| dbo:abstract
|
- Cnaeus Servilius Geminus (†Cannae, Kr. e. 216. augusztus 2.) ókori római politikus és hadvezér, az előkelő patrícius Servilia gens Geminus családjának tagja volt. Apja, Publius Servilius Geminus Kr. e. 252-ben és Kr. e. 248-ban is consuli hivatalt viselt. Ahogy apja az első, úgy ő a második pun háború idején viselte a Római Köztársaság legfőbb hivatalát. Kr. e. 217-ben kollégájaként foglalta el hivatalát, tartományul pedig Galliát kapta meg, ám seregét végül átadta dictatornak, és tengerre szállt, míg kollégája vereséget szenvedett Hannibaltól a . Geminus közben Szardínia és Korzika körül üldözte a punok flottáját, és minden útjába eső településen túszokat szedett. Végül átkelt Afrikába. Végigdúlta Meninx szigetét, a szemközti pedig 10 talentumnyi sarcot szedett be. Az afrikai partokon szintén fosztogattak és dúltak a katonái, ám a helyiek végül meglepték őket, és körülbelül ezret meggyilkoltak közülük. Geminus ekkor visszatért Szicíliába, ahol hajóit bízta, míg ő maga gyalogszerrel indult haza a dictator hívására. Ősszel átvette serege felett a parancsnokságot, és új kollégájával, együtt folytatta a Hannibal elleni hadműveleteket, de gondosan kerülte az összecsapást. Imperiumát meghosszabbították Kr. e. 216-ra is, ekkor Lucius Aemilius Paullusszal együtt ellenezte a döntő összecsapás vállalását. A cannaei csatában végül a római sereg zöme megsemmisült, és Geminus is elesett. (hu)
- <api batchcomplete="">Cnaeus Servilius Geminus (nnae, Kr. e. 216. augusztus 2.) ókori római politikus és hadvezér, az előkelő patricius Servilia gens Geminus csalฝjának tagja volt. Apja, Publius Servilius Geminus Kr. e. 252-ben és Kr. e. 248-ban is consuli hivatalt viselt.Ahogy apja az első, úgy ő a második pun hปorú idején viselte a Római Köztársaság legf hivatalát. Kr. e. 217-ben Caius Flaminius kollégájaként foglalta el hivatalát, tartományul pedig Galliát kapta meg, ám seregét végül átadta Fabius Maximus dictatornak, és tengerre szállt, míg kollégája vereséget szenvedett Hannibaltól a trasimenusi csatn. Geminus közben Szardínia és Korzika körül üldözte a punok flottáját, és minden útj eső településen túszokat szedett. Végül átkelt Afrik. Végigdúlta Meninx szigetét, a szemközti Cercinától pedig 10 talentumnyi sarcot szedett be. Az afrikai partokon szintén fosztogattak és dúltak a katonái, ám a helyiek végül meglepték őket, és körülbelül ezret meggyilkoltak közülük.Geminus ekkor visszatért Szicíli, ahol hajóit Publius Surára bízta, míg ő maga gyalogszerrel indult haza a dictator hívására. Ősszel átvette Minutius serege felett a parancsnokságot, és új kollégájával, Marcus Atilius Regulusszal együtt folytatta a Hannibal elleni hadműveleteket, de gondosan kerülte az összecsapást. Imperiumát meghosszabbították Kr. e. 216-ra is, ekkor Lucius Aemilius Paullusszal együtt ellenezte a döntő összecsapás vállalását. A cannaei csatn végül a római sereg zöme megsemmisült, és Geminus is elesett. (hu)
- <api batchcomplete="">Cnaeus Servilius Geminus (†Cannae, Kr. e. 216. augusztus 2.) ókori római politikus és hadvezér, az előkelő patricius Servilia gens Geminus családjának tagja volt. Apja, Publius Servilius Geminus Kr. e. 252-ben és Kr. e. 248-ban is consuli hivatalt viselt.Ahogy apja az első, úgy ő a második pun háború idején viselte a Római Köztársaság legfőbb hivatalát. Kr. e. 217-ben Caius Flaminius kollégájaként foglalta el hivatalát, tartományul pedig Galliát kapta meg, ám seregét végül átadta Fabius Maximus dictatornak, és tengerre szállt, míg kollégája vereséget szenvedett Hannibaltól a trasimenusi csatában. Geminus közben Szardínia és Korzika körül üldözte a punok flottáját, és minden útjába eső településen túszokat szedett. Végül átkelt Afrikába. Végigdúlta Meninx szigetét, a szemközti Cercinától pedig 10 talentumnyi sarcot szedett be. Az afrikai partokon szintén fosztogattak és dúltak a katonái, ám a helyiek végül meglepték őket, és körülbelül ezret meggyilkoltak közülük.Geminus ekkor visszatért Szicíliába, ahol hajóit Publius Surára bízta, míg ő maga gyalogszerrel indult haza a dictator hívására. Ősszel átvette Minutius serege felett a parancsnokságot, és új kollégájával, Marcus Atilius Regulusszal együtt folytatta a Hannibal elleni hadműveleteket, de gondosan kerülte az összecsapást. Imperiumát meghosszabbították Kr. e. 216-ra is, ekkor Lucius Aemilius Paullusszal együtt ellenezte a döntő összecsapás vállalását. A cannaei csatában végül a római sereg zöme megsemmisült, és Geminus is elesett. (hu)

| rdfs:comment
|
- Cnaeus Servilius Geminus (†Cannae, Kr. e. 216. augusztus 2.) ókori római politikus és hadvezér, az előkelő patrícius Servilia gens Geminus családjának tagja volt. Apja, Publius Servilius Geminus Kr. e. 252-ben és Kr. e. 248-ban is consuli hivatalt viselt. (hu)
- <api batchcomplete="">Cnaeus Servilius Geminus (nnae, Kr. e. 216. augusztus 2.) ókori római politikus és hadvezér, az előkelő patricius Servilia gens Geminus csalฝjának tagja volt. Apja, Publius Servilius Geminus Kr. e. 252-ben és Kr. e. 248-ban is consuli hivatalt viselt.Ahogy apja az első, úgy ő a második pun hปorú idején viselte a Római Köztársaság legf hivatalát. Kr. e. (hu)
- <api batchcomplete="">Cnaeus Servilius Geminus (†Cannae, Kr. e. 216. augusztus 2.) ókori római politikus és hadvezér, az előkelő patricius Servilia gens Geminus családjának tagja volt. Apja, Publius Servilius Geminus Kr. e. 252-ben és Kr. e. 248-ban is consuli hivatalt viselt.Ahogy apja az első, úgy ő a második pun háború idején viselte a Római Köztársaság legfőbb hivatalát. Kr. e. (hu)