Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével. Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi életkor idejét, tehát kb. 60 évet. Maga Arany János is így értette a „Toldi” előhangjában: Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékemmajd kilenc-tíz ember-öltő régiségben – A széles völgy egy lábnyomsúlyos had óriás nyoma,ki egyet toppantott, s ehol!egy emberöltő nincs sehol.

Property Value
dbo:abstract
  • Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével. Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi életkor idejét, tehát kb. 60 évet. Maga Arany János is így értette a „Toldi” előhangjában: Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékemmajd kilenc-tíz ember-öltő régiségben – mivel Nagy Lajos kora és a „Toldi” megírása között mintegy 500 év telt el. A szó egyébként itt bukkant fel elsőként irodalmi nyelvünkben, a költő bizonyára szülővidékének népnyelvében lelte; később ő maga is használta 'nemzedék' jelentésben a „Keveháza” című költeményében, a pusztító csata leírásában: A széles völgy egy lábnyomsúlyos had óriás nyoma,ki egyet toppantott, s ehol!egy emberöltő nincs sehol. Az emberöltőben az öltés képzete él: ahogy a varrásban az öltések, úgy öltődnek egymásba az emberéletek, együtt alkotva az emberiség létének szakadatlan szövedékét. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az emberöltő mai jelentésn elsősorban az az idő, amely alatt az egy id𕆾n született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével.Néha jelenti az emberéletet, legalis az átlagos emberi élethosszt, tehát kb. 60 évet. Maga Arany János is így értette a „Toldi” előhangjn:Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékemmajd kilenc-tíz ember-öltő régiségben –mivel Nagy Lajos kora és a „Toldi” megírása között mintegy 500 év telt el. A szó egyປként itt bukkant fel elsőként a magyar irodalmi nyelvben, a költő bizonyára szülővidékének népnyelvn lelte; kés𕆻 ő maga is használta 'nemzedék' jelentésben a „Keveháza” című költeményn, a pusztító csata leírásn:A széles völgy egy lปnyomsúlyos had óriás nyoma,ki egyet toppantott, s ehol!egy emberöltő nincs sehol.Az emberölt𕆾n az öltés képzete él: ahogy a varrásban az öltések, úgy öltᔝnek egymásba az emberéletek, együtt alkotva az emberiség létének szakadatlan szövedékét. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével.Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi élethosszt, tehát kb. 60 évet. Maga Arany János is így értette a „Toldi” előhangjában:Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékemmajd kilenc-tíz ember-öltő régiségben –mivel Nagy Lajos kora és a „Toldi” megírása között mintegy 500 év telt el. A szó egyébként itt bukkant fel elsőként a magyar irodalmi nyelvben, a költő bizonyára szülővidékének népnyelvében lelte; később ő maga is használta 'nemzedék' jelentésben a „Keveháza” című költeményében, a pusztító csata leírásában:A széles völgy egy lábnyomsúlyos had óriás nyoma,ki egyet toppantott, s ehol!egy emberöltő nincs sehol.Az emberöltőben az öltés képzete él: ahogy a varrásban az öltések, úgy öltődnek egymásba az emberéletek, együtt alkotva az emberiség létének szakadatlan szövedékét. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 304015 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1180 (xsd:nonNegativeInteger)
  • 1182 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23102272 (xsd:integer)
  • 24772699 (xsd:integer)
  • 28052507 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:comment
  • Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével. Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi életkor idejét, tehát kb. 60 évet. Maga Arany János is így értette a „Toldi” előhangjában: Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékemmajd kilenc-tíz ember-öltő régiségben – A széles völgy egy lábnyomsúlyos had óriás nyoma,ki egyet toppantott, s ehol!egy emberöltő nincs sehol. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az emberöltő mai jelentésn elsősorban az az idő, amely alatt az egy id𕆾n született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével.Néha jelenti az emberéletet, legalis az átlagos emberi élethosszt, tehát kb. 60 évet. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével.Néha jelenti az emberéletet, legalábbis az átlagos emberi élethosszt, tehát kb. 60 évet. (hu)

rdfs:label
  • Emberöltő (hu)
  • Emberöltő (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of