dbo:abstract
|
- Gerentsér László (Szeged, 1873. január 26. – Budapest, 1942. január 12.) magyar vívómester, atléta, testnevelő pedagógus és sportszakíró. A Testnevelési Hivatal munkatársaként és fővárosi testnevelési igazgatóként az iskolai testnevelést megreformálta és új alapokra helyezte az oktatását. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet 1904-ben. Fiatal atlétaként a kontinens legjobb rövidtávfutói közé számított. A magyar olimpiai atléta-válogatott edzőjeként (tulajdonképpen vezetőedzőként) részt vett az 1908. és az 1912. évi nyári olimpiai játékokon. Korának egyik legnevesebb vívómestere és szakírója. Az első magyar nyelvű atlétikai szakkönyv szerzője (1911), a párbajtőrvívás egyik magyarországi úttörője és az első magyar párbajtőr tankönyv írója (1930), valamint a magyar kardvívás egyik megreformálója. Borsody László, Italo Santelli mellett a modern magyar kardvívás egyik megteremtője. Gerentsér univerzális vívómesternek számított, hiszen magas szakmai színvonalon oktatta az olimpiai vívás mindhárom fegyvernemét (kard, tőr, párbajtőr). Egyik legismertebb műve A modern kardvívás, amit tanítványai – dr. Bay Béla és dr. Rajczy Imre – két évvel a vívómester halála után 1944-ben rendeztek sajtó alá. Számos vívással kapcsolatos cikket is írt. Az Országos Testnevelési Tanács (OTT) előadójaként, majd később fővárosi testnevelési igazgatóként (1913–1924) jelentős szerepe volt a magyarországi testnevelőtanár-képzés átalakításában. A Testnevelési Főiskola létrehozásának egyik szellemi atyja. Jelentős a vívómesterség szabályozásával, oktatásával kapcsolatos tevékenysége és sokat tett a női tőrvívás elterjedéséért. A Magyar Vívómesterek Országos Egyesületének alelnöke (ügyvezetője) volt, illetve a Vívómester Vizsgáztató Bizottság előadójaként oktatta a vívómester-jelölteket. Több évtizeden keresztül volt a Budapesti Tudományegyetem vívómestere. (hu)