| dbo:abstract
|
- Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈiɡa ˈɕfjɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) lengyel hivatásos teniszezőnő, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018). A felnőtt mezőnyben a Roland Garros győztese (2020). 2016 óta tartó pályafutása során egyéniben három WTA- és hét ITF-tornagyőzelmet szerzett. Juniorként egyéniben 2018-ban Wimbledonban, párosban a 2018-as Roland Garroson nyert Grand Slam-tornát, A felnőtt mezőnyben legjobb eredményét a 2020-as Roland Garroson érte el, ahol egyéniben megszerezte a trófeát. Ő az első lengyel teniszező, aki a Roland Garroson győzni tudott. Eredményével az adigi legjobb helyezésén több, mint 30 helyet javítva a világranglistán a legjobb 20 közé került. A 2020-as Roland Garroson párosban az elődöntőbe jutott, ezzel az eredményével 100 helyet javítva a páros világranglistán is a Top100-ba, a 75. helyre jött fel. A 2021-es Roland Garroson párosban döntőt játszott. Legmagasabb világranglista-helyezése egyéniben a 2021. május 17-én elért 9. helyezés, párosban a legjobbjaként 2021. június 14-én a 42. helyen állt. Apja Tomasz Świątek, aki az 1988-as szöuli olimpián a lengyel négypárevezős válogatott tagja volt. (hu)
- Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈiɡa ˈɕfjɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) háromszoros Grad Slam-tornagyőztes, világelső lengyel hivatásos teniszezőnő, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018). 2016 óta tartó pályafutása során egyéniben 11 WTA- és hét ITF-tornagyőzelmet szerzett. Juniorként egyéniben 2018-ban Wimbledonban, párosban a 2018-as Roland Garroson nyert Grand Slam-tornát, A felnőtt mezőnyben egyéniben kétszer győzött a Roland Garroson, 2020-ban és 2022-ben, és megszerezte a trófeát a 2022-es US Openen is. Ő az első lengyel teniszező, aki a Roland Garroson és az első, aki a US Openen győzni tudott. A 2020-as Roland Garroson párosban az elődöntőbe jutott, ezzel az eredményével 100 helyet javítva a páros világranglistán is a Top100-ba, a 75. helyre jött fel. A 2021-es Roland Garroson párosban döntőt játszott. Egyéniben 2022. április 4-én került a világranglista élére, miután Ashleigh Barty váratlanul abbahagyta profi pályafutását. Legmagasabb világranglista-helyezése párosban a 2022. február 14-én elért 29. hely. Apja Tomasz Świątek, aki az 1988-as szöuli olimpián a lengyel négypárevezős válogatott tagja volt. (hu)
- <api batchcomplete="">Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈi☚ ˈ╟jɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) olimpiai bronzérmes, hatszoros Grand Slam-tornagyőztes, kori világelső lengyel hivatásos teniszezőnő, év végi világbajnok, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018).2016 óta tartó pályafutása során egyéniben 23 WTA- és hét ITF-tornagyőzelmet szerzett. Juniorként egyéniben 2018-ban Wimbledonban, párosban a 2018-as Roland Garroson nyert Grand Slam-tornát, A felnőtt mezőnyben egyéniben négyszer győzött a Roland Garroson, 2020-ban, 2022-ben, 2023-ban, valamint 2024-ben, és megszerezte a trát a 2022-es US Openen, valamint a 2025-ös wimbledoni teniszbajnokságon is. Ő az első lengyel teniszező, aki a Roland Garroson, az első, aki a US Openen, és az első, aki Wimbledonban győzni tudott. A 2023-as WTA Finals megnyerésével év végi világbajnoki címet szerzett. A 2020-as Roland Garroson párosban az elᔝönt jutott, ezzel az eredményével 100 helyet javítva a páros világranglistán is a Top100-ba, a 75. helyre jött fel. A 2021-es Roland Garroson párosban döntőt játszott. Egyéniben először 2022. április 4-én került a világranglista élére, miután Ashleigh Barty váratlanul abbahagyta profi pályafutását, és 75 héten keresztül, 2023. szeptember 10-ig őrizte helyét. 2023. november 6-án ismét átvette a világelsőséget, amit 2024. november 20-ig, újabb 50 héten át tartott. Összesen 125 héten keresztül állt a női egyéni világranglista élén. Legmagasabb világranglista-helyezése párosban a 2022. február 14-én elért 29. hely.2024-ben bronzérmet szerzett a párizsi olimpián.Apja Tomasz Świątek, aki az 1988-as szöuli olimpián a lengyel négypárevezős válogatott tagja volt. (hu)
- <api batchcomplete="">Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈiɡa ˈɕfjɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) olimpiai bronzérmes, hatszoros Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső lengyel hivatásos teniszezőnő, év végi világbajnok, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018).2016 óta tartó pályafutása során egyéniben 23 WTA- és hét ITF-tornagyőzelmet szerzett. Juniorként egyéniben 2018-ban Wimbledonban, párosban a 2018-as Roland Garroson nyert Grand Slam-tornát, A felnőtt mezőnyben egyéniben négyszer győzött a Roland Garroson, 2020-ban, 2022-ben, 2023-ban, valamint 2024-ben, és megszerezte a trófeát a 2022-es US Openen, valamint a 2025-ös wimbledoni teniszbajnokságon is. Ő az első lengyel teniszező, aki a Roland Garroson, az első, aki a US Openen, és az első, aki Wimbledonban győzni tudott. A 2023-as WTA Finals megnyerésével év végi világbajnoki címet szerzett. A 2020-as Roland Garroson párosban az elődöntőbe jutott, ezzel az eredményével 100 helyet javítva a páros világranglistán is a Top100-ba, a 75. helyre jött fel. A 2021-es Roland Garroson párosban döntőt játszott. Egyéniben először 2022. április 4-én került a világranglista élére, miután Ashleigh Barty váratlanul abbahagyta profi pályafutását, és 75 héten keresztül, 2023. szeptember 10-ig őrizte helyét. 2023. november 6-án ismét átvette a világelsőséget, amit 2024. november 20-ig, újabb 50 héten át tartott. Összesen 125 héten keresztül állt a női egyéni világranglista élén. Legmagasabb világranglista-helyezése párosban a 2022. február 14-én elért 29. hely.2024-ben bronzérmet szerzett a párizsi olimpián.Apja Tomasz Świątek, aki az 1988-as szöuli olimpián a lengyel négypárevezős válogatott tagja volt. (hu)

| rdfs:comment
|
- Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈiɡa ˈɕfjɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) lengyel hivatásos teniszezőnő, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018). A felnőtt mezőnyben a Roland Garros győztese (2020). Apja Tomasz Świątek, aki az 1988-as szöuli olimpián a lengyel négypárevezős válogatott tagja volt. (hu)
- <api batchcomplete="">Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈi☚ ˈ╟jɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) olimpiai bronzérmes, hatszoros Grand Slam-tornagyőztes, kori világelső lengyel hivatásos teniszezőnő, év végi világbajnok, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018).2016 óta tartó pályafutása során egyéniben 23 WTA- és hét ITF-tornagyőzelmet szerzett. (hu)
- <api batchcomplete="">Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈiɡa ˈɕfjɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) olimpiai bronzérmes, hatszoros Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső lengyel hivatásos teniszezőnő, év végi világbajnok, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018).2016 óta tartó pályafutása során egyéniben 23 WTA- és hét ITF-tornagyőzelmet szerzett. (hu)