dbo:abstract
|
- A Brandy című album Brandy amerikai R&B-énekesnő első albuma. Az Atlantic Records gondozásában jelent meg, Észak-Amerikában 1994. szeptember 27-én, az Egyesült Királyságban december 5-én, Európában és Óceániában 1995. február 3-tól kezdve különböző időpontokban. Az album dalai számos kortárs stílust felölelnek, a a popzenéig és az 1990-es évek közepére jellemző R&B-ig. Az album fő producere – aki a négy kislemezé is –, de Norwood mellette több más zeneszerzővel és producerrel is dolgozott, köztük a R&B-együttessel, Arvel McClintonnal, és a fiatal -kel. Az album nagyrészt pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól, akik időtállónak tartották az album vonzerejét. Eladások szempontjából is sikeres lett: bár eleinte lassan fogyott, végül bekerült az első 20-ba az amerikai Billboard 200 slágerlistán, és négyszeres platinalemez lett az országban, miután több mint kétmillió példányban kelt el. Ausztráliában és Kanadában is hasonló sikert aratott, előbbiben platina-, utóbbiban aranylemez lett. Világszerte összesen hatmillió példányban kelt el. Az albumról négy kislemez jelent meg, melyek mindegyike listavezető lett a Billboard slágerlistán. Az első kislemez, az I Wanna Be Down a top 10-be került a Billboard Hot 100 slágerlistán, és a top 20-ba Ausztráliában, illetve Új-Zélandon. A dalt a kritikusok az album egyik kiemelkedő dalának tartották. A második kislemez, a is sikeres fogadtatásban részesült, és még magasabbra került a Hot 100-on. Az ezt követő két kislemez, a Best Friend és a Brokenhearted szintén a top 10-be került az USA-ban, és Brandy ezzel az 1990-es évek második felének egyik legsikeresebb R&B-énekesnőinek egyikévé vált. Az énekesnő az albumért 1996-ban két Grammy-jelölést kapott: a legjobb új előadónak és Baby című daláért a legjobb, női énekes által énekelt R&B-dalnak járó díjra jelölték. (hu)

prop-hu:producer
|
- Keith Crouch, Kenneth Crouch, Arvel McClinton, Somethin' for the People, Damon Thomas (hu)