Property Value
dbo:abstract
  • A Burana torony egy 10. század végén épült minaret, a völgyében, Kirgizisztán északi részén, Biskektől 60 kilométerre, Tokmok város közelében. A torony az egykoron itt álló, karahánidák lakta város romjainak egyetlen épületmaradványa. A Közép-Ázsiában folyamatosan terjeszkedő türk Karahánida Birodalom „legendás hírű alapítója, Szatuk Bogra kán volt az első török fejedelem, aki felvette az iszlám vallást”. A Birodalom területe fénykorában meghaladta a mai Indiáét, és olyan nagyszerű városokat emelt, mint Mavarannahr (ma Özgön vagy Kasgar). A folyóvölgyben haladó selyemút kereskedelmi és szellemi virágzást hozott a városba, amelyet Dzsingisz kán később Gobiliknek, azaz arany városnak nevezett. A 15. század során egy földrengés következtében a város teljesen romba dőlt; egyedül a torony félig leomlott csonkja jelezte az egykori település helyét. Az 1974-ben helyreállított, bonyolult téglamintázatú torony, eredetileg 45 méter magas volt; ma 25 méter. A terület feltárása során egy kastély alapjai és három mauzóleum maradványai mellett fejfák, balbalok (kőkatonák), agyagtárgyak, valamint a nemzetközi kereskedelmi út változatos emlékei – kínai pénzérmék, indiai pénzkagyló karkötők, vas kardok, bronz lámpások, amulettek, nesztoriánus kőkeresztek – kerültek felszínre. A leletek a torony mellett álló kis múzeumban kaptak helyet. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 724707 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4557 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23078746 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Burana torony (hu)
  • Burana torony (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of