dbo:abstract
|
- Az Aldi (fonetikusan: ˈaldiː ✩, stilizálva ALDI) két német, családi tulajdonú kereskedelmi vállalat közösen használt márkája, melyeknek együttesen több mint 10 ezer áruháza van közel 20 országban, és a becsült bevételük együttesen meghaladja az 50 milliárd eurót. Az áruházláncot és testvérek alapították 1946-ban, amikor átvették édesanyjuk esseni boltját. Az üzletet 1960-ban két csoportra osztották, amikből később alakult meg az esseni székhelyű Aldi Nord és a Mülheim an der Ruhr központú Aldi Süd. Az Aldi márkanevet 1962-ben kezdték el használni az Albrecht Diskont rövidítéséből. 1966-ban az Aldi Nord és az Aldi Süd mind pénzügyileg, mind jogilag elvált egymástól, habár a két divízió neve mégis úgy tűnhet, mintha egy cégről lenne szó, különösképpen a saját márkás termékek elkészítésénél és a beszállítókkal folytatott tárgyalásokon. A szétválás előtti cég neve Aldi Einkauf GmbH & Compagnie, oHG volt. Németországban az Aldi Nord 35 regionális fiókkal közel 2500 áruházat üzemeltet az ország nyugati, keleti és északi részeiben, míg az Aldi Süd 32 regionális fiókkal közel 1600 üzletet az ország nyugati és déli részein. Nemzetközi téren az Aldi Nord Dániában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Portugáliában, Spanyolországban és Lengyelországban, az Aldi Süd pedig Írországban, az Egyesült Királyságban, Magyarországon (ALDI Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.), Svájcban, Ausztráliában, Kínában, Olaszországban, Ausztriában és Szlovéniában működtet áruházakat a helyi leányvállalatukon keresztül. Az Egyesült Államokban mind a két Aldi jelen van, együttesen 1600 üzlettel, azonban amíg az Aldi Süd megtartotta az Aldi márkanevet, addig az Aldi Nord névvel vonult be az amerikai piacra. (hu)