| dbo:abstract
|
- Az Alien sci-fi horror filmsorozat, amely Ridley Scott ötlete alapján indult az 1970-es évek végén. A sorozat cselekménye a közeli jövőben játszódik, ahol a különböző űrhajók legénységei összetalálkozik egy xenomorffal, ami egyesével öli meg az űrhajó legénységét. Az első Alien filmet 1979-ben mutatták be Alien néven. Magyarországon a Nyolcadik utas: a Halál című nevet adták a filmnek. Ezután 1986-ban mutatták be az Alien tetralógia második részét A bolygó neve: Halál (eredeti címén Aliens), 1992-ben az Alien 3, teljes nevén A végső megoldás: Halál, majd 1997-ben a negyedik részét: a Feltámad a Halál című filmet mutatták be. Mindegyik nagy sikert aratott és a kritikusoktól is igen pozitív visszajelzést is kapott. Az egyik főszereplőt – Ellen Ripleyt – Sigourney Weaver játszotta, ez pedig fontos mérföldkő volt a filmsorozatban, ugyanis az első Alien film volt az a film történelmében, amiben a főhős szerepét egy nő játszotta. Emiatt Weaver Oscar-díjra lett jelölve a Legjobb Női Főszereplő kategóriában. Évekkel később Ridley Scott bejelentette, hogy megcsinálja az Alien filmek előzményeit, bemutatva, hogy mi történt a Nyolcadik utas: a Halál című film előtt. 2012-ben került mozivászonra a Prométheusz, 2017-ben pedig az Alien: Covenant című filmet mutatták be a mozikban. (hu)
- Az Alien sci-fi horror filmsorozat, amely Ridley Scott ötlete alapján indult az 1970-es évek végén. A sorozat cselekménye a közeli jövőben játszódik, ahol a különböző űrhajók legénységei összetalálkozik egy xenomorffal, ami egyesével öli meg az űrhajó legénységét. Az első Alien filmet 1979-ben mutatták be Alien néven. Magyarországon a Nyolcadik utas: a Halál címet adták a filmnek. Ezután 1986-ban mutatták be az Alien tetralógia második részét A bolygó neve: Halál (eredeti címén Aliens), 1992-ben az Alien³ (eredetileg kimondva Alien Tri), teljes nevén A végső megoldás: Halál, majd 1997-ben a negyedik részét "Alien: Resurrection" és magyarul a "Alien 4. - Feltámad a Halál" című filmet mutatták be. Mindegyik nagy sikert aratott és a kritikusoktól is igen pozitív visszajelzést is kapott. Az egyik főszereplőt – Ellen Ripleyt – Sigourney Weaver játszotta, ez pedig fontos mérföldkő volt a filmsorozatban, ugyanis az első Alien film volt az a film történelmében, amiben a főhős szerepét egy nő játszotta. Emiatt Weaver-t Oscar-díjra jelölték a Legjobb Női Főszereplő kategóriában. Magyarországon az Alien mozisorozat egészen a 3. részig eredetileg nem kapta meg felolvasott címben az Alien-re utaló jelzőt, de a 4. rész behozatala után a jogtulajdonos visszamenőleg módosította a forgalmazási adatokat. Majd 2018-ban új forgalmazói kézbe kerültek a filmek és a TV-vetítéseknél lekerültek a régi "halálos" magyar címek felolvasott narrációi. Azóta a TV2 Csoport vetíti így a filmeket és a kizárólagos Disney jogszerzés miatt ez továbbra is így várható. Évekkel később Ridley Scott bejelentette, hogy megcsinálja az Alien filmek előzményeit, bemutatva, hogy mi történt a Nyolcadik utas: a Halál című film előtt. 2012-ben került mozivászonra a Prometheus, 2017-ben pedig az Alien: Covenant című filmet mutatták be a mozikban. Ám a történeteket végül alternatív útirányba vitte el. A Prometheus Alien 0-ként indult eredettörténet helyett csak utal az univerzumra, majd a rajongók fanyalgása miatt készült el a Covenant és kritikailag ellenben mégis megbukott. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Alien sci-fi horror filmsorozat, amely Ridley Scott ötlete alapján indult az 1970-es évek végén. A sorozat cselekménye a közeli jövn játsz༽ik, ahol a különböző űrhajók legénységei összetalálkozik egy xenomorffal, ami egyesével öli meg az űrhajó legénységét. Az első Alien filmet 1979-ben mutatták be Alien néven. Magyarországon a Nyolcadik utas: a Halál címet adták a filmnek. Ezután 1986-ban mutatták be az Alien tetralógia második részét A bolygó neve: Halál (eredeti címén Aliens), 1992-ben az Alien³ (eredetileg kimondva Alien Tri), teljes nevén A végső megoldás: Halál, majd 1997-ben a negyedik részét "Alien: Resurrection" és magyarul a "Alien 4. - Feltámad a Halál" című filmet mutatták be. Mindegyik nagy sikert aratott és a kritikusoktól is igen pozitív visszajelzést is kapott. Az egyik főszereplőt – Ellen Ripleyt – Sigourney Weaver játszotta, ez pedig fontos mérföldkő volt a filmsorozatban, ugyanis az első Alien film volt az a film történelmn, amiben a főhős szerepét egy nő játszotta. Emiatt Weaver-t Oscar-díjra jelölték a Legjobb Női Főszereplő kategórin.Magyarországon az Alien mozisorozat egészen a 3. részig eredetileg nem kapta meg felolvasott címben az Alien-re utaló jelzőt, de a 4. rész behozatala után a jogtulajdonos visszamenőleg m༽osította a forgalmazási adatokat Alien 1.-2.-3. részként. Majd 2014-ben új alkalmi forgalmazásba is bekerültek a filmek speciális változatai a Pannonia Entertainment által, 2018-ban az InterCom-tól átkerültek a Fórum Hungary-hez, uti cég ügyintézése által pedig lekerültek a régi "halálos" magyar címek felolvasott narrผiói. Azóta a TV2 Csoport vetíti így a filmeket és a kizárólagos Disney jogszerzés miatt ez tovra is így várható. Az eredeti magyar forgalmazások ellenn a Pannonia furcsa kevert m༽on az eredeti és a régi magyar címek keverékeit használja, tehát nem használ Alien 2.-3. rész jelölést. Az Agave könyvkiadó ugyanígy járt el a filmregényekkel 2015-ben, miszerint az eredeti címek és a régi magyar címek keverékét kapták meg a könyvek. Ám így az "Alien 4. - Feltámad a Halál" filmregénye a könyvkiadásban "Alien: Resurrection - Feltámad a Halál".Évekkel kés Ridley Scott bejelentette, hogy megcsinálja az Alien filmek előzményeit, bemutatva, hogy mi történt a Nyolcadik utas: a Halál című film előtt. 2012-ben került mozivászonra a Prometheus, 2017-ben pedig az Alien: Covenant című filmet mutatták be a mozikban. Ám a történeteket végül alternatív útirányba vitte el. A Prometheus Alien 0-ként indult eredettörténet helyett csak utal az univerzumra, majd a rajongók fanyalgása miatt készült el a Covenant és kritikailag ellenben mégis megbukott. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Alien sci-fi horror filmsorozat, amely Ridley Scott ötlete alapján indult az 1970-es évek végén. A sorozat cselekménye a közeli jövőben játszódik, ahol a különböző űrhajók legénységei összetalálkozik egy xenomorffal, ami egyesével öli meg az űrhajó legénységét. Az első Alien filmet 1979-ben mutatták be Alien néven. Magyarországon a Nyolcadik utas: a Halál címet adták a filmnek. Ezután 1986-ban mutatták be az Alien tetralógia második részét A bolygó neve: Halál (eredeti címén Aliens), 1992-ben az Alien³ (eredetileg kimondva Alien Tri), teljes nevén A végső megoldás: Halál, majd 1997-ben a negyedik részét "Alien: Resurrection" és magyarul a "Alien 4. - Feltámad a Halál" című filmet mutatták be. Mindegyik nagy sikert aratott és a kritikusoktól is igen pozitív visszajelzést is kapott. Az egyik főszereplőt – Ellen Ripleyt – Sigourney Weaver játszotta, ez pedig fontos mérföldkő volt a filmsorozatban, ugyanis az első Alien film volt az a film történelmében, amiben a főhős szerepét egy nő játszotta. Emiatt Weaver-t Oscar-díjra jelölték a Legjobb Női Főszereplő kategóriában.Magyarországon az Alien mozisorozat egészen a 3. részig eredetileg nem kapta meg felolvasott címben az Alien-re utaló jelzőt, de a 4. rész behozatala után a jogtulajdonos visszamenőleg módosította a forgalmazási adatokat Alien 1.-2.-3. részként. Majd 2014-ben új alkalmi forgalmazásba is bekerültek a filmek speciális változatai a Pannonia Entertainment által, 2018-ban az InterCom-tól átkerültek a Fórum Hungary-hez, utóbbi cég ügyintézése által pedig lekerültek a régi "halálos" magyar címek felolvasott narrációi. Azóta a TV2 Csoport vetíti így a filmeket és a kizárólagos Disney jogszerzés miatt ez továbbra is így várható. Az eredeti magyar forgalmazások ellenében a Pannonia furcsa kevert módon az eredeti és a régi magyar címek keverékeit használja, tehát nem használ Alien 2.-3. rész jelölést. Az Agave könyvkiadó ugyanígy járt el a filmregényekkel 2015-ben, miszerint az eredeti címek és a régi magyar címek keverékét kapták meg a könyvek. Ám így az "Alien 4. - Feltámad a Halál" filmregénye a könyvkiadásban "Alien: Resurrection - Feltámad a Halál".Évekkel később Ridley Scott bejelentette, hogy megcsinálja az Alien filmek előzményeit, bemutatva, hogy mi történt a Nyolcadik utas: a Halál című film előtt. 2012-ben került mozivászonra a Prometheus, 2017-ben pedig az Alien: Covenant című filmet mutatták be a mozikban. Ám a történeteket végül alternatív útirányba vitte el. A Prometheus Alien 0-ként indult eredettörténet helyett csak utal az univerzumra, majd a rajongók fanyalgása miatt készült el a Covenant és kritikailag ellenben mégis megbukott. (hu)

| rdfs:comment
|
- Az Alien sci-fi horror filmsorozat, amely Ridley Scott ötlete alapján indult az 1970-es évek végén. A sorozat cselekménye a közeli jövőben játszódik, ahol a különböző űrhajók legénységei összetalálkozik egy xenomorffal, ami egyesével öli meg az űrhajó legénységét. Évekkel később Ridley Scott bejelentette, hogy megcsinálja az Alien filmek előzményeit, bemutatva, hogy mi történt a Nyolcadik utas: a Halál című film előtt. 2012-ben került mozivászonra a Prométheusz, 2017-ben pedig az Alien: Covenant című filmet mutatták be a mozikban. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Alien sci-fi horror filmsorozat, amely Ridley Scott ötlete alapján indult az 1970-es évek végén. A sorozat cselekménye a közeli jövn játsz༽ik, ahol a különböző űrhajók legénységei összetalálkozik egy xenomorffal, ami egyesével öli meg az űrhajó legénységét. Az első Alien filmet 1979-ben mutatták be Alien néven. Magyarországon a Nyolcadik utas: a Halál címet adták a filmnek. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Alien sci-fi horror filmsorozat, amely Ridley Scott ötlete alapján indult az 1970-es évek végén. A sorozat cselekménye a közeli jövőben játszódik, ahol a különböző űrhajók legénységei összetalálkozik egy xenomorffal, ami egyesével öli meg az űrhajó legénységét. Az első Alien filmet 1979-ben mutatták be Alien néven. Magyarországon a Nyolcadik utas: a Halál címet adták a filmnek. (hu)