Property Value
dbo:abstract
  • Ernest Edward Kovacs (Trenton, 1919. január 23. – Los Angeles, 1962. január 13.) magyar származású amerikai komikus és színész. Kovacs gátlásoktól mentes, gyakran rögtönzésekre épülő és a vizuális megjelenítés határait feszegető komikus stílusából számos televíziós program merített ötletet, még jóval a halálát okozó, tragikus autóbalesete után is. Olyan ikonikus és változatos műsorokra gyakorolt hatást, mint a , a Saturday Night Live (SNL), a Szezám utca, és a közkedvelt tv-s házigazdák, David Letterman és is példaképnek tekintik. Chevy Chase 1976-ban, az SNL-ért kapott Emmy-díj átvételekor külön köszönetet mondott Kovacsnak, illetve az 1982-ben megjelent, Ernie Kovacs: Television's Original Genius („a televíziózás eredeti géniusza”) című dokumentumfilmben is magasztalta Chase a munkásságát. Kovacs a képernyőn és azon kívül is várhatóan a legváratlanabb dolgokkal állt elő; selyemmajmokat tartott háziállatként és egy philadelphiai élő showműsorban egy jaguárral is birkózott. Mikor a WABC (AM) kora reggeli rádióadását, majd az NBC tv-csatorna szintén reggeli műsorát csinálta, egyedül kellett megreggeliznie, mert az indulásakor felesége, Edie Adams még bőven aludt esti Broadway-n való fellépései okán. Erre Kovacs felbérelt egy taxisofőrt, aki egyben szakácsként két főre készített ételt, melyet a fuvar előtt közösen fogyasztottak el. Bár házastársával, Edie-vel együtt 1957-ben Emmy-jelölésben részesülhetett, haláláig formálisan soha nem ismerték el tehetségét. Az 1962-es Emmyt és a Directors’ Guild díját már az autóbalesete után osztották ki, és negyedszázaddal később került be a Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiájának Hírességek Csarnokába. 1986-ban a Rádiós és Televíziós Múzeum (ma ) kiállítást szervezett Kovacs munkáiból, The Vision of Ernie Kovacs címmel. A Pulitzer-díjas kritikus, William Henry III az alábbiakat írta róla a múzeum emlékkönyvébe: Kovacs több volt, mint egy hiszékeny, önáltató bohóc. Ő volt a televízió első jelentős videóművésze. Ő volt a tv első szürrealistája… a legbátrabb és legkreatívabb írója. Ő volt… az első és talán egyetlen szerzőegyénisége. És egy géniusz volt. Kereskedelemből vett magyarázattal élve a géniusz az a vállalkozó… aki új módot talál, hogy pénzt keressen. Kovacsra sosem illett ez a leírás. Kovacs zsenialitása a művészet birodalmában rejlik. Ott az a géniusz, aki a közönséget arra sarkallja, hogy a világot egy új módon lássa. Pályafutása váratlanul és tragikusan ért véget, amikor életét egy autóbalesetben elvesztette. Temetésén többek között Frank Sinatra, Jack Lemmon és Dean Martin vitték a koporsóját. Özvegyét, Edie Adamsot többek között Groucho Marx, , , Charlton Heston és Jack Benny vigasztalta. (hu)

dbo:emmyAward
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 942890 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8276 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23588741 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1949 (xsd:integer)
prop-hu:emmyDíj
  • 1962 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • 1962 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:házastárs
  • Bette Lee Wilcox (hu)
  • Edie Adams (hu)
  • Bette Lee Wilcox (hu)
  • Edie Adams (hu)
prop-hu:kép
  • Ernie kovacs 1956.JPG (hu)
  • Ernie kovacs 1956.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Ernie Kovacs 1956-ban saját televíziós műsorának felvételekor (hu)

prop-hu:név
  • Ernie Kovacs (hu)
  • Ernie Kovacs (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1919 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Ernie Kovacs (hu)
  • Ernie Kovacs (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Ernie Kovacs (hu)
  • Ernie Kovacs (hu)
is foaf:primaryTopic of