| Property |
Value |
| dbo:abstract
|
- A craiovai csoport (néha craiovai négyek vagy C4 néven) négy európai ország – Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország – közötti együttműködés, melynek célja az (wd), valamint a gazdasági, fuvarozási és energetikai együttműködés. A csoport a bolgár, román és szerb kormányfő 2015. április 24-én Craiován tartott ülésén alakult. A csoport alakuló ülésén Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta, hogy az ötletet a Visegrádi Együttműködés adta. Románia és Bulgária egyszerre csatlakoztak az Európai Unióhoz 2007. január 1-jén, Szerbia pedig 2014. január óta csatlakozási tárgyalásokat folytat. A 2017. októberi várnai találkozón Görögország is csatlakozott a csoporthoz. Az egyik első kezdeményezés a távközlési hálózatok erősítése volt a határok melletti területeken. A további célok között van Szerbia támogatása az EU-csatlakozási folyamatban, illetve egy Bukarestet, Szófiát és Belgrádot összekötő autópálya építése. 2018. november 2-án Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnök javasolta a közös jelentkezést a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. (hu)
- <api batchcomplete="">A craiovai csoport (néha craiovai négyek vagy C4 néven) négy európai ország – Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország – közötti együttműkés, melynek célja az európai integrผió, valamint a gazdasági, fuvarozási és energetikai együttműkés. A csoport a bolgár, román és szerb kormányfő 2015. április 24-én Craiován tartott ülésén alakult. A csoport alakuló ülésén Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta, hogy az ötletet a Visegrฝi Együttműkés adta. Románia és Bulgária egyszerre csatlakoztak az Európai Unióhoz 2007. január 1-jén, Szerbia pedig 2014. január óta csatlakozási tárgyalásokat folytat. A 2017. oktri várnai találkozón Görögország is csatlakozott a csoporthoz.Az egyik első kezdeményezés a távközlési hálózatok erősítése volt a határok melletti területeken. A tovi célok között van Szerbia támogatása az EU-csatlakozási folyamatban, illetve egy Bukarestet, Sz༿iát és Belgrฝot összekötő autópálya építése.2018. november 2-án Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnök javasolta a közös jelentkezést a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. (hu)
- <api batchcomplete="">A craiovai csoport (néha craiovai négyek vagy C4 néven) négy európai ország – Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország – közötti együttműködés, melynek célja az európai integráció, valamint a gazdasági, fuvarozási és energetikai együttműködés. A csoport a bolgár, román és szerb kormányfő 2015. április 24-én Craiován tartott ülésén alakult. A csoport alakuló ülésén Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta, hogy az ötletet a Visegrádi Együttműködés adta. Románia és Bulgária egyszerre csatlakoztak az Európai Unióhoz 2007. január 1-jén, Szerbia pedig 2014. január óta csatlakozási tárgyalásokat folytat. A 2017. októberi várnai találkozón Görögország is csatlakozott a csoporthoz.Az egyik első kezdeményezés a távközlési hálózatok erősítése volt a határok melletti területeken. A további célok között van Szerbia támogatása az EU-csatlakozási folyamatban, illetve egy Bukarestet, Szófiát és Belgrádot összekötő autópálya építése.2018. november 2-án Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnök javasolta a közös jelentkezést a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. (hu)

| dbo:membership
|
- Bulgária,Románia,Szerbia,Görögország (hu)

| dbo:thumbnail
| |
| dbo:wikiPageID
| |
| dbo:wikiPageLength
|
- 6128 (xsd:nonNegativeInteger)
- 6262 (xsd:nonNegativeInteger)
- 6266 (xsd:nonNegativeInteger)
|
| dbo:wikiPageRevisionID
|
- 23720048 (xsd:integer)
- 25126034 (xsd:integer)
- 27259783 (xsd:integer)
|
| prop-hu:alakulás
| |
| prop-hu:egyébNevek
|
- craiovai négyek (hu)
- craiovai négyek (hu)
|
| prop-hu:egyປNevek
|
- craiovai négyek (hu)
- craiovai négyek (hu)
|
| prop-hu:kép
|
- Craiova Group map4.svg.png (hu)
- Craiova Group map4.png (hu)
- Craiova Group map4.svg.png (hu)
- Craiova Group map4.png (hu)
|
| prop-hu:képaláírás
|
- A craiovai csoport tagjai Európa térképén (hu)

| prop-hu:tagság
| |
| prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
| dct:subject
| |
| rdf:type
| |
| rdfs:comment
|
- A craiovai csoport (néha craiovai négyek vagy C4 néven) négy európai ország – Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország – közötti együttműködés, melynek célja az (wd), valamint a gazdasági, fuvarozási és energetikai együttműködés. A csoport a bolgár, román és szerb kormányfő 2015. április 24-én Craiován tartott ülésén alakult. A csoport alakuló ülésén Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta, hogy az ötletet a Visegrádi Együttműködés adta. Románia és Bulgária egyszerre csatlakoztak az Európai Unióhoz 2007. január 1-jén, Szerbia pedig 2014. január óta csatlakozási tárgyalásokat folytat. (hu)
- <api batchcomplete="">A craiovai csoport (néha craiovai négyek vagy C4 néven) négy európai ország – Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország – közötti együttműkés, melynek célja az európai integrผió, valamint a gazdasági, fuvarozási és energetikai együttműkés. A csoport a bolgár, román és szerb kormányfő 2015. április 24-én Craiován tartott ülésén alakult. A csoport alakuló ülésén Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta, hogy az ötletet a Visegrฝi Együttműkés adta. (hu)
- <api batchcomplete="">A craiovai csoport (néha craiovai négyek vagy C4 néven) négy európai ország – Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország – közötti együttműködés, melynek célja az európai integráció, valamint a gazdasági, fuvarozási és energetikai együttműködés. A csoport a bolgár, román és szerb kormányfő 2015. április 24-én Craiován tartott ülésén alakult. A csoport alakuló ülésén Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta, hogy az ötletet a Visegrádi Együttműködés adta. (hu)

| rdfs:label
|
- Craiovai csoport (hu)
- Craiovai csoport (hu)
|
| prov:wasDerivedFrom
| |
| foaf:depiction
| |
| foaf:isPrimaryTopicOf
| |
| is foaf:primaryTopic
of | |