| dbo:abstract
|
- A lengyelországi zsidók története legalább 1000 éves múltra tekint vissza. Évszázadokig Lengyelország adott otthont a világ legnagyobb és legjelentősebb zsidó közösségének. Lengyelország a zsidó kultúra fő központja volt, a törvényileg biztosított vallási tolerancia és a társadalmi autonómia hosszú időszaka alatt, amely Lengyelország 18. századi felosztása után ért véget. A második világháború alatt a náci Németország és csatlósai csaknem teljes népirtást hajtottak végre a lengyel zsidó közösségben, a holokausztban. A kommunizmus lengyelországi bukása óta megújult az érdeklődés a zsidó kultúra iránt, ideértve az évente megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivált, az új tanulmányi programokat a lengyel középiskolákban és egyetemeken, valamint a varsói Lengyel Zsidóság Történetének Múzeumának megnyitását. A Lengyel Királyság 1025-es megalapításától az 1569-ben létrehozott Lengyel–Litván Nemzetközösség kezdetéig Lengyelország volt a legtoleránsabb ország Európában. A történészek a paradisus iudaeorum (latinul a „zsidók paradicsoma”) jelzővel illették. Lengyelország menedékhelyévé vált az európai országokban üldözött és kiutasított zsidóknak, és a világ akkori legnagyobb zsidó közösségének otthona lett. Egyes források szerint a világ zsidóinak mintegy háromnegyede élt Lengyelországban a 16. század közepén. A Nemzetközösség gyengülésével és az egyre növekvő vallási viszályokkal (reformáció és a katolikus ellenreformáció miatt) Lengyelország hagyományos toleranciája a 17. századtól meggyengült. Lengyelország 1795-ös felosztása és Lengyelország mint szuverén állam pusztulása után a lengyel zsidókra a felosztó hatalmak, köztük az egyre antiszemitábbá váló Orosz Birodalom, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia és Porosz Királyság törvényei vonatkoztak (később a Német Császárság egy része). Ennek ellenére, amikor Lengyelország visszanyerte függetlenségét az első világháború után, az európai zsidóság központja volt, ahol a világ egyik legnagyobb zsidó közössége élt, több mint 3 millió fővel. Az antiszemitizmus ezekben az években egyre nagyobb problémát jelentett Európa-szerte, mind a politikai berendezkedés, mind a lakosság körében. A két világháború közötti időszakban Lengyelország támogatta a zsidó emigrációt Lengyelországból, és a nemzetközi színtéren egy zsidó állam létrehozását Palesztinában. A lengyel állam olyan zsidó félkatonai csoportokat is támogatott, mint a , a és az , fegyverekkel és kiképzéssel ellátva őket. 1939-ben, a második világháború kezdetekor Lengyelországot felosztotta a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió (lásd Molotov–Ribbentrop-paktum). A lengyel lakosság ötöde elpusztult a második világháború során; a holokausztban meggyilkolt 3 000 000 lengyel zsidó a lengyel zsidóság 90%-át, s a háborúban megölt lengyelek felét tették ki. Noha a holokauszt nagyrészt a németek által megszállt Lengyelországban történt, állampolgárai csak alig működtek együtt a nácikkal. A lengyelek együttműködése kisebb volt, mint más megszállt országok polgárainak. A náci rémtettekhez való lengyel hozzáállás példái széles skálán mozogtak, a zsidó életek megmentése érdekében a halál kockáztatásától és a feljelentés passzív megtagadásától a közömbösségig, zsarolásig, szélsőséges esetekben pedig a pogromokban, például a jedwabnei pogromban való részvételig. A háború utáni időszakban a körülbelül 200 000 zsidó túlélő közül sokan a Lengyel Zsidók Központi Bizottságánál vagy a CKŻP-nél regisztráltak (közülük 136 000 érkezett a Szovjetunióból), majd elhagyták a Lengyel Népköztársaságot a megalakuló Izrael, Észak-Amerika vagy Dél-Amerika felé. Távozásukat egyrészt a zsidó intézmények elpusztítása, a háború utáni erőszak, valamint a kommunista párt vallás- és magánvállalkozás-ellenessége is gyorsította, másrészt pedig az, hogy 1946–1947-ben Lengyelország volt az egyetlen keleti blokkbeli ország, amely vízum és kiutazási engedély nélkül engedélyezte a zsidók szabad alijázását Izraelbe. A megmaradt zsidók többsége 1968 végén hagyta el Lengyelországot az „anticionista” kampány eredményeként. A kommunista rendszer 1989-es bukása után a lengyel zsidók helyzete normalizálódott, és akik a második világháború előtt lengyel állampolgárok voltak, megújíthatták a lengyel állampolgárságukat. Becslések szerint jelenleg a lengyel zsidó közösség létszáma 10 000 és 20 000 fő közé tehető. Bármilyen zsidó örökséggel rendelkező emberek száma ennek többszöröse lehet. (hu)
- A lengyelországi zsidók története legalább 1000 éves múltra tekint vissza. Évszázadokig Lengyelország adott otthont a világ legnagyobb és legjelentősebb zsidó közösségének. Lengyelország a zsidó kultúra fő központja volt, a törvényileg biztosított vallási tolerancia és a társadalmi autonómia hosszú időszaka alatt, amely Lengyelország 18. századi felosztása után ért véget. A második világháború alatt a náci Németország és csatlósai csaknem teljes népirtást hajtottak végre a lengyel zsidó közösségben, a holokausztban. A kommunizmus lengyelországi bukása óta megújult az érdeklődés a zsidó kultúra iránt, ideértve az évente megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivált, az új tanulmányi programokat a lengyel középiskolákban és egyetemeken, valamint a varsói Lengyel Zsidóság Történetének Múzeumának megnyitását. A Lengyel Királyság 1025-es megalapításától az 1569-ben létrehozott Lengyel–Litván Nemzetközösség kezdetéig Lengyelország volt a legtoleránsabb ország Európában. A történészek a paradisus iudaeorum (latinul a „zsidók paradicsoma”) jelzővel illették. Lengyelország menedékhelyévé vált az európai országokban üldözött és kiutasított zsidóknak, és a világ akkori legnagyobb zsidó közösségének otthona lett. Egyes források szerint a világ zsidóinak mintegy háromnegyede élt Lengyelországban a 16. század közepén. A Nemzetközösség gyengülésével és az egyre növekvő vallási viszályokkal (reformáció és a katolikus ellenreformáció miatt) Lengyelország hagyományos toleranciája a 17. századtól meggyengült. Lengyelország 1795-ös felosztása és Lengyelország mint szuverén állam pusztulása után a lengyel zsidókra a felosztó hatalmak, köztük az egyre antiszemitábbá váló Orosz Birodalom, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia és Porosz Királyság törvényei vonatkoztak (később a Német Császárság egy része). Ennek ellenére, amikor Lengyelország visszanyerte függetlenségét az első világháború után, az európai zsidóság központja volt, ahol a világ egyik legnagyobb zsidó közössége élt, több mint 3 millió fővel. Az antiszemitizmus ezekben az években egyre nagyobb problémát jelentett Európa-szerte, mind a politikai berendezkedés, mind a lakosság körében. A két világháború közötti időszakban Lengyelország támogatta a zsidó emigrációt Lengyelországból, és a nemzetközi színtéren egy zsidó állam létrehozását Palesztinában. A lengyel állam olyan zsidó félkatonai csoportokat is támogatott, mint a , a és az , fegyverekkel és kiképzéssel ellátva őket. 1939-ben, a második világháború kezdetekor Lengyelországot felosztotta a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió (lásd Molotov–Ribbentrop-paktum). A lengyel lakosság ötöde elpusztult a második világháború során; a holokausztban meggyilkolt 3 000 000 lengyel zsidó a lengyel zsidóság 90%-át, s a háborúban megölt lengyelek felét tették ki. Noha a holokauszt nagyrészt a németek által megszállt Lengyelországban történt, állampolgárai csak alig működtek együtt a nácikkal. A lengyelek együttműködése kisebb volt, mint más megszállt országok polgárainak. A náci rémtettekhez való lengyel hozzáállás példái széles skálán mozogtak, a zsidó életek megmentése érdekében a halál kockáztatásától és a feljelentés passzív megtagadásától a közömbösségig, zsarolásig, szélsőséges esetekben pedig a pogromokban, például a jedwabnei pogromban való részvételig. A háború utáni időszakban a körülbelül 200 000 zsidó túlélő közül sokan a Lengyel Zsidók Központi Bizottságánál vagy a CKŻP-nél regisztráltak (közülük 136 000 érkezett a Szovjetunióból), majd elhagyták a Lengyel Népköztársaságot a megalakuló Izrael, Észak-Amerika vagy Dél-Amerika felé. Távozásukat egyrészt a zsidó intézmények elpusztítása, a háború utáni erőszak, valamint a kommunista párt vallás- és magánvállalkozás-ellenessége is gyorsította, másrészt pedig az, hogy 1946–1947-ben Lengyelország volt az egyetlen keleti blokkbeli ország, amely vízum és kiutazási engedély nélkül engedélyezte a zsidók szabad alijázását Izraelbe. A megmaradt zsidók többsége 1968 végén hagyta el Lengyelországot az „anticionista” kampány eredményeként. A kommunista rendszer 1989-es bukása után a lengyel zsidók helyzete normalizálódott, és akik a második világháború előtt lengyel állampolgárok voltak, megújíthatták a lengyel állampolgárságukat. Becslések szerint jelenleg a lengyel zsidó közösség létszáma 10 000 és 20 000 fő közé tehető. Bármilyen zsidó örökséggel rendelkező emberek száma ennek többszöröse lehet. (hu)
|
