Property Value
dbo:abstract
  • A Butthole Surfers egy alternatív rock együttes, amely 1981-ben alakult. Jelenlegi tagok: Gibby Haynes, Paul Leary, King Coffey és Jeff Pinkus. Volt tagok: Teresa Nervosa, Nathan Calhoun, Kytha Gernatt, Mark Kramer, Trevor Malcolm, Terence Smart, Bill Jolly, Quinn Matthews, Scott Matthews, Andrew Mullin és Scott Stevens. A különleges nevű együttes eredetileg 1976-ban jött létre, de ekkor még nem zenei társulatként működtek, csak barátokként a helyi iskolában. Elhatározták, hogy saját zenekart szeretnének alapítani: ez lett a "Butthole Surfers". Első stúdióalbumuk 1984-ben jelent meg. Második lemezükre sem kellett sokat várni, 1986-ban már azt is kiadták. Azóta még hat nagylemezt jelentettek meg. Az együttesre jellemző a humor, valamint az érdekes nevek, mint ahogy azt maga a zenekar neve is mutatja. A dalaik tele vannak fekete, illetve más típusú humorral. Az eredeti felállás teljesen lecserélődött az évek során. Voltak tagok, akik csak "beugrottak" a Butthole Surfers-be turnéik során. Egészen a mai napig működnek. Főként az alternatív rock műfajban zenélnek, de játszanak kísérleti (experimental) rockot, valamint hardcore punkot is. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1436617 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2483 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22386664 (xsd:integer)
prop-hu:korábbiTagok
  • Teresa Nervosa, Nathan Calhoun, Kytha Gernatt, Mark Kramer, Trevor Malcolm, Terence Smart, Bill Jolly, Quinn Matthews, Scott Matthews, Andrew Mullin és Scott Stevens (hu)

prop-hu:tagok
  • Gibby Haynes, Paul Leary, King Coffey és Jeff Pinkus (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Butthole Surfers (hu)
  • Butthole Surfers (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is dbo:producer of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is foaf:primaryTopic of