| dbo:abstract
|
- Az All I Want for Christmas Is You Mariah Carey amerikai énekesnő karácsonyi dala az 1994-es Merry Christmas című albumáról. 1994. október 28-án jelent meg az album első kislemezeként a Columbia Records kiadó gondozásában. A dal produceri munkáját és dalszerzését Carey Walter Afanasieff-fel együtt készítette. Megjelenése óta az All I Want for Christmas Is You egyöntetűen pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól. Világszerte Carey legnagyobb slágere lett, miután huszonhat országban lett listavezető, köztük Ausztráliában, Franciaországban, Kanadában és Németországban is. 2019-ben 25 évvel megjelenése után első helyezést ért el az amerikai Billboard Hot 100 listán, amivel számos rekordot megdöntött. A következő évben az Egyesült Királyságban is első ízben került a brit kislemezlista élére, ezzel Carey húsz év után először került az első helyre. A becslések szerint világszerte több mint 17 millió példányt adtak el belőle, ezzel a valaha volt legtöbb eladást produkáló karácsonyi dal női előadótól, és minden idők egyik legjobban fogyó kislemeze.2017-ig 60 millió dolláros bevételt ért el jogdíjakból. Eredetileg két videóklipet készítettek a dalhoz. Az első, házi videófelvétel stílusú klipben Carey látható családjával és kutyáival, ahogy ünnepli a karácsonyt. Carey mikulásjelmezben szerepel, és élvezi a havas táj nyújtotta szabadidős tevékenységeket. Carey akkori férje, Tommy Mottola Télapóként jelenik meg, ajándékot hoz Carey-nek, majd távozik piros szánjával. A második videó fekete-fehérben készült, Carey pedig a együttes előtt tisztelegve a 60-as éveket idéző öltözékben énekli a dalt háttérben táncosaival és vokalistáival. A dal megjelenésének 25. évfordulójára 2019-ben egy harmadik videóklipet is bemutattak, melyet rendezett. Carey számos alkalommal előadta az All I Want for Christmas Is You-t különböző televíziós műsorokban és koncertsorozatain. 2010-ben újra felénekelte All I Want for Christmas Is You (Extra Festive) címmel a dalt második karácsonyi albumára, a Merry Christmas II You-ra. Carey ezen kívül 2011-ben is újra felvette a dalt Justin Bieber kanadai énekessel közösen. Ez a változat az All I Want for Christmas Is You (SuperFestive!) címet kapta, és Bieber című lemezén kapott helyet. A dal mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb karácsonyi klasszikussá vált, és az ünnepi szezon során minden évben világszerte a slágerlisták élére kerül. (hu)
- Az All I Want for Christmas Is You Mariah Carey amerikai énekesnő karácsonyi dala az 1994-es Merry Christmas című albumáról. 1994. október 28-án jelent meg az album első kislemezeként a Columbia Records kiadó gondozásában. A dal produceri munkáját és dalszerzését Carey Walter Afanasieff-fel együtt készítette. Megjelenése óta az All I Want for Christmas Is You egyöntetűen pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól. Világszerte Carey legnagyobb slágere lett, miután huszonhat országban lett listavezető, köztük Ausztráliában, Franciaországban, Kanadában és Németországban is. 2019-ben 25 évvel megjelenése után első helyezést ért el az amerikai Billboard Hot 100 listán, amivel számos rekordot megdöntött. A következő évben az Egyesült Királyságban is első ízben került a brit kislemezlista élére, ezzel Carey húsz év után először került az első helyre. A becslések szerint világszerte több mint 16 millió példányt adtak el belőle, ezzel a valaha volt legtöbb eladást produkáló karácsonyi dal női előadótól, és minden idők egyik legjobban fogyó kislemeze.2017-ig 60 millió dolláros bevételt ért el jogdíjakból. Eredetileg két videóklipet készítettek a dalhoz. Az első, házi videófelvétel stílusú klipben Carey látható családjával és kutyáival, ahogy ünnepli a karácsonyt. Carey mikulásjelmezben szerepel, és élvezi a havas táj nyújtotta szabadidős tevékenységeket. Carey akkori férje, Tommy Mottola Télapóként jelenik meg, ajándékot hoz Carey-nek, majd távozik piros szánjával. A második videó fekete-fehérben készült, Carey pedig a együttes előtt tisztelegve a 60-as éveket idéző öltözékben énekli a dalt háttérben táncosaival és vokalistáival. A dal megjelenésének 25. évfordulójára 2019-ben egy harmadik videóklipet is bemutattak, melyet rendezett. Carey számos alkalommal előadta az All I Want for Christmas Is You-t különböző televíziós műsorokban és koncertsorozatain. 2010-ben újra felénekelte All I Want for Christmas Is You (Extra Festive) címmel a dalt második karácsonyi albumára, a Merry Christmas II You-ra. Carey ezen kívül 2011-ben is újra felvette a dalt Justin Bieber kanadai énekessel közösen. Ez a változat az All I Want for Christmas Is You (SuperFestive!) címet kapta, és Bieber című lemezén kapott helyet. A dal mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb karácsonyi klasszikussá vált, és az ünnepi szezon során minden évben világszerte a slágerlisták élére kerül. (hu)
- <api batchcomplete="">Az All I Want for Christmas Is You Mariah Carey amerikai énekesnő karผsonyi dala az 1994-es Merry Christmas című albumáról. 1994. oktr 28-án jelent meg az album első kislemezeként a Columbia Records kiadó gondozásn. A dal produceri munkáját és dalszerzését Carey Walter Afanasieff-fel együtt készítette.Megjelenése óta az All I Want for Christmas Is You egyöntetn pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól. Világszerte Carey legnagyobb slágere lett, miután huszonhat országban lett listavezető, köztük Ausztrálin, Franciaországban, Kanadn és Németországban is. 2019-ben 25 évvel megjelenése után első helyezést ért el az amerikai Billboard Hot 100 listán, amivel számos rekordot megdöntött. A következő évben az Egyesült Királyságban is első ízben került a brit kislemezlista élére, ezzel Carey húsz év után először került az első helyre. A becslések szerint világszerte t mint 16 millió példányt adtak el belőle, ezzel a valaha volt legt eladást produkáló karผsonyi dal női elótól, és minden idők egyik legjobban fogyó kislemeze.2017-ig 60 millió dolláros bevételt ért el jogdíjakból.Eredetileg két videóklipet készítettek a dalhoz. Az első, házi videlvétel stílusú klipben Carey látható csalฝjával és kutyáival, ahogy ünnepli a karผsonyt. Carey mikulásjelmezben szerepel, és élvezi a havas táj nyújtotta szabadidős tevékenységeket. Carey akkori férje, Tommy Mottola Télapóként jelenik meg, ajándékot hoz Carey-nek, majd távozik piros szánjával. A második videó fekete-fehérben készült, Carey pedig a The Ronettes együttes előtt tisztelegve a 60-as éveket idéző öltözékben énekli a dalt háttérben táncosaival és vokalistáival. A dal megjelenésének 25. évfordulójára 2019-ben egy harmadik videóklipet is bemutattak, melyet Joseph Kahn rendezett.Carey számos alkalommal elta az All I Want for Christmas Is You-t különböző televíziós műsorokban és koncertsorozatain. 2010-ben újra felénekelte All I Want for Christmas Is You (Extra Festive) címmel a dalt második karผsonyi albumára, a Merry Christmas II You-ra. Carey ezen kívül 2011-ben is újra felvette a dalt Justin Bieber kanadai énekessel közösen. Ez a változat az All I Want for Christmas Is You (SuperFestive!) címet kapta, és Bieber Under the Mistletoe című lemezén kapott helyet.A dal mára az egyik legismertebb és legnépszer𗆻 karผsonyi klasszikussá vált, és az ünnepi szezon során minden évben világszerte a slágerlisták élére kerül. (hu)
- <api batchcomplete="">Az All I Want for Christmas Is You Mariah Carey amerikai énekesnő karácsonyi dala az 1994-es Merry Christmas című albumáról. 1994. október 28-án jelent meg az album első kislemezeként a Columbia Records kiadó gondozásában. A dal produceri munkáját és dalszerzését Carey Walter Afanasieff-fel együtt készítette.Megjelenése óta az All I Want for Christmas Is You egyöntetűen pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól. Világszerte Carey legnagyobb slágere lett, miután huszonhat országban lett listavezető, köztük Ausztráliában, Franciaországban, Kanadában és Németországban is. 2019-ben 25 évvel megjelenése után első helyezést ért el az amerikai Billboard Hot 100 listán, amivel számos rekordot megdöntött. A következő évben az Egyesült Királyságban is első ízben került a brit kislemezlista élére, ezzel Carey húsz év után először került az első helyre. A becslések szerint világszerte több mint 16 millió példányt adtak el belőle, ezzel a valaha volt legtöbb eladást produkáló karácsonyi dal női előadótól, és minden idők egyik legjobban fogyó kislemeze.2017-ig 60 millió dolláros bevételt ért el jogdíjakból.Eredetileg két videóklipet készítettek a dalhoz. Az első, házi videófelvétel stílusú klipben Carey látható családjával és kutyáival, ahogy ünnepli a karácsonyt. Carey mikulásjelmezben szerepel, és élvezi a havas táj nyújtotta szabadidős tevékenységeket. Carey akkori férje, Tommy Mottola Télapóként jelenik meg, ajándékot hoz Carey-nek, majd távozik piros szánjával. A második videó fekete-fehérben készült, Carey pedig a The Ronettes együttes előtt tisztelegve a 60-as éveket idéző öltözékben énekli a dalt háttérben táncosaival és vokalistáival. A dal megjelenésének 25. évfordulójára 2019-ben egy harmadik videóklipet is bemutattak, melyet Joseph Kahn rendezett.Carey számos alkalommal előadta az All I Want for Christmas Is You-t különböző televíziós műsorokban és koncertsorozatain. 2010-ben újra felénekelte All I Want for Christmas Is You (Extra Festive) címmel a dalt második karácsonyi albumára, a Merry Christmas II You-ra. Carey ezen kívül 2011-ben is újra felvette a dalt Justin Bieber kanadai énekessel közösen. Ez a változat az All I Want for Christmas Is You (SuperFestive!) címet kapta, és Bieber Under the Mistletoe című lemezén kapott helyet.A dal mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb karácsonyi klasszikussá vált, és az ünnepi szezon során minden évben világszerte a slágerlisták élére kerül. (hu)