Property Value
dbo:abstract
  • Anastacia Lyn Newkirk, művésznevén Anastacia (Chicago, Illinois, 1968. szeptember 17. –) amerikai énekesnő, dalszövegíró és zenei producer. Az 1980-as évek elején kezdett el táncolni: 1985-től 1992-ig az MTV The Club nevű műsorában volt az állandó tánckar tagja. Később számos zenész és énekes stúdióalbumán vokálozott, illetve háttértáncosként tűnt fel videóklipekben. 1999-ben vált ismertté az I’m Outta Love című szerzeményével. A 2000. június 10-én megjelent Not That Kind elnevezésű stúdióalbumából ötmillió kelt el szerte a világon, és nemzetközi sikereket aratott, majd négyszeres platinalemezzé vált. Karrierje kezdetén olyan legendás zenészek és előadóművészek figyeltek fel az énekesnőre, mint Michael Jackson, Elton John, Luciano Pavarotti vagy Mariah Carey. Pályafutásának kezdete óta hét nagylemezt, két válogatás- és három koncertalbumot adott ki. Több mint 52 millió lemezt adott el világszerte. Leginkább Európában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Ázsiában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, illetve Óceániában ismerik el a munkásságát. Művészetére hamarabb felfigyelt az európai és a brit zeneipar, mint az amerikai. Az Egyesült Királyságban és Európában előbb ismerték el művészként, mint hazájában, ami már pályafutása legelején is észlelhető volt. Erőteljes hangja és alacsony termete (157 cm) miatt kapta becenevét: A kis hölgy a nagy hanggal. 2003-ban és 2013-ban egy daganatos megbetegedéssel, a mellrákkal szállt szembe, és mindkétszer győzelmet aratott a betegség felett. 2003 óta működtet egy mellrák elleni alapítványt, a The Anastacia Fundot. Emellett több hasonló szervezetet támogat, valamint számos jótékonysági rendezvényen jelent meg az évek során. Időnként jótékonysági árveréseket indít: a fellépéseken és díjátadókon viselt ruháit eladja személyes tárgyai mellett, a bevételeket pedig különböző egyesületeknek adományozza. Ilyen például a The Breast Cancer Research Foundation, ami egy mellrákot kutató alapítvány, melynek rendszeresen pénzt adományoz az énekesnő. 2009. szeptember 6-án, budapesti koncertje előtt egy mellrák elleni kampányban vett részt: az felvilágosító munkáját segítette, és a Lánchíd-sétát népszerűsítette. Majd jótékonysági árverést indított, melynek teljes bevételét ez az egyesület kapta meg. 2015. szeptember 17-e óta a Hear the World alapítvány, 2015 novembere óta pedig a Global Gift Foundation nevű jótékonysági nonprofit szervezet nagykövete. Előbbi a halláskárosult, hátrányos helyzetű embereket, utóbbi a rászoruló gyermekeket, nőket és családokat támogatja. 2016. szeptember 25-én a Cancer Research UK nevű rákkutató és jótékonysági szervezettel társult azért, hogy segítse az alapítvány életmentő rákkutatásait. A című táncos show-műsorban megkapott részvételi díjakat e szervezetnek adományozta. 2017. május 27-én bejelentette, hogy a Live at the Eventim Apollo Hammersmith 2017, illetve a Live at the O2 Apollo Manchester 2017 címmel kiadott koncertalbumok teljes bevételét a 2017. május 22-ei, manchesteri terrortámadásban elhunytak családjainak adományozza a Manchester Evening News által létrehozott alapítványon keresztül. Anastacia több különböző zenei műfajban énekel. Első és második korongját a funk, a dance-pop, az R&B és a soul zenei irányvonal jellemzi. A harmadiknál a rockosabb vonalra terelődik a hangsúly, ezáltal dinamikusabb dalok hallhatók. 2003-ban született meg az általa elnevezett sprock (soul + pop + rock) műfaj. A negyedik stúdióalbum lágyabb hangzású: ismét előtérbe kerül az R&B és a dance-pop. A 2014-es Resurrection és a 2017-es Evolution című nagylemezeken újra a sprock-stílus hallható. Több zenész, előadóművész, illetve zenei producer is elismerően nyilatkozik Anastacia hangjáról és munkásságáról az énekesnő karrierjének kezdete óta. Számos kritikában és nyilatkozatban hangját eltéveszthetetlennek titulálják. Fekete hangszínét gyakran hasonlítják Tina Turneréhez és Aretha Franklinéhez. Hangjára utalva így jellemezte önmagát az énekesnő: (hu)

dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 151833 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 240830 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23900134 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1983 (xsd:integer)
  • 1990 (xsd:integer)
prop-hu:aláíráskép
  • Anastacia signature.png (hu)
  • Anastacia signature.png (hu)
prop-hu:becenév
  • Ana, Stacia, "The little lady with the big voice" (hu)

prop-hu:fejlécIgazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:hang
  • drámai alt (hu)
  • drámai alt (hu)
prop-hu:hangszer
  • vokál (hu)
  • vokál (hu)
prop-hu:honlap
  • www.anastacia.com (hu)
  • www.anastacia.com (hu)
prop-hu:háttérszín
  • lightblue (hu)
  • lightblue (hu)
prop-hu:híresDal
prop-hu:igazítás
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:irány
  • vízszintes (hu)
  • vízszintes (hu)
prop-hu:kiadók
prop-hu:kép
  • --01-20
  • Anastacia-4015.jpg (hu)
  • Tina turner 21021985 01 350.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:lábléc
  • Anastacia hangszínét a zenei legendákéhoz hasonlítják: Tina Turner és Aretha Franklin (hu)

prop-hu:láblécIgazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Anastacia (hu)
  • Anastacia (hu)
prop-hu:szélesség
  • 130 (xsd:integer)
  • 141 (xsd:integer)
prop-hu:születésiDátum
  • 1968 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Anastacia Lyn Newkirk (hu)
  • Anastacia Lyn Newkirk (hu)
prop-hu:tevékenység
  • énekesnő, dalszövegíró, zenei producer (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Anastacia (hu)
  • Anastacia (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Anastacia (hu)
  • Anastacia (hu)
foaf:nick
  • Ana, Stacia, "The little lady with the big voice" (A kis hölgy a nagy hanggal) (hu)

is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is dbo:producer of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:cím of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:szerző of
is prop-hu:zeneszerző of
is foaf:primaryTopic of