Property Value
dbo:abstract
  • A Dawn (magyarul: hajnal) a Discovery-program kilencedik űrszondája, amely a két legnagyobb aszteroidát, a Cerest és a Vestát vizsgálja. Ez volt az első űrszonda, amely pályára állt egy törpebolygó körül. A programot eredetileg 2001. decemberében hagyták jóvá. A NASA 2006-ban pénzügyi és technikai okokra hivatkozva először a start halasztásáról döntött, majd a költségek megugrása miatt az egész program végveszélybe került. Végül mégis a kivitelezés mellett döntöttek. Ez volt az első olyan küldetés, amiben egy űreszköz a Föld-Hold pároson kívül két másik égi objektum körül keringett a Naprendszerben. A 2011-es és 2012-es évben 14 hónapig keringett a Vesta körül, a Cereshez 2015. március 6-án érkezett. Az úrszonda hidrazin üzemanyaga elfogyott, így antennáját nem tudja többé a Föld felé irányítani. A küldetést 2018. október 31-én befejezettnek nyilvánították. Az űrszonda még 20-50 évig a Ceres körül kering. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 19344 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7308 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23734334 (xsd:integer)
prop-hu:célégitest
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:esemény1Idő
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:esemény1Név
  • A 4 Vesta körüli pályán (hu)
  • A 4 Vesta körüli pályán (hu)
prop-hu:esemény2Idő
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:esemény2Név
  • Az 1 Ceres körüli pályán (hu)
  • Az 1 Ceres körüli pályán (hu)
prop-hu:hordozórakéta
  • Delta II 7925H (hu)
  • Delta II 7925H (hu)
prop-hu:időtartam
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:indításDátuma
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Dawn Flight Configuration 2.jpg (hu)
  • Dawn Flight Configuration 2.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Művészi ábra a Dawnról, balra a Vesta, jobbra a Ceres törpebolygó (hu)

prop-hu:küldetésTípusa
  • orbiter (hu)
  • orbiter (hu)
prop-hu:küldetésVége
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Dawn (hu)
  • Dawn (hu)
prop-hu:url
prop-hu:weboldal
  • dawn.jpl.nasa.gov/ (hu)
  • dawn.jpl.nasa.gov/ (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Dawn (hu)
  • Dawn (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of