| dbo:abstract
|
- A BBC Koncertzenekar (BBC Concert Orchestra) londoni székhelyű brit együttes, a BBC (British Broadcasting Corporation) öt rádiózenekarának egyike. Az ötven tagú együttes a BBC zenekarai közül az egyedüli nem teljes létszámú szimfonikus zenekar. A zenekar elsődleges feladata rádióközvetítéseken való részvétele, szerepkörébe a klasszikus zenétől a könnyűzenéig (popzene, jazz, operett) sokféle műfaj tartozik. A világ jelenleg leghosszabb élő rádiókoncertjeinek, a BBC Friday Night is Music Night programjainak állandó zenekara. Az zenekar elődje az 1931-ben alakult BBC Theatre Orchestra, melynek székhelye Bedfordban volt. Az zenekar opera-előadásokat adott valamint alkalmanként a BBC Opera Orchestraként lépett fel, 1949. augusztusban már hivatalosan is ezen a néven. 1952-ben feloszlatták az együttest, tagjaiból alakult a BBC Koncertzenekar. 1972-ig az együttes székhelye a -ben volt, majd 1972 és 2004 között . A zenekar rendszeresen fellép a és a népszerű londoni The Proms koncertjein, valamint rendszeresen ad koncerteket az Egyesült Királyságban. (hu)
- <api batchcomplete="">A BBC Koncertzenekar (BBC Concert Orchestra) londoni székhelyű brit együttes, a BBC (British Broadcasting Corporation) öt rฝiózenekarának egyike. Az ötventagú együttes a BBC zenekarai közül az egyedüli nem teljes létszámú szimfonikus zenekar. A zenekar elsᔝleges feladata rฝióközvetítéseken való részvétele, szerepkör a klasszikus zenétől a könnyűzenéig (popzene, jazz, operett) sokféle m𗇺j tartozik. 1953 óta a világ leghosszabb, jelenleg is sugárzott, élő rฝiókoncertjeinek, a BBC Friday Night is Music Night programjainak állandó zenekara.Az együttes elᔝje az 1931-ben alakult, bedfordi székhelyű BBC Theatre Orchestra volt, ez a zenekar operaelásokon is részt vett, ill. alkalmanként BBC Opera Orchestra néven is fellépett, 1949. augusztusn pedig már hivatalosan is ezen a néven szerepelt. Ugyanakkor 1952-ben feloszlatták ezt az együttest, majd ezt követᔞn tagjaiból alakult meg az immár londoni székhelyű BBC Koncertzenekar.1972-ig az együttes székhelye a Camden Theatre volt, majd 1972 és 2004 között az akkor még a BBC-hez tartozó, stྭióépületként és koncerthelyszínként műkő Golders Green Hippodrome. A zenekar rendszeresen fellép a Royal Festival Hallban és a népszerű londoni The Proms koncertjein, valamint folyamatosan ad koncerteket az Egyesült Királyságban. (hu)
- <api batchcomplete="">A BBC Koncertzenekar (BBC Concert Orchestra) londoni székhelyű brit együttes, a BBC (British Broadcasting Corporation) öt rádiózenekarának egyike. Az ötventagú együttes a BBC zenekarai közül az egyedüli nem teljes létszámú szimfonikus zenekar. A zenekar elsődleges feladata rádióközvetítéseken való részvétele, szerepkörébe a klasszikus zenétől a könnyűzenéig (popzene, jazz, operett) sokféle műfaj tartozik. 1953 óta a világ leghosszabb, jelenleg is sugárzott, élő rádiókoncertjeinek, a BBC Friday Night is Music Night programjainak állandó zenekara.Az együttes elődje az 1931-ben alakult, bedfordi székhelyű BBC Theatre Orchestra volt, ez a zenekar operaelőadásokon is részt vett, ill. alkalmanként BBC Opera Orchestra néven is fellépett, 1949. augusztusában pedig már hivatalosan is ezen a néven szerepelt. Ugyanakkor 1952-ben feloszlatták ezt az együttest, majd ezt követően tagjaiból alakult meg az immár londoni székhelyű BBC Koncertzenekar.1972-ig az együttes székhelye a Camden Theatre volt, majd 1972 és 2004 között az akkor még a BBC-hez tartozó, stúdióépületként és koncerthelyszínként működő Golders Green Hippodrome. A zenekar rendszeresen fellép a Royal Festival Hallban és a népszerű londoni The Proms koncertjein, valamint folyamatosan ad koncerteket az Egyesült Királyságban. (hu)

| rdfs:comment
|
- A BBC Koncertzenekar (BBC Concert Orchestra) londoni székhelyű brit együttes, a BBC (British Broadcasting Corporation) öt rádiózenekarának egyike. Az ötven tagú együttes a BBC zenekarai közül az egyedüli nem teljes létszámú szimfonikus zenekar. A zenekar elsődleges feladata rádióközvetítéseken való részvétele, szerepkörébe a klasszikus zenétől a könnyűzenéig (popzene, jazz, operett) sokféle műfaj tartozik. A világ jelenleg leghosszabb élő rádiókoncertjeinek, a BBC Friday Night is Music Night programjainak állandó zenekara. (hu)
- <api batchcomplete="">A BBC Koncertzenekar (BBC Concert Orchestra) londoni székhelyű brit együttes, a BBC (British Broadcasting Corporation) öt rฝiózenekarának egyike. Az ötventagú együttes a BBC zenekarai közül az egyedüli nem teljes létszámú szimfonikus zenekar. A zenekar elsᔝleges feladata rฝióközvetítéseken való részvétele, szerepkör a klasszikus zenétől a könnyűzenéig (popzene, jazz, operett) sokféle m𗇺j tartozik. (hu)
- <api batchcomplete="">A BBC Koncertzenekar (BBC Concert Orchestra) londoni székhelyű brit együttes, a BBC (British Broadcasting Corporation) öt rádiózenekarának egyike. Az ötventagú együttes a BBC zenekarai közül az egyedüli nem teljes létszámú szimfonikus zenekar. A zenekar elsődleges feladata rádióközvetítéseken való részvétele, szerepkörébe a klasszikus zenétől a könnyűzenéig (popzene, jazz, operett) sokféle műfaj tartozik. (hu)