Property Value
dbo:abstract
  • A Horváth Zoltán Kiskunfélegyháza középkorú utcáinak egyike, a Kossuth utcát köti össze a Halasi úttal, majd kitart a . A város első utcajegyzékében (1850) Alsó zöld utcaként említik, mivel a város nyugati határában lévő ún. Nyomással (vagyis zöld területtel) volt határos. (Felső zöld utcának a mai Ady Endre utcát nevezték, aminek nyomvonala a Horváth Zoltán meghosszabbítása észak felé a Kossuth utcán túlra.) 1879-ben már Alsó zöld sornak hívták, ami kifejezte soros beépített jellegét. 1890-ben Városkert utca lett, nevét a Város kertjének hívott után kapta, ami egykor a mai csongrádi vasútvonal helyén van. 1893-ban az utca vonalát hivatalosan meghosszabbították a mai . 1900-ban Lehel utcára nevezték át Lehel vezér után (ekkor tömegesen keletkeztek Félegyházán a személynévi eredetű utcanevek). A kiskunfélegyházi szájhagyományban ismerték Alsóispita és Szólya utcaként is. 1830 körül ugyanis még itt volt az ispotály, később pedig Szólya Pál asztalos és kocsmáros háza. Az 1920-as évek végére az utca vonala már elérte a csongrádi vasút vonalát, nem hosszabbodik tovább. 1945-ben, a városi tanács azon rendelete értelmében, mely számos utca nevét bírálta felül és javasolta a demokratikus eszmékért mártírhalált halt emberek nevét, Lehel utcáról Horváth Zoltán utcára változtatták az utca nevét. Horváth Zoltán városi képviselő ebben az utcában lakott, a mai 3. számú ház helyén, ezt a házat azonban az 1980-as években lebontották, helyére üzletház került. 1945 februárjában halt mártírhalált, az utca ez év szeptemberétől viseli nevét. Az utcának mai állapotában nincs közvetlen kapcsolata a a járműforgalom számára. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 544843 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2005 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22482248 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Horváth Zoltán utca (Kiskunfélegyháza) (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of