| dbo:abstract
|
- A használt asszonánc terminus a francia assonance ’egybehangzás’ nyomán terjedt el, amely a latin assonantia (alapelemei ad- ’hozzá’ + sonare ’hangzani’) szóból ered. Egyes szerzők szerint az asszonánc a rím egyik fajtája. Ezek között megtalálható egyeseknél az az állítás, hogy az asszonánc tökéletlen rím. Mások teljesen külön verselési eszköznek tekintik. Ettől függetlenül az asszonáncot a rímhez viszonyítva határozzák meg úgy, hogy az utóbbihoz képest, amely szavak végső szótagjának vagy szótagjainak teljes egybehangzása, az előbbi ennek/ezeknek csak részleges egybehangzása. Abban, hogy mi hangzik egybe és mi nem az asszonáncban, és hol helyezkednek el az illető szavak, vannak nyelvtől és/vagy szerzőtől függő eltérések. Angolszász, francia és román szerzők szerint, például, az asszonáncot verssorok végén vagy egyazon verssoron belül található hangsúlyos azonos magánhangzók adják, melyeket különböző mássalhangzók követnek, pl. (angolul) lake ’tó’ – fate ’sors’, (franciául) trace ’nyom’ (főnév) – frappe ’üt’, (románul) mângâiere ’vigasz’ – stele ’csillagok’. Egyes szerzők szerint közelálló hangzású magánhangzókról is lehet szó. Magyar szerzők szerint az asszonánc általában két verssor-végi szótagra terjed ki, azaz mindkettőben azonos magánhangzók vannak, akár hangsúlyosak, akár nem: nézi – méri, házra – áldja. Ezt tiszta asszonáncnak nevezik. Magyar és román szerzők olyan asszonáncot is megemlítenek, amelyben az azonos magánhangzók melletti mássalhangzók között is lehet részleges egybehangzás: kaszárnya – bezárva. Van olyan szerző is, aki csak ilyen asszonáncról szól. Létezik ún. kancsal rím is, amely csak mássalhangzókra korlátozott asszonáncféle: fél hat – félhet. Ezt angolul a consonant ’mássalhangzó’ szóval egytövű consonance-nak nevezik: (angolul) look ’pillantás’ – luck ’szerencse’. Prózai művekben és nem szépirodalmi diskurzusokban is előfordulnak stilisztikai hatású asszonáncok. Az asszonánc nemcsak a magyar és a román népköltészetben gyakori, hanem az északi népek középkori költészetében és a régi angol népi balladákban is. A középkori francia eposzokban is inkább asszonáncok voltak, mint rímek. Az asszonáncokat is eszközként használja a történeti hangtan a magánhangzók fejlődési stádiumainak rekonstruálására. (hu)
- <api batchcomplete="">A verstanban használt asszonánc terminus a francia assonance 𠆞gybehangzás’ nyomán terjedt el, amely a latin assonantia (alapelemei ad- ’hozzá’ + sonare ’hangzani’) sz༻ól ered. Egyes szerzők szerint az asszonánc a rím egyik fajtája. Ezek között megtalálható egyeseknél az az állítás, hogy az asszonánc tökéletlen rím. Mások teljesen külön verselési eszköznek tekintik. Ettől függetlenül az asszonáncot a rímhez viszonyítva határozzák meg úgy, hogy az utihoz képest, amely szavak végső szótagjának vagy szótagjainak teljes egybehangzása, az eli ennek/ezeknek csak részleges egybehangzása. Abban, hogy mi hangzik egybe és mi nem az asszonáncban, és hol helyezkednek el az illető szavak, vannak nyelvtől és/vagy szerzőtől függő eltérések.Angolszász, francia és román szerzők szerint, például, az asszonáncot verssorok végén vagy egyazon verssoron belül található hangsúlyos azonos magánhangzók adják, melyeket különböző mássalhangzók követnek, pl. (angolul) lake ’tó’ – fate ’sors’, (franciául) trace ’nyom’ (főnév) – frappe ’üt’, (románul) mângâiere ’vigasz’ – stele 𠆜sillagok’. Egyes szerzők szerint közelálló hangzású magánhangzókról is lehet szó.Magyar szerzők szerint az asszonánc általn két verssor-végi szótagra terjed ki, azaz mindkettn azonos magánhangzók vannak, akár hangsúlyosak, akár nem: nézi – méri, házra – áldja. Ezt tiszta asszonáncnak nevezik.Magyar és román szerzők olyan asszonáncot is megemlítenek, amelyben az azonos magánhangzók melletti mássalhangzók között is lehet részleges egybehangzás: kaszárnya – bezárva. Van olyan szerző is, aki csak ilyen asszonáncról szól.Létezik ún. kancsal rím is, amely csak mássalhangzókra korlátozott asszonáncféle: fél hat – félhet. Ezt angolul a consonant ’mássalhangzó’ szóval egytövű consonance-nak nevezik: (angolul) look ’pillantás’ – luck ’szerencse’.Prózai művekben és nem szépirodalmi diskurzusokban is elᔟordulnak stilisztikai hatású asszonáncok.Az asszonánc nemcsak a magyar és a román népköltészetben gyakori, hanem az északi népek középkori költészetn és a régi angol népi balladákban is. A középkori francia eposzokban is ink asszonáncok voltak, mint rímek. Az asszonáncokat is eszközként használja a történeti hangtan a magánhangzók fejlᔝési stฝiumainak rekonstruálására. (hu)
- <api batchcomplete="">A verstanban használt asszonánc terminus a francia assonance ’egybehangzás’ nyomán terjedt el, amely a latin assonantia (alapelemei ad- ’hozzá’ + sonare ’hangzani’) szóból ered. Egyes szerzők szerint az asszonánc a rím egyik fajtája. Ezek között megtalálható egyeseknél az az állítás, hogy az asszonánc tökéletlen rím. Mások teljesen külön verselési eszköznek tekintik. Ettől függetlenül az asszonáncot a rímhez viszonyítva határozzák meg úgy, hogy az utóbbihoz képest, amely szavak végső szótagjának vagy szótagjainak teljes egybehangzása, az előbbi ennek/ezeknek csak részleges egybehangzása. Abban, hogy mi hangzik egybe és mi nem az asszonáncban, és hol helyezkednek el az illető szavak, vannak nyelvtől és/vagy szerzőtől függő eltérések.Angolszász, francia és román szerzők szerint, például, az asszonáncot verssorok végén vagy egyazon verssoron belül található hangsúlyos azonos magánhangzók adják, melyeket különböző mássalhangzók követnek, pl. (angolul) lake ’tó’ – fate ’sors’, (franciául) trace ’nyom’ (főnév) – frappe ’üt’, (románul) mângâiere ’vigasz’ – stele ’csillagok’. Egyes szerzők szerint közelálló hangzású magánhangzókról is lehet szó.Magyar szerzők szerint az asszonánc általában két verssor-végi szótagra terjed ki, azaz mindkettőben azonos magánhangzók vannak, akár hangsúlyosak, akár nem: nézi – méri, házra – áldja. Ezt tiszta asszonáncnak nevezik.Magyar és román szerzők olyan asszonáncot is megemlítenek, amelyben az azonos magánhangzók melletti mássalhangzók között is lehet részleges egybehangzás: kaszárnya – bezárva. Van olyan szerző is, aki csak ilyen asszonáncról szól.Létezik ún. kancsal rím is, amely csak mássalhangzókra korlátozott asszonáncféle: fél hat – félhet. Ezt angolul a consonant ’mássalhangzó’ szóval egytövű consonance-nak nevezik: (angolul) look ’pillantás’ – luck ’szerencse’.Prózai művekben és nem szépirodalmi diskurzusokban is előfordulnak stilisztikai hatású asszonáncok.Az asszonánc nemcsak a magyar és a román népköltészetben gyakori, hanem az északi népek középkori költészetében és a régi angol népi balladákban is. A középkori francia eposzokban is inkább asszonáncok voltak, mint rímek. Az asszonáncokat is eszközként használja a történeti hangtan a magánhangzók fejlődési stádiumainak rekonstruálására. (hu)
- A használt asszonánc terminus a francia assonance ’egybehangzás’ nyomán terjedt el, amely a latin assonantia (alapelemei ad- ’hozzá’ + sonare ’hangzani’) szóból ered. Egyes szerzők szerint az asszonánc a rím egyik fajtája. Ezek között megtalálható egyeseknél az az állítás, hogy az asszonánc tökéletlen rím. Mások teljesen külön verselési eszköznek tekintik. Ettől függetlenül az asszonáncot a rímhez viszonyítva határozzák meg úgy, hogy az utóbbihoz képest, amely szavak végső szótagjának vagy szótagjainak teljes egybehangzása, az előbbi ennek/ezeknek csak részleges egybehangzása. Abban, hogy mi hangzik egybe és mi nem az asszonáncban, és hol helyezkednek el az illető szavak, vannak nyelvtől és/vagy szerzőtől függő eltérések. Angolszász, francia és román szerzők szerint, például, az asszonáncot verssorok végén vagy egyazon verssoron belül található hangsúlyos azonos magánhangzók adják, melyeket különböző mássalhangzók követnek, pl. (angolul) lake ’tó’ – fate ’sors’, (franciául) trace ’nyom’ (főnév) – frappe ’üt’, (románul) mângâiere ’vigasz’ – stele ’csillagok’. Egyes szerzők szerint közelálló hangzású magánhangzókról is lehet szó. Magyar szerzők szerint az asszonánc általában két verssor-végi szótagra terjed ki, azaz mindkettőben azonos magánhangzók vannak, akár hangsúlyosak, akár nem: nézi – méri, házra – áldja. Ezt tiszta asszonáncnak nevezik. Magyar és román szerzők olyan asszonáncot is megemlítenek, amelyben az azonos magánhangzók melletti mássalhangzók között is lehet részleges egybehangzás: kaszárnya – bezárva. Van olyan szerző is, aki csak ilyen asszonáncról szól. Létezik ún. kancsal rím is, amely csak mássalhangzókra korlátozott asszonáncféle: fél hat – félhet. Ezt angolul a consonant ’mássalhangzó’ szóval egytövű consonance-nak nevezik: (angolul) look ’pillantás’ – luck ’szerencse’. Prózai művekben és nem szépirodalmi diskurzusokban is előfordulnak stilisztikai hatású asszonáncok. Az asszonánc nemcsak a magyar és a román népköltészetben gyakori, hanem az északi népek középkori költészetében és a régi angol népi balladákban is. A középkori francia eposzokban is inkább asszonáncok voltak, mint rímek. Az asszonáncokat is eszközként használja a történeti hangtan a magánhangzók fejlődési stádiumainak rekonstruálására. (hu)
- <api batchcomplete="">A verstanban használt asszonánc terminus a francia assonance 𠆞gybehangzás’ nyomán terjedt el, amely a latin assonantia (alapelemei ad- ’hozzá’ + sonare ’hangzani’) sz༻ól ered. Egyes szerzők szerint az asszonánc a rím egyik fajtája. Ezek között megtalálható egyeseknél az az állítás, hogy az asszonánc tökéletlen rím. Mások teljesen külön verselési eszköznek tekintik. Ettől függetlenül az asszonáncot a rímhez viszonyítva határozzák meg úgy, hogy az utihoz képest, amely szavak végső szótagjának vagy szótagjainak teljes egybehangzása, az eli ennek/ezeknek csak részleges egybehangzása. Abban, hogy mi hangzik egybe és mi nem az asszonáncban, és hol helyezkednek el az illető szavak, vannak nyelvtől és/vagy szerzőtől függő eltérések.Angolszász, francia és román szerzők szerint, például, az asszonáncot verssorok végén vagy egyazon verssoron belül található hangsúlyos azonos magánhangzók adják, melyeket különböző mássalhangzók követnek, pl. (angolul) lake ’tó’ – fate ’sors’, (franciául) trace ’nyom’ (főnév) – frappe ’üt’, (románul) mângâiere ’vigasz’ – stele 𠆜sillagok’. Egyes szerzők szerint közelálló hangzású magánhangzókról is lehet szó.Magyar szerzők szerint az asszonánc általn két verssor-végi szótagra terjed ki, azaz mindkettn azonos magánhangzók vannak, akár hangsúlyosak, akár nem: nézi – méri, házra – áldja. Ezt tiszta asszonáncnak nevezik.Magyar és román szerzők olyan asszonáncot is megemlítenek, amelyben az azonos magánhangzók melletti mássalhangzók között is lehet részleges egybehangzás: kaszárnya – bezárva. Van olyan szerző is, aki csak ilyen asszonáncról szól.Létezik ún. kancsal rím is, amely csak mássalhangzókra korlátozott asszonáncféle: fél hat – félhet. Ezt angolul a consonant ’mássalhangzó’ szóval egytövű consonance-nak nevezik: (angolul) look ’pillantás’ – luck ’szerencse’.Prózai művekben és nem szépirodalmi diskurzusokban is elᔟordulnak stilisztikai hatású asszonáncok.Az asszonánc nemcsak a magyar és a román népköltészetben gyakori, hanem az északi népek középkori költészetn és a régi angol népi balladákban is. A középkori francia eposzokban is ink asszonáncok voltak, mint rímek. Az asszonáncokat is eszközként használja a történeti hangtan a magánhangzók fejlᔝési stฝiumainak rekonstruálására. (hu)
- <api batchcomplete="">A verstanban használt asszonánc terminus a francia assonance ’egybehangzás’ nyomán terjedt el, amely a latin assonantia (alapelemei ad- ’hozzá’ + sonare ’hangzani’) szóból ered. Egyes szerzők szerint az asszonánc a rím egyik fajtája. Ezek között megtalálható egyeseknél az az állítás, hogy az asszonánc tökéletlen rím. Mások teljesen külön verselési eszköznek tekintik. Ettől függetlenül az asszonáncot a rímhez viszonyítva határozzák meg úgy, hogy az utóbbihoz képest, amely szavak végső szótagjának vagy szótagjainak teljes egybehangzása, az előbbi ennek/ezeknek csak részleges egybehangzása. Abban, hogy mi hangzik egybe és mi nem az asszonáncban, és hol helyezkednek el az illető szavak, vannak nyelvtől és/vagy szerzőtől függő eltérések.Angolszász, francia és román szerzők szerint, például, az asszonáncot verssorok végén vagy egyazon verssoron belül található hangsúlyos azonos magánhangzók adják, melyeket különböző mássalhangzók követnek, pl. (angolul) lake ’tó’ – fate ’sors’, (franciául) trace ’nyom’ (főnév) – frappe ’üt’, (románul) mângâiere ’vigasz’ – stele ’csillagok’. Egyes szerzők szerint közelálló hangzású magánhangzókról is lehet szó.Magyar szerzők szerint az asszonánc általában két verssor-végi szótagra terjed ki, azaz mindkettőben azonos magánhangzók vannak, akár hangsúlyosak, akár nem: nézi – méri, házra – áldja. Ezt tiszta asszonáncnak nevezik.Magyar és román szerzők olyan asszonáncot is megemlítenek, amelyben az azonos magánhangzók melletti mássalhangzók között is lehet részleges egybehangzás: kaszárnya – bezárva. Van olyan szerző is, aki csak ilyen asszonáncról szól.Létezik ún. kancsal rím is, amely csak mássalhangzókra korlátozott asszonáncféle: fél hat – félhet. Ezt angolul a consonant ’mássalhangzó’ szóval egytövű consonance-nak nevezik: (angolul) look ’pillantás’ – luck ’szerencse’.Prózai művekben és nem szépirodalmi diskurzusokban is előfordulnak stilisztikai hatású asszonáncok.Az asszonánc nemcsak a magyar és a román népköltészetben gyakori, hanem az északi népek középkori költészetében és a régi angol népi balladákban is. A középkori francia eposzokban is inkább asszonáncok voltak, mint rímek. Az asszonáncokat is eszközként használja a történeti hangtan a magánhangzók fejlődési stádiumainak rekonstruálására. (hu)
|
