Property Value
dbo:abstract
  • A Dagda istenség az ír mitológiában, feltételezések szerint a főisten. Nevének jelentése "a jó isten" ( deagh dia; írül dea-Dia), ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy erkölcsi értelemben jó, hanem azt, hogy mindenben jó, mindenható erejű. A Dagda atyai alak hiszen egy másik neve Eochaid Ollathair, vagyis "Eochaid, mindenek atyja". Egyéb nevei: Ruad Rofhessa ('nagy tudású úr') és Deirgderc ('vörös szem'). Egyes szövegekben apja , anyja . Az ír legendák hatalmas erejű alaknak írják le, aki kezében mágikus botot tart. A bot egy csapásra kilenc embert ölhet meg, de fogójával az isten visszaadhatja az életet a megölteknek. feneketlen és egy egész hadsereget táplálhat. Dagda személyéhez kötődik a Daurdable is, egy gazdagon díszített, tölgyfából készült hárfa, amely, ha a Dagda játszik rajta, helyes sorrendbe rendezi az évszakokat. Más legendák szerint az isten a hárfa segítségével rendezi seregét csatasorba. A Dagdának örökké termő gyümölcsfái is vannak és két disznaja: az egyik folyton nő, a másik folyton sül. A Dagdáról szóló legendákat keresztény szerzetesek örökítették az utókorra, és ahogy a többi feltételezett ír istent, őt is megfosztották vallási jegyeitől. A papírra vetett történetekben a keltákelőtt Írországot birtokló legendás Tuatha Dé Danann nép nagykirálya. Több nővel is folytat szerelmi viszonyt, ezek egyike Boand folyóistennő. Felesége . (hu)

dbo:wikiPageID
  • 162550 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1629 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 14764971 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • A Dagda (hu)
  • A Dagda (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of