Property Value
dbo:abstract
  • Az idegen akcentus szindróma egy ritka betegség, melynek jellemző tünete, hogy a páciens anyanyelvén, de idegenes kiejtéssel kezd el beszélni. Kialakulásának oka kisebb fej- illetve agyi sérülés. A rendellenesség első, 1907-es azonosítása óta a világon mindössze néhány tucat ember esetében diagnosztizáltak hivatalosan "idegen akcentus szindrómát". A tünetegyüttes a beszéd szabályozásáért felelős agyi terület károsodásával áll összefüggésben. Manapság ilyen tünetek agyvérzéses, vagy autóbalesetet szenvedett betegeken jelentkeznek. A rendellenesség orvosi magyarázata, hogy mivel a fejsérülés miatt a hangképzésért felelős agyrész károsul, valamilyen szisztematikus változás következik be egyes hangok kiejtésénél. Ilyenkor megváltozik a kiejtett mássalhangzók hossza, a hangzók zengése és megváltoznak a különböző hangzók kiejtésére vonatkozó képességek is. Ezt érzékeli a környezet idegen akcentusként. Az idegen akcentus szindróma orvosi szempontból egy beszédképzési zavar, a egy speciális esete, amelyben a beszédképzési zavart a beteg és a környezete is akcentusként éli meg. A tudósok azt is megállapították, hogy a brit páciensek legtöbbje francia, skót vagy holland, a japánok pedig koreai akcentussal kezdenek beszélni. A váratlanul jelentkező akcentus többnyire nincs összefüggésben azzal, milyen idegen nyelven beszél eredetileg a páciens. A megfigyelések szerint a betegek idővel leszoknak az idegen akcentusról, amint az agy egészséges része átveszi a sérült agyterületek által korábban ellátott funkciót. Hatásos kezelési mód egyelőre nincs a betegségre. A betegség lehet időleges, ilyenkor általában csak néhány óráig tart, vagy állandó, ilyenkor az eredeti beszédmód visszanyerése nagyon hosszú és bonyolult folyamat. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 709594 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2384 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23160841 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Idegen akcentus szindróma (hu)
  • Idegen akcentus szindróma (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of