| dbo:abstract
|
- Finnugor nyelvrokonság alatt a nyelvtudomány által a finnugor nyelvcsaládba tartozónak tartott, közös eredetűnek vélt élő és holt nyelvek belső (elsősorban nyelvi-nyelvtörténeti) viszonyait értjük. A magyar és a nemzetközi nyelvtudomány jelenleg általánosan elfogadott álláspontja szerint a finnugor nyelvcsaládba tartozik a magyar nyelv is, amely az obi ugor manysi/vogul és hanti/osztják nyelvvel együtt alkotja a nyelvcsalád ugor ágát. A balti-finn, volgai és permi nyelvcsaládok együttese képviseli a finn ágat. A finnugor nyelvcsalád a szamojéd nyelvekkel együtt alkotja a nagyobb uráli nyelvcsaládot. A finnugor nyelvek túlnyomó többsége jelenleg európai, az obi ugor nyelvet beszélők ősei viszont a középkor folyamán az orosz terjeszkedés következtében átszorultak az Urál keleti oldalára, Szibériába; a szamojéd nyelvcsalád ismert (élő és kihalt) tagjait beszélők azonban mind Ázsiában találhatók. A nyelvek rokonsága nem feltétlenül jelenti az azokat ma beszélő népességek biológiai rokonságát. A magyar nyelv rokonítása a finnugor nyelvekkel Sajnovics János munkásságával, a lapp nyelv és a magyar nyelv közötti hasonlóságok, egyezések tanulmányozásával vette kezdetét, pedig a genetikai kutatások nélkül, külső embertani jegyek alapján is nyilvánvaló, hogy a lappok sem a finnekkel, sem a magyarokkal nem állnak közelebbi rokonságban. A magyar nyelv finnugor rokonsága sem jelenti azt, hogy a honfoglaló magyarok genetikailag is feltétlenül rokonságban álltak volna más finnugor nyelveket beszélőkkel; még kevésbé mondható el ez a mai magyarságról. Ugyanígy igaz, hogy a honfoglaló magyarság sem biológiai őse a ma magyarul beszélők legnagyobb részének. Az őstörténet, néprajz, nyelv és genetika elkülönítésének hiánya rendszerint komoly félreértésekre ad okot. Ezek a félreértések akkor kezdődtek, amikor a genetika tudománya megjelent a történeti segédtudományok között. Azt megelőzően a "genetikus", "genezis" stb. szavak egyszerűen a nyelv, nép, kultúra eredetének nem átvett, hanem a legkorábbi kimutatható időktől öröklődő és alakuló részére ill. az arra vonatkozó megállapításokra vonatkoztak. A genetika modern tudománya, a gének öröklődési szabályainak megismerése és történelmi információként való felhasználása azonban élesen rávilágított arra, hogy a hagyományos elképzeléseknél színesebb lehetett a történelmi valóság. Az ismert uráli (finnugor, ugor) közös szótövek ugyan az örökléstan biológiai megvalósulásának verbális megjelenítésére messzemenőleg elegendőek, tehát az eredeti (ős)nyelvi közösség biológiai egysége mellett tanúskodnak, a történeti és néprajzi adatok már következtetni engednek a különböző etnikumok és egyéb csoportok sokszor tudatos, máskor kikényszerített keveredésére, a genetika egyrészt még háromezer év távlatából is képes a finnugorokra jellemző gének maradékainak kimutatására, másrészt azonban színes képet vázol az évezredek során a magyarságba olvadt, vagy génjeit más típusú nemi kapcsolatok eredményeképp átadó populációk örökségéről. A magyar nyelv finnugor rokonságát bizonyítják a rokon szavakban kimutatható rendszerszerű hangmegfelelések (hangváltozási szabályok), amelyek segítségével a rokon nyelvek szókincsének egy része közös alapnyelvi szóalakokra vezethető vissza, továbbá a finnugor nyelvek és a magyar nyelv közt kimutatott hangtani (fonetikai és fonológiai), szótani (morfológiai), jelentéstani (szemantikai) és mondattani hasonlóságok, valamint bizonyos ma különböző jellegzetességek kialakulásának és eltérő fejlődéseinek leírhatósága a közös eredettől a mai formákig. A nyelvrokonság és a származás árnyalt összefüggéseit tárja fel a rokonnyelvű népek örökségének és a magyar ősműveltség legkorábbi rétegeinek rokonsága, amely egyrészt a műveltség különböző területein (anyagi kultúra, zene, irodalom stb.) a nyelvi örökség tanúságát alátámasztó elemekkel bír, másrészt egyre részletesebb és színesebb képet rajzol fel mind a nyelvtörténeti kutatások, mind a rokontudományok, különösen a régészet kutatásainak előrehaladtával. A genetika egyre szaporodó adatai ezek összefüggéseit inkább árnyalják, de nem relativizálják, és legkevésbé sem cáfolják. (hu)
- Finnugor nyelvrokonság alatt a nyelvtudomány által a finnugor nyelvcsaládba tartozónak tartott, közös eredetűnek vélt élő és holt nyelvek belső (elsősorban nyelvi-nyelvtörténeti) viszonyait értjük. A magyar és a nemzetközi nyelvtudomány jelenleg általánosan elfogadott álláspontja szerint a finnugor nyelvcsaládba tartozik a magyar nyelv is, amely az obi ugor manysi/vogul és hanti/osztják nyelvvel együtt alkotja a nyelvcsalád ugor ágát. A balti-finn, volgai és permi nyelvcsaládok együttese képviseli a finn ágat. A finnugor nyelvcsalád a szamojéd nyelvekkel együtt alkotja a nagyobb uráli nyelvcsaládot. A finnugor nyelvek túlnyomó többsége jelenleg európai, az obi ugor nyelvet beszélők ősei viszont a középkor folyamán az orosz terjeszkedés következtében átszorultak az Urál keleti oldalára, Szibériába; a szamojéd nyelvcsalád ismert (élő és kihalt) tagjait beszélők azonban mind Ázsiában találhatók. A nyelvek rokonsága nem feltétlenül jelenti az azokat ma beszélő népességek biológiai rokonságát. A magyar nyelv rokonítása a finnugor nyelvekkel Sajnovics János munkásságával, a lapp nyelv és a magyar nyelv közötti hasonlóságok, egyezések tanulmányozásával vette kezdetét, pedig a genetikai kutatások nélkül, külső embertani jegyek alapján is nyilvánvaló, hogy a lappok sem a finnekkel, sem a magyarokkal nem állnak közelebbi rokonságban. A magyar nyelv finnugor rokonsága sem jelenti azt, hogy a honfoglaló magyarok genetikailag is feltétlenül rokonságban álltak volna más finnugor nyelveket beszélőkkel; még kevésbé mondható el ez a mai magyarságról. Ugyanígy igaz, hogy a honfoglaló magyarság sem biológiai őse a ma magyarul beszélők legnagyobb részének. Az őstörténet, néprajz, nyelv és genetika elkülönítésének hiánya rendszerint komoly félreértésekre ad okot. Ezek a félreértések akkor kezdődtek, amikor a genetika tudománya megjelent a történeti segédtudományok között. Azt megelőzően a "genetikus", "genezis" stb. szavak egyszerűen a nyelv, nép, kultúra eredetének nem átvett, hanem a legkorábbi kimutatható időktől öröklődő és alakuló részére ill. az arra vonatkozó megállapításokra vonatkoztak. A genetika modern tudománya, a gének öröklődési szabályainak megismerése és történelmi információként való felhasználása azonban élesen rávilágított arra, hogy a hagyományos elképzeléseknél színesebb lehetett a történelmi valóság. Az ismert uráli (finnugor, ugor) közös szótövek ugyan az örökléstan biológiai megvalósulásának verbális megjelenítésére messzemenőleg elegendőek, tehát az eredeti (ős)nyelvi közösség biológiai egysége mellett tanúskodnak, a történeti és néprajzi adatok már következtetni engednek a különböző etnikumok és egyéb csoportok sokszor tudatos, máskor kikényszerített keveredésére, a genetika egyrészt még háromezer év távlatából is képes a finnugorokra jellemző gének maradékainak kimutatására, másrészt azonban színes képet vázol az évezredek során a magyarságba olvadt, vagy génjeit más típusú nemi kapcsolatok eredményeképp átadó populációk örökségéről. A magyar nyelv finnugor rokonságát bizonyítják a rokon szavakban kimutatható rendszerszerű hangmegfelelések (hangváltozási szabályok), amelyek segítségével a rokon nyelvek szókincsének egy része közös alapnyelvi szóalakokra vezethető vissza, továbbá a finnugor nyelvek és a magyar nyelv közt kimutatott hangtani (fonetikai és fonológiai), szótani (morfológiai), jelentéstani (szemantikai) és mondattani hasonlóságok, valamint bizonyos ma különböző jellegzetességek kialakulásának és eltérő fejlődéseinek leírhatósága a közös eredettől a mai formákig. A nyelvrokonság és a származás árnyalt összefüggéseit tárja fel a rokonnyelvű népek örökségének és a magyar ősműveltség legkorábbi rétegeinek rokonsága, amely egyrészt a műveltség különböző területein (anyagi kultúra, zene, irodalom stb.) a nyelvi örökség tanúságát alátámasztó elemekkel bír, másrészt egyre részletesebb és színesebb képet rajzol fel mind a nyelvtörténeti kutatások, mind a rokontudományok, különösen a régészet kutatásainak előrehaladtával. A genetika egyre szaporodó adatai ezek összefüggéseit inkább árnyalják, de nem relativizálják, és legkevésbé sem cáfolják. (hu)
|
