Property Value
dbo:abstract
  • A Falcon 9 egy űrhajózási hordozórakétacsalád, melyet a SpaceX (Space Exploration Technologies) fejlesztett ki és gyárt az Egyesült Államokban. A kétfokozatú rakéta első indítását 2010. június 4-én hajtották végre (v1.0), a jelenlegi (v1.2, Block 5) változat 2018. május 11-én debütált. A hordozó a Falcon családjának tagja, tervezett helyett lépett szolgálatba, a már korábban kifejlesztett Falcon 1 részegységein alapul (az egyes típusok elnevezésének 1-5-9 számjelei a rakétákba épített hajtóművek számára utalnak). A rakétacsalád egyedülálló tulajdonsága a tervezett újrafelhasználhatóság, ami az első fokozat esetében irányított ereszkedéssel és aktív fékezéssel, a rakétafokozat ismételt begyújtásával érnének el, a kilövésből megmaradó üzemanyag felhasználásával. Bár az eredeti tervek még a teljes rendszer újrafelhasználhatóságát célozták, jelenleg az csak az első fokozat estén megoldott teljes körűen, míg az orrkúp-burkolat ("fairing") visszatérése kísérleti fázisban tart: irányított siklóernyő és a visszatérő burkolatot fogadó elkapó-hajó segítségével. A második fokozat újrahasznosítását a hivatalos tervek szerint, a beépítendő hőpajzs többletsúlya miatt elvetették, de a cégvezető Elon Musk 2018 év eleji nyilatkozatai szerint újra napirendre vették. A fejlesztés korai fázisában a rakétafokozatokat ejtőernyővel szerelték fel, hogy az óceán felszínén landolhassanak, ám ez a megközelítés a tengervíz korrozív jellemzői miatt csak a kísérleti eszközök tanulmányozását célozta volna, és nem járt sikerrel, mert a visszatérő elemek az ereszkedés közben fellépő erőhatások és melegedés hatására darabjaikra hullottak. A rakétát műholdak pályára állítására, illetve a Dragon űrhajóval a Nemzetközi Űrállomáshoz utánpótlás és személyzet szállítására használják, mely szintén újrafelhasználható, így képes tudományos anyagokat is visszajuttatni a földre (a Szojuz kapszulát a legénység számára tartják fenn, míg a Progressz, ATV, Cygnus, Kounotori modulok egyszer használatosak, a légkörbe lépéskor elégnek). A rendszert a SpaceX és a NASA a Dragon űrhajó módosításával személyszállításra is alkalmassá tették, melynek keretében 2015. május 6-án sikeresen teljesítették a NASA CCiCAP programjának 14 lépcsőjéből a 11. – indítóállásbeli megszakítási – tesztet. A program következő mérföldkövét – a repülés közbeni megszakítási tesztet – a rakéta sikertelen 2015. júniusi indítását követően elhalasztották, ám ennek ellenére az űrhivatal 2015. novemberében szerződést kötött a céggel kettőtől hat, az űrállomásra legénységet szállító kilövésre a 2017 év folyamán. A program folyamatos csúszásokkal halad, 2018 év eleji állapot szerint a Dragon 2 űrhajó bemutató repülésére – személyzet nélkül – 2018 második felében kerülhet sor, az első emberes küldetés 2019-ben várható. A hordozórakéta illetve a kapcsolódó rendszer egyes elemei nagy mértékben azonosak a Falcon Heavy változatban alkalmazottakkal, mely lényegében három első fokozat összekötésével alakítottak ki. Ebből kettő (oldalsó, gyorsítórakéták) a Block 5 változattól kezdődően teljesen azonosak a Falcon 9 első fokozataival (azonos példányokat különböző küldetésekben használhatnak első fokozatként külön vagy gyorsító fokozatként a Heavy csoport részeként is). Csak a középső részegység került módosításra, illetve megerősítésre, a Falcon Heavy bemutatkozó repülése számos csúszás után 2018. február 6-án volt. A Falcon 9 következő küldetése 2018. február 22-én volt, amikor a Starlink projekt keretében indították a Microsat–2a és a Microsat–2b műholdakat. 2018. március 6-án pedig a Falcon 9 rakétával indították útjára a spanyol műholdat, ez a küldetés volt a Falcon 9 rakéta ötvenedik küldetése az űrbe. 2018. április 19-én pedig a NASA exobolygók kutatására épített csillagászati műholdját a TESS-t vitte fel az űrbe. A cég 2018-ra több mint 30 küldetéssel tervez, így átlagosan 2 hetente kerül sor egy-egy felbocsájtásra a keleti vagy nyugati partról. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 400099 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 19114 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23835142 (xsd:integer)
prop-hu:1.FokozatOxidálóanyaga
  • folyékony oxigén (hu)
  • folyékony oxigén (hu)
prop-hu:1.FokozatTolóereje
  • 8227 kN (hu)
  • 8227 kN (hu)
prop-hu:1.FokozatTüzelőanyaga
  • RP–1 (hu)
  • RP–1 (hu)
prop-hu:2.FokozatOxidálóanyaga
  • folyékony oxigén (hu)
  • folyékony oxigén (hu)
prop-hu:2.FokozatTolóereje
  • 981 kN (hu)
  • 981 kN (hu)
prop-hu:2.FokozatTüzelőanyaga
  • RP–1 (hu)
  • RP–1 (hu)
prop-hu:2.FokozatÉgésideje
  • 397.0
prop-hu:elsőFokozat
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:fokozatokSzáma
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:funkció
  • űrhajózási hordozórakéta (hu)
  • űrhajózási hordozórakéta (hu)
prop-hu:gyártó
prop-hu:hasznosTeherTömege
  • Heavy: 26 700 (hu)
  • Heavy: 63 800 (hu)
  • Normal: 22 800 kg (hu)
  • Normal: 8300 kg (hu)
  • Heavy: 26 700 (hu)
  • Heavy: 63 800 (hu)
  • Normal: 22 800 kg (hu)
  • Normal: 8300 kg (hu)
prop-hu:hossz
  • 70 (xsd:integer)
prop-hu:indulótömeg
  • 549054 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Falcon 9 launch.jpg (hu)
  • Falcon 9 launch.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A rakéta első, 2010. június 4-i indítása (hu)

prop-hu:másodikFokozat
  • Merlin 1DV+ hajtómű (hu)
  • Merlin 1DV+ hajtómű (hu)
prop-hu:név
  • Falcon 9 (hu)
  • Falcon 9 (hu)
prop-hu:pálya
prop-hu:törzsátmérő
  • 3.700000 (xsd:double)
prop-hu:változat
  • Falcon 9 v1.2 Block 5 (hu)
  • Falcon 9 v1.2 Block 5 (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ár
  • 62 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Falcon 9 (hu)
  • Falcon 9 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:hordozórakéta of
is foaf:primaryTopic of