dbo:abstract
|
- A 12. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1959. április 30. és május 15. között került megrendezésre, francia író elnökletével. A verseny keretében 30 játékfilmet és 27 rövidfilmet mutattak be. Miközben a világ filmfesztiváljait konkurenciaharc jellemezte, melyben mindenki nagy sztárokat kívánt felvonultatni, hiszen Kim Novak vagy a nagyon hitchcocki Cary Grant óriási tekintélyt adhatott egy rendezvénynek, 1959-ben Cannes egy kicsit szakított ezzel a hagyománnyal és nyitott a francia új hullám felé. Így a legklasszikusabb vonalat képviselő Resnais, Camus, Vadim rendezői sorhoz csatlakozott a Godard, Chabrol, Truffaut alkotta gárda, kissé háttérbe szorítva az olasz filmeket. 1959. évi cannes-i fesztiválon mindkét vonulat díjazva lett. Az Arany Pálmát az Orfeusz-történet brazil környezetbe átültetett változata (Fekete Orfeusz) kapta; nemzetközi díjat vehetett át Luis Buñuel. Az előző évben a fesztiválról kritikusi minőségében kitiltott François Truffaut-t kárpótolták: a zsűri a legjobb rendezés díját ítélte oda a Négyszáz csapásért (ráadásul ő volt Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmjének forgatókönyvírója – egyesek szerint részben rendezője – is). Orson Welles kollégáival osztozott a legjobb színészi díjon, a legjobb női alakítás díját pedig a későbbi Oscar-díjas Simone Signoret kapta, akit elválaszthatatlan partnere – férje – Yves Montand kísért el. A párnak rendkívül örültek a fotósok és a tudósítók, hiszen híresek, értelmiségiek és művészek voltak – az idő tájt sokak számára ők jelentették Franciaországot. Persze más ünnepelt sztárok is felvonultak a Croisette-en: Françoise Sagan, Juliette Gréco, Jeanne Moreau, … A magyar alkotásokat a nagyjátékfilmek között Fábri Zoltán Édes Anna című filmje képviselte, Törőcsik Marival a főszerepben, a rövidfilmek versenyében pedig Macskássy Gyula rajzfilmje, A telhetetlen méhecske indult. Kisebb, politikai színezetű botrány is volt: a Godard-Truffaut páros Kifulladásig című, az új hullám iránymutató filmjének számító alkotását a szervezők nem hívták meg a versenybe, s csupán Cannes egy kis mozijában vetítették, mert a hivatalos programba felvett Szerelmem, Hirosima, és az ugyancsak „titokban” vetített Claude Chabrol alkotás – az Unokafivérek – már így is próbára tették az amerikaiak érzékenységét... Filmvásár 1959-ben úgy érezték a szervezők, eljött az ideje a már hírességeket és filmújdonságokat felvonultató fesztivál mellett egy filmvásár (marché du film) megrendezésének. A kezdeményezés kétségkívül nagy fordulatot jelentett a fesztiválok versengésében, és máig tartó előnyhöz juttatta a cannes-i filmseregszemlét. Megértvén, hogy a hetedik művészeti ág egyben ipar is, és nem elegendő csak a fesztivál keretében bemutatott filmekről folytatni művészeti vitákat, de a filmeket el is kell adni, a szervezők e rendfezvény keretében kívánták összehozni a filmgyártás szereplőit a filmforgalmazókkal. Az első alkalommal a régi fesztiválpalotához csatolt vetítősátorban rendezték meg a vásárt, mely az évek folyamán gyorsan kiterjedt a környező filmszínházakra is. (hu)
- A 12. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1959. április 30. és május 15. között került megrendezésre, francia író elnökletével. A verseny keretében 30 játékfilmet és 27 rövidfilmet mutattak be. Miközben a világ filmfesztiváljait konkurenciaharc jellemezte, melyben mindenki nagy sztárokat kívánt felvonultatni, hiszen Kim Novak vagy a nagyon hitchcocki Cary Grant óriási tekintélyt adhatott egy rendezvénynek, 1959-ben Cannes egy kicsit szakított ezzel a hagyománnyal és nyitott a francia új hullám felé. Így a legklasszikusabb vonalat képviselő Resnais, Camus, Vadim rendezői sorhoz csatlakozott a Godard, Chabrol, Truffaut alkotta gárda, kissé háttérbe szorítva az olasz filmeket. 1959. évi cannes-i fesztiválon mindkét vonulat díjazva lett. Az Arany Pálmát az Orfeusz-történet brazil környezetbe átültetett változata (Fekete Orfeusz) kapta; nemzetközi díjat vehetett át Luis Buñuel. Az előző évben a fesztiválról kritikusi minőségében kitiltott François Truffaut-t kárpótolták: a zsűri a legjobb rendezés díját ítélte oda a Négyszáz csapásért (ráadásul ő volt Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmjének forgatókönyvírója – egyesek szerint részben rendezője – is). Orson Welles kollégáival osztozott a legjobb színészi díjon, a legjobb női alakítás díját pedig a későbbi Oscar-díjas Simone Signoret kapta, akit elválaszthatatlan partnere – férje – Yves Montand kísért el. A párnak rendkívül örültek a fotósok és a tudósítók, hiszen híresek, értelmiségiek és művészek voltak – az idő tájt sokak számára ők jelentették Franciaországot. Persze más ünnepelt sztárok is felvonultak a Croisette-en: Françoise Sagan, Juliette Gréco, Jeanne Moreau, … A magyar alkotásokat a nagyjátékfilmek között Fábri Zoltán Édes Anna című filmje képviselte, Törőcsik Marival a főszerepben, a rövidfilmek versenyében pedig Macskássy Gyula rajzfilmje, A telhetetlen méhecske indult. Kisebb, politikai színezetű botrány is volt: a Godard-Truffaut páros Kifulladásig című, az új hullám iránymutató filmjének számító alkotását a szervezők nem hívták meg a versenybe, s csupán Cannes egy kis mozijában vetítették, mert a hivatalos programba felvett Szerelmem, Hirosima, és az ugyancsak „titokban” vetített Claude Chabrol alkotás – az Unokafivérek – már így is próbára tették az amerikaiak érzékenységét... Filmvásár 1959-ben úgy érezték a szervezők, eljött az ideje a már hírességeket és filmújdonságokat felvonultató fesztivál mellett egy filmvásár (marché du film) megrendezésének. A kezdeményezés kétségkívül nagy fordulatot jelentett a fesztiválok versengésében, és máig tartó előnyhöz juttatta a cannes-i filmseregszemlét. Megértvén, hogy a hetedik művészeti ág egyben ipar is, és nem elegendő csak a fesztivál keretében bemutatott filmekről folytatni művészeti vitákat, de a filmeket el is kell adni, a szervezők e rendfezvény keretében kívánták összehozni a filmgyártás szereplőit a filmforgalmazókkal. Az első alkalommal a régi fesztiválpalotához csatolt vetítősátorban rendezték meg a vásárt, mely az évek folyamán gyorsan kiterjedt a környező filmszínházakra is. (hu)
|