dbo:abstract
|
- A Doom 3 egy sci-fi környezetű, túlélőhorror-szerű, FPS stílusú videójáték, amelyet az id Software fejlesztett és az adott ki PC-re 2004. augusztus 3-án. A Doom 3 a Doom-sorozat harmadik része és egyben az előző két rész feldolgozása, modern grafikával és egy díjnyertes, id Tech 4-ra keresztelt motorral, amelyet már számos más játékhoz is felhasználtak. Később a játékot átírták Linuxra, Mac OS X-re és Xboxra is, a többjátékos módban pedig a Splash Damage nevű cég segédkezett. Az id Software-nek teljes sikert hozott a játék: több mint 3,5 millió eladott példányt tudhat magának, ezáltal ez a legtöbbet eladott játék a cég történetében. A kritikusok dicsérték a játék grafikáját, miközben a rajongók úgy vélték, hogy nem sok köze van ennek a résznek a klasszikus Doomhoz, mivel abban az volt az elsődleges célja a játékosnak, hogy minél több ellenséget megöljön. A harmadik részt egy kiegészítő lemez követte, Doom 3: Resurrection of Evil címen, majd a sorozat részein alapuló Doom film is megjelent. 2008. februárjában megjelentette a Doom 3-ról szóló regénysorozatának első részét. A videójáték-sorozat negyedik részét, a Doom 4-et 2008. május 7-én jelentette be az id, és 2016 tavaszán jelenik meg[forrás?]. (hu)