Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. október 16. –) román énekesnő. Karrierjét 2008-ban kezdte Hot című albumával. A lemez elkészítésében segítséget nyújtott a Play and Win nevű román producercsoport. Bemutatkozó albumáról elsőként a Hot című szám, Európa szerte nagy sikert aratott. Románián kívül, Kelet-Európa több országában illetve Spanyolországban is a slágerlisták élére került. Inna több százezer kislemezt adott el csak az Egyesült Királyságban. Paul Lester, a brit The Guardian napilap riportere „Románia legsikeresebb exportjának” nevezte.

Property Value
dbo:abstract
  • Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. október 16. –) román énekesnő. Karrierjét 2008-ban kezdte Hot című albumával. A lemez elkészítésében segítséget nyújtott a Play and Win nevű román producercsoport. Bemutatkozó albumáról elsőként a Hot című szám, Európa szerte nagy sikert aratott. Románián kívül, Kelet-Európa több országában illetve Spanyolországban is a slágerlisták élére került. Első stúdióalbumáról, még négy maxi jelent meg: Love, Déjà Vu, Amazing, valamint a 10 Minutes című felvételek, mind jól teljesítettek a slágerlistákon. A 2009-es romániai MTV Music Awardson Inna megnyerte a „Legjobb Tánc”, a „Legjobb új előadó” és a „Legjobb Show” kategóriát, valamint a Border Breakers Awards-ot. A YouTube nevű internetes videómegosztó portálra felrakott videói nézettsége elérte a 160 milliót, ezzel Inna lett a legtöbbet megtekintett román előadó az interneten. A nagy sikerek után Inna új lemezkiadóval írt alá szerződést, az Ultra Records lemezcéggel, hogy dalait a tengerentúlon és az Egyesült Királyságban is népszerűsíthesse. 2011-ben kiadta második albumát I Am the Clubrocker címmel. Az első kislemez a Sun is Up még az albumot megelőzve 2010-ben jelent meg. A szám jól szerepelt a listákon, többek között Magyarországon is. Ez volt Inna negyedik száma amely Top-10-be került a Mahasz Dance Top 40 listáján. Inna több százezer kislemezt adott el csak az Egyesült Királyságban. Paul Lester, a brit The Guardian napilap riportere „Románia legsikeresebb exportjának” nevezte. (hu)
  • <api batchcomplete="">Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. oktr 16. –) román énekesnő. (hu)
  • <api batchcomplete="">Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. október 16. –) román énekesnő. (hu)

dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:thumbnail
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 537801 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11536 (xsd:nonNegativeInteger)
  • 12563 (xsd:nonNegativeInteger)
  • 12569 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23708496 (xsd:integer)
  • 25547662 (xsd:integer)
  • 28253757 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Inna (hu)
  • Inna (hu)
prop-hu:date
  • 20091217011514 (xsd:decimal)
prop-hu:honlap
  • www.inna.ro (hu)
  • www.inna.ro (hu)
prop-hu:kapcsolódóEgyüttes
  • Play & Win, Flo Rida, Bob Taylor, Juan Magan (hu)

prop-hu:kapcsol༽༾gyüttes
  • Play & Win, Flo Rida, Bob Taylor, Juan Magan (hu)
  • Play & Win, Flo Rida, Bob Taylor, Juan Magan (hu)
prop-hu:kiadók
prop-hu:kép
  • Inna en Barbarella 2013, Santo Domingo, República Dominicana.jpg (hu)
  • Inna_at_Masked_Singer_Romania_2021.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Inna 2013-ben (hu)
  • Inna 2013-ban (hu)
  • Inna 2013-ben (hu)
  • Inna 2013-ban (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:m𗇺jok
prop-hu:név
  • Inna (hu)
  • Inna (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Elena Alexandra Apostoleanu (hu)
  • Elena Alexandra Apostoleanu (hu)
prop-hu:tevékenység
  • énekes, dalszövegíró (hu)
  • énekes, dalszövegíró (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:comment
  • Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. október 16. –) román énekesnő. Karrierjét 2008-ban kezdte Hot című albumával. A lemez elkészítésében segítséget nyújtott a Play and Win nevű román producercsoport. Bemutatkozó albumáról elsőként a Hot című szám, Európa szerte nagy sikert aratott. Románián kívül, Kelet-Európa több országában illetve Spanyolországban is a slágerlisták élére került. Inna több százezer kislemezt adott el csak az Egyesült Királyságban. Paul Lester, a brit The Guardian napilap riportere „Románia legsikeresebb exportjának” nevezte. (hu)
  • <api batchcomplete="">Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. oktr 16. –) román énekesnő. (hu)
  • <api batchcomplete="">Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. október 16. –) román énekesnő. (hu)
  • Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. október 16. –) román énekesnő. Karrierjét 2008-ban kezdte Hot című albumával. A lemez elkészítésében segítséget nyújtott a Play and Win nevű román producercsoport. Bemutatkozó albumáról elsőként a Hot című szám, Európa szerte nagy sikert aratott. Románián kívül, Kelet-Európa több országában illetve Spanyolországban is a slágerlisták élére került. Inna több százezer kislemezt adott el csak az Egyesült Királyságban. Paul Lester, a brit The Guardian napilap riportere „Románia legsikeresebb exportjának” nevezte. (hu)
  • <api batchcomplete="">Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. oktr 16. –) román énekesnő. (hu)
  • <api batchcomplete="">Elena Alexandra Apostoleanu, művésznevén Inna (Mangalia, 1986. október 16. –) román énekesnő. (hu)
rdfs:label
  • Inna (hu)
  • Inna (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:depiction
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Inna (hu)
  • Inna (hu)
foaf:nick
  • Inna (hu)
  • Inna (hu)
is dbo:artist of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:el𕆭ó of
is prop-hu:title of
is prop-hu:writer of
is foaf:primaryTopic of