Property Value
dbo:Work/runtime
  • 37.28333333333333
dbo:abstract
  • A Future Nostalgia Dua Lipa angol énekesnő második stúdióalbuma, mely 2020. március 27-én jelent meg a kiadó gondozásában. Lipa olyan dalszerzőkkel és producerekkel dolgozott együtt a lemezen, mint , , Stuart Price, a és . Az albummal egy „nosztalgikus” pop és dance műfajú felvételt kívántak megalkotni és elektronikus zenei hatásokkal. Lipát a szülei által hallgatott gyermekkori kedvenc zenéi inspirálták. Az albumról öt kislemez jelent meg a mellett, mely promóciós kislemezként került kiadásra. A Don’t Start Now 2019. október 31-én jelent az album első kislemezeként, és mind kritikai, mind kereskedelmi szempontból sikeres volt. Az első dala lett, amely az első három közé tudott jutni az amerikai Billboard Hot 100-on. A Physical és a Break My Heart lett a második és harmadik kislemez, és mindkettő a brit kislemezlista első tíz helyezettje közt volt. A -et és a DaBaby-vel készült remixváltozatát választották a negyedik és ötödik kislemeznek. Előbbi 2020. július 17-én, míg a másik október 1-jén jelent meg, és a Levitating az album második dala lett, mely a legjobb tízbe került a Hot 100-on, összességében pedig harmadszorra érte ezt el a 2017-es után. A tervek szerint az album népszerűsítésére Lipa Future Nostalgia Tour címmel turnéra indul 2021 szeptemberében.hozták. Az album népszerűsítésére Lipa 2021. szeptemberétől kezdődően egy bemutató turnét tervez. Megjelenésekor a Future Nostalgia egyöntetűen pozitív visszajelzéseket kapott a zenei kritikusokról, akik közül sokan a produceri munkát dicsérték és kohezívnak tartották az albumot. Kereskedelmi szempontból 13 országban került a lemezeladási listák csúcsára. Az Egyesült Királyságban Lipának először sikerült az albumlista élére kerülnie, és összesen négy hétig vezette a UK Albums Chartot. A 63. Grammy-gálán a Future Nostalgia jelölést kapott az „Év albuma” és a „Legjobb vokális popalbum” kategóriákban, továbbá a Don’t Start Now-t az „Év felvétele”, az „Év dala” és a „Legjobb pop szóló előadás” kategóriákban. címmel egy remixalbumot adtak ki 2020. augusztus 28-án, melyben az album dalait dolgozták fel. A Future Nostalgia francia változata 2020. november 27-én került kiadásra, és helyet kapott rajta a című kislemez. The Moonlight Edition alcímmel a Warner kiadó újra kiadta az albumot 2021. február 11-én a című kislemezzel együtt. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 2237.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • Future Nostalgia (hu)
  • Future Nostalgia (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1734040 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 98580 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23912944 (xsd:integer)
prop-hu:accessDate
  • 2020-09-23 (xsd:date)
  • 2020-09-28 (xsd:date)
  • 2020-09-30 (xsd:date)
  • 2020-10-01 (xsd:date)
  • 2020-10-17 (xsd:date)
  • 2020-11-10 (xsd:date)
  • 2020-11-18 (xsd:date)
  • 2020-12-10 (xsd:date)
  • 2021-01-15 (xsd:date)
  • 2021-02-25 (xsd:date)
  • 2021-03-13 (xsd:date)
prop-hu:artist
  • Dua Lipa (hu)
  • Dua Lipa (hu)
prop-hu:award
  • Gold (hu)
  • Platinum (hu)
  • Gold (hu)
  • Platinum (hu)
prop-hu:borító
  • Dua Lipa - Future Nostalgia .png (hu)
  • Dua Lipa - Future Nostalgia The Moonlight Edition .png (hu)
  • Dua Lipa - Future Nostalgia .png (hu)
  • Dua Lipa - Future Nostalgia The Moonlight Edition .png (hu)
prop-hu:certyear
  • 2020 (xsd:integer)
  • 2021 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Future Nostalgia (hu)
  • Future Nostalgia (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előadóKronológia
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Dua Lipa (hu)
  • (hu)
  • Dua Lipa (hu)
prop-hu:extra
prop-hu:extraColumn
  • Producer (hu)
  • Producer (hu)
prop-hu:extraWidth
  • 20.0
  • 30.0
prop-hu:headline
  • Standard változat (hu)
  • Kétlemezes bónusz változat — Club Future Nostalgia (hu)
  • Bónusz változat (hu)
  • Digitális és francia CD változat (hu)
  • French bakelit változat (hu)
  • Future Nostalgia: The Moonlight Edition (hu)
  • Japán bónusz változat (hu)
  • Japán változat (hu)

prop-hu:hossz
  • 2237.0
prop-hu:háttér
  • lightsteelblue (hu)
  • lightsteelblue (hu)
prop-hu:id
  • 4952 (xsd:integer)
  • 9704 (xsd:integer)
  • 16344 (xsd:integer)
  • dua-lipa-future-nostalgia (hu)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Future Nostalgia (hu)
  • (hu)
  • Future Nostalgia (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kislemez
  • Break My Heart (hu)
  • Hallucinate (hu)
  • Physical (hu)
  • Don’t Start Now (hu)
  • Levitating (hu)
  • Break My Heart (hu)
  • Hallucinate (hu)
  • Physical (hu)
  • Don’t Start Now (hu)
  • Levitating (hu)
prop-hu:kislemez1dátum
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez2dátum
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez3dátum
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez4dátum
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez5dátum
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Club Future Nostalgia (hu)
  • (hu)
  • Club Future Nostalgia (hu)
prop-hu:length
  • 141.0
  • 156.0
  • 166.0
  • 173.0
  • 183.0
  • 194.0
  • 195.0
  • 208.0
  • 212.0
  • 216.0
  • 218.0
  • 221.0
  • 235.0
  • 238.0
  • 258.0
  • 180.0
  • 193.0
  • 209.0
  • 231.0
  • 109.0
  • 159.0
  • 175.0
  • 184.0
  • 371.0
  • 200.0
  • 340.0
  • 88.0
  • 169.0
  • 174.0
  • 126.0
  • 113.0
  • 143.0
  • 157.0
  • 203.0
  • 114.0
prop-hu:megjelent
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:noshipments
  • true (hu)
  • true (hu)
prop-hu:note
  • dbpedia-hu:Angèle_(énekesnő)
  • Kungs Remix (hu)
  • Yaeji Remix (hu)
  • Angèlével (hu)
  • Dimitri from Paris Edit (hu)
  • Gen Hoshino remix) (hu)
  • Horse Meat Disco Remix (hu)
  • J Balvinnal, Bad Bunny-val és Tainy-vel (hu)
  • Jacques Lu Cont Remix (hu)
  • Jayda G Remix (hu)
  • Joe Goddard Remix (hu)
  • Leo Zero Disco remix (hu)
  • Live in LA remix (hu)
  • Mark Ronson Remix közreműködik Gwen Stefani (hu)
  • Masters at Work Remix (hu)
  • Midland Refix (hu)
  • Miley Cyrus featuring Dua Lipa (hu)
  • Moodymann Remix (hu)
  • Mr Fingers deep stripped mix (hu)
  • Paul Woolford Extended Remix (hu)
  • Purple Disco Machine remix (hu)
  • Remix with Blackpink (hu)
  • The Blessed Madonna Remix (hu)
  • Zach Witness Remix (hu)
  • Zach Witness és Gen Hoshino Remix (hu)
  • közreműködik DaBaby (hu)
  • közreműködik JID (hu)
  • The Blessed Madonna Remix közreműködik Madonna és Missy Elliott (hu)
prop-hu:number
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Jeff Bhasker Jason Evigan Koz Ian Kirkpatrick SG Lewis Lindgren The Monsters & Strangerz Stuart Price Take a Daytrip TMS Andrew Watt (hu)
  • Jeff Bhasker Jason Evigan Koz Ian Kirkpatrick SG Lewis Lindgren The Monsters & Strangerz Stuart Price Take a Daytrip TMS Andrew Watt (hu)
prop-hu:recent
  • website (hu)
  • website (hu)
prop-hu:refname
  • canadacert (hu)
  • canadacert (hu)
prop-hu:region
  • Brazil (hu)
  • France (hu)
  • Italy (hu)
  • Spain (hu)
  • United States (hu)
  • Canada (hu)
  • New Zealand (hu)
  • Norway (hu)
  • Poland (hu)
  • Denmark (hu)
  • United Kingdom (hu)
  • Brazil (hu)
  • France (hu)
  • Italy (hu)
  • Spain (hu)
  • United States (hu)
  • Canada (hu)
  • New Zealand (hu)
  • Norway (hu)
  • Poland (hu)
  • Denmark (hu)
  • United Kingdom (hu)
prop-hu:relmonth
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:relyear
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:streaming
  • true (hu)
  • true (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:title
  • Boys Will Be Boys (hu)
  • Cool (hu)
  • Fever (hu)
  • Prisoner (hu)
  • Break My Heart (hu)
  • Hallucinate (hu)
  • Physical (hu)
  • Don’t Start Now (hu)
  • Break My Heart / Cosmic Girl (hu)
  • Future Nostalgia (hu)
  • Good in Bed (hu)
  • If It Ain’t Me (hu)
  • Kiss and Make Up (hu)
  • Levitating (hu)
  • Love Again (hu)
  • Love Is Religion (hu)
  • Not My Problem (hu)
  • Pretty Please (hu)
  • That Kind of Woman (hu)
  • Un Día (One Day) (hu)
  • We’re Good (hu)
  • Boys Will Be Boys (hu)
  • Cool (hu)
  • Fever (hu)
  • Prisoner (hu)
  • Break My Heart (hu)
  • Hallucinate (hu)
  • Physical (hu)
  • Don’t Start Now (hu)
  • Break My Heart / Cosmic Girl (hu)
  • Future Nostalgia (hu)
  • Good in Bed (hu)
  • If It Ain’t Me (hu)
  • Kiss and Make Up (hu)
  • Levitating (hu)
  • Love Again (hu)
  • Love Is Religion (hu)
  • Not My Problem (hu)
  • Pretty Please (hu)
  • That Kind of Woman (hu)
  • Un Día (One Day) (hu)
  • We’re Good (hu)
prop-hu:titleWidth
  • 25.0
  • 45.0
prop-hu:totalLength
  • 2597.0
  • 2440.0
  • 2868.0
  • 3102.0
  • 2394.0
  • 2237.0
  • 3007.0
  • 3700.0
prop-hu:type
  • album (hu)
  • album (hu)
prop-hu:típus
  • nagylemez (hu)
  • nagylemez (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:writer
prop-hu:writingCredits
  • yes (hu)
  • yes (hu)
prop-hu:writingWidth
  • 35.0
  • 45.0
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Future Nostalgia (hu)
  • Future Nostalgia (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:albumon of
is foaf:primaryTopic of