formula𠄱 világbajnokság negyedik futama, amelyet 1958. május 30-án rendeztek meg.Az indianapolisi 500 mérföldes verseny első edzésén részt vett Juan Manuel Fangio is, de úgy döntött, hogy nem indul az időmérőn, mivel autója túl lassú és megbízhatatlan volt. Ennek köszönhetᔞn ismét csak amerikai pilóta mérte össze erejét. (hu)
  • <api batchcomplete="">A 42. alkalommal megrendezett indianapolisi 500 mérföldes verseny volt az 1958-as Formula–1 világbajnokság negyedik futama, amelyet 1958. május 30-án rendeztek meg.Az indianapolisi 500 mérföldes verseny első edzésén részt vett Juan Manuel Fangio is, de úgy döntött, hogy nem indul az időmérőn, mivel autója túl lassú és megbízhatatlan volt. Ennek köszönhetően ismét csak amerikai pilóta mérte össze erejét. (hu)

rdfs:label
  • 1958-as indianapolisi 500 (hu)
  • 1958-as indianapolisi 500 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:depiction
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of