Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A 69. cannes-i fesztivált 2016. május 11. és 22. között rendezték meg a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában. A rendezvény szervezői 2016. február 2-án jelentették be, hogy a versenyprogram zsűrielnöke, egyben a fesztivál elnöke amerikai filmrendező, a Mad Max filmek alkotója lesz, aki már volt zsűritag 1988-ban és 1999-ben, Ettore Scola, illetve David Cronenberg elnöklete alatt. A megnyitó és záróesemények ceremóniamesterének Laurent Lafitte francia színészt, humoristát választották. A fesztivál nyitófilmjének Woody Allen legújabb alkotását, a hivatalos válogatásban versenyen kívül vetített Café Society című romantikus vígjátékát választották, Blake Lively, Jesse Eisenberg és Kristen Stewart főszereplésével. A versenyprogram előválogatására 2015. november 1-jétől lehetett alkotásokat jelölni, nagyjátékfilmek esetében 2016. március 11-ig, rövidfilmekkel március 4-ig, míg a Cinéfondation rövidfilmjeivel február 25-ig pályázhattak. A hivatalos válogatásba bejutott alkotások listáját 2016. április 15-én hozták nyilvánosságra. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 33092 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:archívdátum
|
- 2015-12-02 (xsd:date)
- 2016-02-02 (xsd:date)
- 2016-04-20 (xsd:date)
- 2016-04-25 (xsd:date)
- 2016-05-10 (xsd:date)
|
prop-hu:archívurl
| |
prop-hu:cím
|
- Conditions de présélection et formulaire d'inscription 2016 (hu)
- Cannes Classics 2016 (hu)
- La Palme d’honneur à Jean-Pierre Léaud (hu)
- Törőcsik Mari és Makk Károly újra Cannes-ban! (hu)
- George Miller, Président du Jury du 69e Festival de Cannes (hu)

prop-hu:dátum
|
- 2016 (xsd:integer)
- 2015-10-03 (xsd:date)
- 2016-02-02 (xsd:date)
- 2016-04-20 (xsd:date)
- 2016-05-10 (xsd:date)
|
prop-hu:díj
|
- Arany Pálma (hu)
- FIPRESCI-díj (hu)
- Nagydíj (hu)
- Un Certain Regard-díj (hu)
- Arany Pálma (hu)
- FIPRESCI-díj (hu)
- Nagydíj (hu)
- Un Certain Regard-díj (hu)
|
prop-hu:díjazott
|
- Ez csak a világ vége (hu)
- Olli Mäki legboldogabb napja (hu)
- Toni Erdmann (hu)
- Én, Daniel Blake (hu)
- Ez csak a világ vége (hu)
- Olli Mäki legboldogabb napja (hu)
- Toni Erdmann (hu)
- Én, Daniel Blake (hu)
|
prop-hu:egyéb
| |
prop-hu:elér
|
- 2015-12-02 (xsd:date)
- 2016-02-02 (xsd:date)
- 2016-04-20 (xsd:date)
- 2016-04-25 (xsd:date)
- 2016-05-10 (xsd:date)
|
prop-hu:előzőFesztivál
| |
prop-hu:hely
|
- Budapest (hu)
- Cannes (hu)
- Budapest (hu)
- Cannes (hu)
|
prop-hu:helyszín
|
- Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalota (hu)

prop-hu:honlap
|
- www.festival-cannes.fr (hu)
- www.festival-cannes.fr (hu)
|
prop-hu:házigazda
| |
prop-hu:kiadó
| |
prop-hu:kép
|
- Palme-d-or.png (hu)
- Palme-d-or.png (hu)
|
prop-hu:képméret
| |
prop-hu:következőFesztivál
| |
prop-hu:magyarNév
| |
prop-hu:nyelv
|
- francia (hu)
- francia (hu)
|
prop-hu:rendezvényelnök
| |
prop-hu:szerző
| |
prop-hu:url
| |
prop-hu:weblap
|
- mno.hu (hu)
- festival-cannes.com (hu)
- festival-cannes.fr (hu)
- mno.hu (hu)
- festival-cannes.com (hu)
- festival-cannes.fr (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:comment
|
- A 69. cannes-i fesztivált 2016. május 11. és 22. között rendezték meg a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában. A rendezvény szervezői 2016. február 2-án jelentették be, hogy a versenyprogram zsűrielnöke, egyben a fesztivál elnöke amerikai filmrendező, a Mad Max filmek alkotója lesz, aki már volt zsűritag 1988-ban és 1999-ben, Ettore Scola, illetve David Cronenberg elnöklete alatt. A megnyitó és záróesemények ceremóniamesterének Laurent Lafitte francia színészt, humoristát választották. (hu)

rdfs:label
|
- 2016-os cannes-i fesztivál (hu)
- 2016-os cannes-i fesztivál (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |