dbo:abstract
|
- A férfi egykaros súlyemelés egyike volt a két súlyemelő versenyszámnak az olimpián. Ez a versenyszám nagyon hasonlított a mai . Az emelőknek három lehetőségük volt. Minden versenyző egyszer próbálkozott, majd következett egy másik versenyző, és így tovább. Miután egy sorozat lement, újból az első próbálkozó következett. A harmadik sorozat befejeztével, az első három helyezett ismét kapott három lehetőséget, a korábban írt rendszer szerint.Időrendben ez volt a második versenyszám, és közvetlenül a kétkaros súlyemelés után zajlott. A versenyzőknek mindkét kezükkel külön-külön meg kellett emelniük a súlyt. 3 nemzet 4 versenyzője vett részt ebben a versenyszámban. (hu)