dbo:abstract
|
- Haridvár (hindi nyelven: हरिद्वार, vagy Hardvár) Uttarakhand indiai állam legszentebb városa a hinduk számára, akik zarándokként tömegesen érkeznek ide, hogy a gyorsan áramló Gangesz folyóban lemossák bűneiket. A zarándokok évszakának neve jatra, ez májustól októberig tart. Évente itt tartják a Magh Melá vallási ünnepet is. A város Delhitől 170 km-re északkeletre van. A Gangesz folyó a Gaumukh-nál, a Gangotri-gleccserből eredeztetett forrásától 253 km utat tesz meg, a város határánál éri el a Hindusztáni-alföld (más néven Gangesz-alföld) északnyugati részét. Ebből származik a város ókori neve, Gangadvára („a Gangesz kapuja”). Haridvár egyike a hét szent helynek a hinduk számára. Haridvár, Uddzsain, Nászik, Alláhábád az a négy város, ahol a monda szerint az isteneknek halhatatlanságot biztosító amrita elixír lecsöppent, amikor az isteni Garuda madár egy kancsóban magával vitte. A háromévenként tartott Kumbh Melá vallási ünnepséget a négy város egyikében tartják, így egy-egy városra 12 évente kerül sor. Az ünnepség alatt zarándokok és hívők milliói, valamint turisták tömege látogat a városba, hogy rituális fürdést végezzen a Gangesz partján. Azt a helyet, ahol az amrita földet ért, Brahma Kundnak nevezik, ez a Har-Kí-Pauri fürdőlépcsőjénél van, amit Haridváron belül a legszentebb helynek tartanak. A város manapság iparilag is fejlettnek számít, több nagy ipari létesítmény irányító központja található meg itt. (hu)