| dbo:abstract
|
- A hipernóva igen nagy tömegű csillag gravitációs összeomlása és az ebből következő, kivételesen nagy energiájú szupernóva a csillag élete végén. A hipernóvarobbanás során az ezt okozó csillag magja közvetlenül egy fekete lyukká zuhan össze, és két, egymással ellentétes irányú, extrém energiájú relativisztikus anyagsugár (jet) lövell ki a forgási pólusokból közel fénysebességgel. Ezek a jetek intenzív gamma-sugárzást bocsátanak ki, valószínűleg ez a magyarázata a gamma-kitöréseknek. Az utóbbi időben rengeteg gammakitörésről rögzítettek adatokat, melyek jelentősen hozzájárultak ezen események megértéséhez. Kiderült, hogy a kollapszusmodell olyan robbanásokat jósol, melyek csak részben mások, mint a többé-kevésbé rendes szupernóvák. Mindazonáltal továbbra is időnként hipernóvaként vannak említve a szakirodalomban. Sokan azon a véleményen vannak, hogy hipernóva mindössze 200 millió évenként egyszer tör ki galaxisunkban. A kollapszár (angolul collapsed star, azaz összeomló csillag) eredetileg egy csillag gravitációs összeomlásának eredményeképp létrejött csillag tömegű fekete lyukat jelentette. Ez az értelme már elavult, de a szót mostanában néha egy speciális, gyors forgású csillagfajta, a Wolf–Rayet-csillagok szupernóvájára használják. A Wolf–Rayet-csillag magjának tömege több mint 30-szorosa a Napénak, összeomlása után egy gyorsan forgó fekete lyukká válik, mely relativisztikus sebességgel (közel fénysebességgel) magába húzza az őt körülvevő csillagközi anyagot. Úgy gondolják, hogy a kollapszárok az okai a , mivel nagy energiájú, relativisztikus anyagsugarak (jetek) képződnek a fekete lyuk forgástengelye mentén, melyekből a jet hosszirányába eső megfigyelő számára az észlelt kitörések eredhetnek. A rövid gammakitörések esetén más fizikai jelenségről van szó, lásd: kilonóva. (hu)
- A hipernóva igen nagy tömegű csillag gravitációs összeomlása és az ebből következő, kivételesen nagy energiájú szupernóva a csillag élete végén. A hipernóvarobbanás során az ezt okozó csillag magja közvetlenül egy fekete lyukká zuhan össze, és két, egymással ellentétes irányú, extrém energiájú relativisztikus anyagsugár (jet) lövell ki a forgási pólusokból közel fénysebességgel. Ezek a jetek intenzív gamma-sugárzást bocsátanak ki, valószínűleg ez a magyarázata a gamma-kitöréseknek. Az utóbbi időben rengeteg gammakitörésről rögzítettek adatokat, melyek jelentősen hozzájárultak ezen események megértéséhez. Kiderült, hogy a kollapszusmodell olyan robbanásokat jósol, melyek csak részben mások, mint a többé-kevésbé rendes szupernóvák. Mindazonáltal továbbra is időnként hipernóvaként vannak említve a szakirodalomban. Sokan azon a véleményen vannak, hogy hipernóva mindössze 200 millió évenként egyszer tör ki galaxisunkban. A kollapszár (angolul collapsed star, azaz összeomló csillag) eredetileg egy csillag gravitációs összeomlásának eredményeképp létrejött csillag tömegű fekete lyukat jelentette. Ez az értelme már elavult, de a szót mostanában néha egy speciális, gyors forgású csillagfajta, a Wolf–Rayet-csillagok szupernóvájára használják. A Wolf–Rayet-csillag magjának tömege több mint 30-szorosa a Napénak, összeomlása után egy gyorsan forgó fekete lyukká válik, mely relativisztikus sebességgel (közel fénysebességgel) magába húzza az őt körülvevő csillagközi anyagot. Úgy gondolják, hogy a kollapszárok az okai a , mivel nagy energiájú, relativisztikus anyagsugarak (jetek) képződnek a fekete lyuk forgástengelye mentén, melyekből a jet hosszirányába eső megfigyelő számára az észlelt kitörések eredhetnek. A rövid gammakitörések esetén más fizikai jelenségről van szó, lásd: kilonóva. (hu)
|
