| Property |
Value |
| dbo:abstract
|
- Donny van de Beek holland labdarúgó, az angol Premier Leagueben szereplő Manchester United és a Holland válogatott középpályása. 2008-ban igazolt az Ajax akadémiájára. 2015-ben a skót Celtic csapata ellen mutatkozott be az Európa-ligában. 2016 novemberében a hét csapatába is bekerült a sorozatban. Pályára lépett a Manchester United ellen elveszített 2017-es Európa-liga-döntőben. A 2017-18-as szezonban stabil kezdő lett az első csapatban. 2019. május 5-én kezdőként lépett pályára a Holland Kupa döntőjében, ahol győzelmet ünnepelhetett a Willem II elleni mérkőzés után a Feijenoord Stadionban. 2017. november 14-én mutatkozott be Hollandia felnőtt nemzeti válogatottjában Románia ellen. (hu)
- Donny van de Beek holland labdarúgó, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United és a holland válogatott középpályása. 2008-ban igazolt az Ajax akadémiájára. 2015-ben a skót Celtic csapata ellen mutatkozott be az Európa-ligában. 2016 novemberében a hét csapatába is bekerült a sorozatban. Pályára lépett a Manchester United ellen elveszített 2017-es Európa-liga-döntőben. A 2017-18-as szezonban stabil kezdő lett az első csapatban. 2019. május 5-én kezdőként lépett pályára a Holland Kupa döntőjében, ahol győzelmet ünnepelhetett a Willem II elleni mérkőzés után a Feijenoord Stadionban. 2017. november 14-én mutatkozott be Hollandia felnőtt nemzeti válogatottjában Románia ellen. (hu)
- <api batchcomplete="">Donny van de Beek (Nijkerkerveen, 1997. április 18. –) holland labdarúgó, a spanyol Girona játékosa.2008-ban igazolt az Ajax akadémiájára. 2015-ben a skót Celtic csapata ellen mutatkozott be az Európa-lign. 2016 novembern a hét csapat is bekerült a sorozatban. Pályára lépett a Manchester United ellen elveszített 2017-es Európa-liga-döntn. A 2017-18-as szezonban stabil kezdő lett az első csapatban. 2019. május 5-én kezdőként lépett pályára a Holland Kupa döntőjn, ahol győzelmet ünnepelhetett a Willem II elleni mérkőzés után a Feijenoord Stadionban.2017. november 14-én mutatkozott be Hollandia felnőtt nemzeti válogatottjn Románia ellen. (hu)
- <api batchcomplete="">Donny van de Beek (Nijkerkerveen, 1997. április 18. –) holland labdarúgó, a spanyol Girona játékosa.2008-ban igazolt az Ajax akadémiájára. 2015-ben a skót Celtic csapata ellen mutatkozott be az Európa-ligában. 2016 novemberében a hét csapatába is bekerült a sorozatban. Pályára lépett a Manchester United ellen elveszített 2017-es Európa-liga-döntőben. A 2017-18-as szezonban stabil kezdő lett az első csapatban. 2019. május 5-én kezdőként lépett pályára a Holland Kupa döntőjében, ahol győzelmet ünnepelhetett a Willem II elleni mérkőzés után a Feijenoord Stadionban.2017. november 14-én mutatkozott be Hollandia felnőtt nemzeti válogatottjában Románia ellen. (hu)

| dbo:appearancesInNationalTeam
|
- 16 (xsd:nonNegativeInteger)
|
| dbo:birthName
|
- Donny van de Beek (hu)
- Donny van de Beek (hu)
|
| dbo:birthPlace
| |
| dbo:club
| |
| dbo:nationalYears
| |
| dbo:team
| |
| dbo:thumbnail
| |
| dbo:wikiPageID
| |
| dbo:wikiPageLength
|
- 23369 (xsd:nonNegativeInteger)
- 27613 (xsd:nonNegativeInteger)
- 30500 (xsd:nonNegativeInteger)
|
| dbo:wikiPageRevisionID
|
- 23909931 (xsd:integer)
- 24990777 (xsd:integer)
- 27291906 (xsd:integer)
|
| dbo:years
|
- 2015-01-01 (xsd:gYear)
- 2020-01-01 (xsd:gYear)
- 2022-01-01 (xsd:gYear)
- 2024-01-01 (xsd:gYear)
|
| prop-hu:csoport
| |
| prop-hu:gólok
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 28 (xsd:integer)
|
| prop-hu:jelenlegiKlubja
| |
| prop-hu:juniorKlub
| |
| prop-hu:juniorOrszág
|
- Hollandia (hu)
- Hollandia (hu)
|
| prop-hu:juniorÉvek
| |
| prop-hu:klub
| |
| prop-hu:klubOrszág
|
- Anglia (hu)
- Hollandia (hu)
- angol (hu)
- német (hu)
- spanyol (hu)
- Anglia (hu)
- Hollandia (hu)
- angol (hu)
- német (hu)
- spanyol (hu)
|
| prop-hu:klubfriss
|
- 2021-05-23 (xsd:date)
- 2022-05-22 (xsd:date)
- 2024-05-21 (xsd:date)
|
| prop-hu:kép
|
- Donny van de Beek.jpg (hu)
- Donny van de Beek 2021 .jpg (hu)
- Donny van de Beek.jpg (hu)
- Donny van de Beek 2021 .jpg (hu)
|
| prop-hu:képaláírás
|
- 2021 (xsd:integer)
- Van de Beek az Ajax színeiben 2016-ban (hu)
|
| prop-hu:kölcsönben
| |
| prop-hu:meccsek
|
- 0 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 19 (xsd:integer)
- 27 (xsd:integer)
- 35 (xsd:integer)
- 118 (xsd:integer)
|
| prop-hu:mezszám
| |
| prop-hu:name
| |
| prop-hu:név
|
- Donny van de Beek (hu)
- Donny van de Beek (hu)
|
| prop-hu:poszt
| |
| prop-hu:születésiVáros
| |
| prop-hu:teljesNév
|
- Donny van de Beek (hu)
- Donny van de Beek (hu)
|
| prop-hu:válfriss
| |
| prop-hu:válogatottCsapat
| |
| prop-hu:válogatottGólok
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
|
| prop-hu:válogatottMeccsek
|
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 16 (xsd:integer)
- 19 (xsd:integer)
- 20 (xsd:integer)
|
| prop-hu:válogatottOrszág
|
- Hollandia (hu)
- Hollandia (hu)
|
| prop-hu:válogatottÉvek
|
- 2013 (xsd:integer)
- 2014 (xsd:integer)
- 2016 (xsd:integer)
- 2017 (xsd:integer)
|
| prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
| prop-hu:évek
|
- 2015 (xsd:integer)
- 2020 (xsd:integer)
- 2022 (xsd:integer)
- 2024 (xsd:integer)
|
| dct:subject
| |
| rdf:type
| |
| rdfs:comment
|
- Donny van de Beek holland labdarúgó, az angol Premier Leagueben szereplő Manchester United és a Holland válogatott középpályása. 2008-ban igazolt az Ajax akadémiájára. 2015-ben a skót Celtic csapata ellen mutatkozott be az Európa-ligában. 2016 novemberében a hét csapatába is bekerült a sorozatban. Pályára lépett a Manchester United ellen elveszített 2017-es Európa-liga-döntőben. A 2017-18-as szezonban stabil kezdő lett az első csapatban. 2019. május 5-én kezdőként lépett pályára a Holland Kupa döntőjében, ahol győzelmet ünnepelhetett a Willem II elleni mérkőzés után a Feijenoord Stadionban. (hu)
- <api batchcomplete="">Donny van de Beek (Nijkerkerveen, 1997. április 18. –) holland labdarúgó, a spanyol Girona játékosa.2008-ban igazolt az Ajax akadémiájára. 2015-ben a skót Celtic csapata ellen mutatkozott be az Európa-lign. 2016 novembern a hét csapat is bekerült a sorozatban. Pályára lépett a Manchester United ellen elveszített 2017-es Európa-liga-döntn. A 2017-18-as szezonban stabil kezdő lett az első csapatban. 2019. (hu)
- <api batchcomplete="">Donny van de Beek (Nijkerkerveen, 1997. április 18. –) holland labdarúgó, a spanyol Girona játékosa.2008-ban igazolt az Ajax akadémiájára. 2015-ben a skót Celtic csapata ellen mutatkozott be az Európa-ligában. 2016 novemberében a hét csapatába is bekerült a sorozatban. Pályára lépett a Manchester United ellen elveszített 2017-es Európa-liga-döntőben. A 2017-18-as szezonban stabil kezdő lett az első csapatban. 2019. (hu)

| rdfs:label
|
- Donny van de Beek (hu)
- Donny van de Beek (hu)
|
| prov:wasDerivedFrom
| |
| foaf:depiction
| |
| foaf:isPrimaryTopicOf
| |
| is prop-hu:name
of | |
| is foaf:primaryTopic
of | |