| dbo:abstract
|
- A bor a bortermő szőlő Vitis vinifera fürtjeinek kisajtolt, édes levéből alkoholos erjedés útján nyert ital. A különféle borból készült pezsgőféléket és az azoktól teljesen különböző habzóborokat, de az egyéb gyümölcsök levéből készült, úgynevezett gyümölcsborokat is időnként a borok közé sorolják, viszont többnyire külön italfajtaként tartják őket számon. Egyéb erjesztett italokat is elneveztek róla, ezek azonban nem tartoznak a borok közé. Ilyenek például a mézbor (időnként mézsörnek nevezik), a pálmabor vagy a távol-keleti rizsborok. Az ember már legalább 6000 éve fejleszti a borkészítés tudományát. A Biblia szerint Noé ültette el a szőlőt az Ararát-hegy oldalába és készített belőle részegítő bort. A mondák szerint a szőlőtőkét az özönvíz mosta ki az Édenkertből, ami azután egy hegyen megeredt. Noé fia Jáfet a kecskéket és a juhokat őrizve észrevette, hogy a kecskék a szölővessző hajtásait kedvelik leginkább. Noé ekkor ültette el a szőlőt a kertjében. A régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy a szőlőtermesztés és a borkészítés tudományának ősi bölcsője Transzkaukázia (a mai Törökország,Irán és Örményország területe), onnan került Európába. Az Oxford Companion to Wine (Jancis Robinson, 1994) állítása szerint a bortermelés eredete a Dél-Kaukázusban, a mai Grúziában található. „Grúziában találtak olyan magokat, amelyek termesztett szőlő magjainak tűnnek (alakjuk különbözik a vadszőlő magjáétól), és körülbelül Kr.e. 6000-re datálhatóak” (Rod Phillips, 2001: A Short History of Wine. London). A grúziai erjesztési hagyományok is több ezer évesek. Az UNESCO az immateriális kulturális hagyományok között tartja nyilván a kvevri-technológiát, a hagyományos grúz cserépedényben történő szőlőmust erjesztést. A bor az európai civilizáció egyik legkorábbi alkoholos itala, ahonnan elkerült Afrikába, majd a 16. században a spanyolok által felfedezett Amerikai kontinensre, míg végül az európai felfedezőkkel Ausztráliába és Új-Zélandra is eljutott. Az éves csapadékmennyiség határozza meg a szőlőtermés (és így a bor) mennyiségét, a napsütéses órák száma pedig a szőlő sajtolásakor nyert édes, zavaros folyadék, a must (latinul vinum mustum) glükóz és fruktóztartalmát. A bor természetes úton nem tartalmazhat szacharózt, mert a bor esetleges cukortartalma lényegileg glükózból és fruktózból áll. Normál érettségű szőlőben és a mustban a glükóz és fruktóz aránya közel azonos. A szőlőtermés értékét elsősorban a must cukorfoka szabja meg, ezért többnyire akkor szüretelik, amikor a szőlő teljesen megérett, Magyarországon a szőlőfürtöket általában szeptemberben és októberben szedik le a tőkékről, az aszúszőlőt később. Szent Mihály-nap szeptember 29-én szüretkezdő nap volt. Erdélyben és a Dunántúlon Terézia (október 15.), a Balatonon és Kőszeg környékén rendszerint Orsolya (október 21.) napján kezdődött a szőlőszedés. Az Európában kialakult virágzó borkultúra fejlődését és a szőlőtermesztést alapvetően megváltoztatta, amikor 1865-ben először észlelték Franciaországban a törpetetvek (Phylloxeridae) családjába tartozó szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae) kártételeit. A filoxéra járványt követően a károsítás miatt került sor az észak-amerikai eredetű parti szőlőből származó szőlőalanyok használatára. A vad amerikai direkttermő szőlőfajták (Vitis riparia) tőkéire oltották az európai oltványokat. Az európai borszőlők túlnyomó többsége ma ilyen oltvány, szemben az amerikai szőlőkkel, amelyek közvetlenül a gyökérből kifejlődött szőlőtőkéken nevelik a fürtjeiket, azaz direkt termő szőlőfajták. Az eurázsiai szőlő, a Vitis vinifera jó minőségű szőlőtermést ad, de fogékony a peronoszpórára, a lisztharmatra és a filoxérára. Az amerikai szőlőfajok ezekkel a károsítókkal szemben rezisztensek vagy toleránsak, termésük azonban nem alkalmas minőségi bor készítésére. A szakértők megkülönböztetnek óvilági stílusú és újvilági stílusú borokat. Ezeket a földrajzi és a kémiai paramétereik, az érzékszervi jellemzőik, a technológiai és a piaci hátterük különbözteti meg egymástól. A szakértők a hagyományos „óvilági” borkészítést gyakorta az európai országok borászatával szokták azonosítani, a bor gyártása pedig szerintük az „újvilági” országok Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Chile, Dél-afrikai Köztársaság borászatait jellemzi. Rajtuk kívül még külön csoportosítják a „feltörekvő” bortermelő országokat is, mint például Törökország, Észak Afrika országai és Marokkó, Egyiptom, Izrael, Libanon. Jellemző a borital termelésében és kereskedelmében történő gyors változásokra, hogy az Egyesült Államok felszólította az INAO-t, a francia eredetvédelmi hatóságot, hogy kereskedelmi szempontoknak engedve tegye lehetővé a borok por alakban történő szállítását. Az Európai Unió borreformja nyomán 2009. augusztus 1-jétől az alábbi eredetvédelmi kategóriákat különböztetnek meg:
* földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékek:
* a) oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borászati termékek (OEM),
* b) oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékek (OFJ)
* földrajzi jelzés nélküli borászati termékek (FN) (hu)
- A bor a bortermő szőlő Vitis vinifera fürtjeinek kisajtolt, édes levéből alkoholos erjedés útján nyert ital. A különféle borból készült pezsgőféléket és az azoktól teljesen különböző habzóborokat, de az egyéb gyümölcsök levéből készült, úgynevezett gyümölcsborokat is időnként a borok közé sorolják, viszont többnyire külön italfajtaként tartják őket számon. Egyéb erjesztett italokat is elneveztek róla, ezek azonban nem tartoznak a borok közé. Ilyenek például a mézbor (időnként mézsörnek nevezik), a pálmabor vagy a távol-keleti rizsborok. Az ember már legalább 6000 éve fejleszti a borkészítés tudományát. A Biblia szerint Noé ültette el a szőlőt az Ararát-hegy oldalába és készített belőle részegítő bort. A mondák szerint a szőlőtőkét az özönvíz mosta ki az Édenkertből, ami azután egy hegyen megeredt. Noé fia Jáfet a kecskéket és a juhokat őrizve észrevette, hogy a kecskék a szölővessző hajtásait kedvelik leginkább. Noé ekkor ültette el a szőlőt a kertjében. A régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy a szőlőtermesztés és a borkészítés tudományának ősi bölcsője Transzkaukázia (a mai Törökország,Irán és Örményország területe), onnan került Európába. Az Oxford Companion to Wine (Jancis Robinson, 1994) állítása szerint a bortermelés eredete a Dél-Kaukázusban, a mai Grúziában található. „Grúziában találtak olyan magokat, amelyek termesztett szőlő magjainak tűnnek (alakjuk különbözik a vadszőlő magjáétól), és körülbelül Kr.e. 6000-re datálhatóak” (Rod Phillips, 2001: A Short History of Wine. London). A grúziai erjesztési hagyományok is több ezer évesek. Az UNESCO az immateriális kulturális hagyományok között tartja nyilván a kvevri-technológiát, a hagyományos grúz cserépedényben történő szőlőmust erjesztést. A bor az európai civilizáció egyik legkorábbi alkoholos itala, ahonnan elkerült Afrikába, majd a 16. században a spanyolok által felfedezett Amerikai kontinensre, míg végül az európai felfedezőkkel Ausztráliába és Új-Zélandra is eljutott. Az éves csapadékmennyiség határozza meg a szőlőtermés (és így a bor) mennyiségét, a napsütéses órák száma pedig a szőlő sajtolásakor nyert édes, zavaros folyadék, a must (latinul vinum mustum) glükóz és fruktóztartalmát. A bor természetes úton nem tartalmazhat szacharózt, mert a bor esetleges cukortartalma lényegileg glükózból és fruktózból áll. Normál érettségű szőlőben és a mustban a glükóz és fruktóz aránya közel azonos. A szőlőtermés értékét elsősorban a must cukorfoka szabja meg, ezért többnyire akkor szüretelik, amikor a szőlő teljesen megérett, Magyarországon a szőlőfürtöket általában szeptemberben és októberben szedik le a tőkékről, az aszúszőlőt később. Szent Mihály-nap szeptember 29-én szüretkezdő nap volt. Erdélyben és a Dunántúlon Terézia (október 15.), a Balatonon és Kőszeg környékén rendszerint Orsolya (október 21.) napján kezdődött a szőlőszedés. Az Európában kialakult virágzó borkultúra fejlődését és a szőlőtermesztést alapvetően megváltoztatta, amikor 1865-ben először észlelték Franciaországban a törpetetvek (Phylloxeridae) családjába tartozó szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae) kártételeit. A filoxéra járványt követően a károsítás miatt került sor az észak-amerikai eredetű parti szőlőből származó szőlőalanyok használatára. A vad amerikai direkttermő szőlőfajták (Vitis riparia) tőkéire oltották az európai oltványokat. Az európai borszőlők túlnyomó többsége ma ilyen oltvány, szemben az amerikai szőlőkkel, amelyek közvetlenül a gyökérből kifejlődött szőlőtőkéken nevelik a fürtjeiket, azaz direkt termő szőlőfajták. Az eurázsiai szőlő, a Vitis vinifera jó minőségű szőlőtermést ad, de fogékony a peronoszpórára, a lisztharmatra és a filoxérára. Az amerikai szőlőfajok ezekkel a károsítókkal szemben rezisztensek vagy toleránsak, termésük azonban nem alkalmas minőségi bor készítésére. A szakértők megkülönböztetnek óvilági stílusú és újvilági stílusú borokat. Ezeket a földrajzi és a kémiai paramétereik, az érzékszervi jellemzőik, a technológiai és a piaci hátterük különbözteti meg egymástól. A szakértők a hagyományos „óvilági” borkészítést gyakorta az európai országok borászatával szokták azonosítani, a bor gyártása pedig szerintük az „újvilági” országok Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Chile, Dél-afrikai Köztársaság borászatait jellemzi. Rajtuk kívül még külön csoportosítják a „feltörekvő” bortermelő országokat is, mint például Törökország, Észak Afrika országai és Marokkó, Egyiptom, Izrael, Libanon. Jellemző a borital termelésében és kereskedelmében történő gyors változásokra, hogy az Egyesült Államok felszólította az INAO-t, a francia eredetvédelmi hatóságot, hogy kereskedelmi szempontoknak engedve tegye lehetővé a borok por alakban történő szállítását. Az Európai Unió borreformja nyomán 2009. augusztus 1-jétől az alábbi eredetvédelmi kategóriákat különböztetnek meg:
* földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékek:
* a) oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borászati termékek (OEM),
* b) oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékek (OFJ)
* földrajzi jelzés nélküli borászati termékek (FN) (hu)
|
| prop-hu:megj
|
- A botrytisz egy kémiai gyárként működik: míg használja a cukrot és a savakkal is jól lakik, vizet von el a bogyóból - egyfajta természetes dehitratációt végez. A bogyó létartalma természetesen csökken a dehidratáció következtében - azaz a szőlőszem betöpped. Miközben metabolizálja a cukrot és a savakat megnöveli a glyicerolt is, valamint az ecet- és gluconic savakat is. Ezen felül enzimeket is produkál, mint például a laccase. (hu)
- A misebornak tökéletesen tisztának kell lennie, nem szabad idegen anyagokat tartalmaznia. Egyedül ez a nemes ital volt méltó arra, hogy az Úr Jézus vérévé változzon a szentmiseáldozatban. Ehhez teljesen tiszta szőlőlevet kell előkészíteni, amely kiforr, és ebből lesz a misebor. Nem cukrozzák, nem kénezik, nem derítik, és nem használnak semmiféle stabilizációs kémiai anyagot, amely esetleg letisztítaná vagy tartósítaná. (hu)
- A botrytisz egy kémiai gyárként működik: míg használja a cukrot és a savakkal is jól lakik, vizet von el a bogyóból - egyfajta természetes dehitratációt végez. A bogyó létartalma természetesen csökken a dehidratáció következtében - azaz a szőlőszem betöpped. Miközben metabolizálja a cukrot és a savakat megnöveli a glyicerolt is, valamint az ecet- és gluconic savakat is. Ezen felül enzimeket is produkál, mint például a laccase. (hu)
- A misebornak tökéletesen tisztának kell lennie, nem szabad idegen anyagokat tartalmaznia. Egyedül ez a nemes ital volt méltó arra, hogy az Úr Jézus vérévé változzon a szentmiseáldozatban. Ehhez teljesen tiszta szőlőlevet kell előkészíteni, amely kiforr, és ebből lesz a misebor. Nem cukrozzák, nem kénezik, nem derítik, és nem használnak semmiféle stabilizációs kémiai anyagot, amely esetleg letisztítaná vagy tartósítaná. (hu)
|
