| dbo:abstract
|
- A nyelvészetben az inverzió (< latin inversio) vagy anasztrofé (< görög ἀναστροφή) a szokásos (kanonikus, közönséges, normális) szórend vagy mondatrend megváltoztatása úgy, hogy két grammatikai entitás helyet cserél egymással. Ilyen entitások lehetnek összetett grammatikai alak elemei, szószerkezet tagjai, mondatrészek vagy összetett mondat tagmondatai. Szokásos szórend az olyan mondaté, amely elszigetelt (nem összetett mondatba vagy nagyobb kontextusba illesztett), szerkezetileg tagolt és legalább állítmányból álló minimális, tartalma és kommunikatív rendeltetése szerint kijelentő (nem kérdő, nem felszólító), és logikai minősége szerint állító (nem tagadó), valamint azé a szószerkezeté, egyszerű vagy összetett mondaté, amelyben egyetlen tag sem nyomatékosított, amely nem felyez ki érzelmet (például nem felkiáltó mondat) és amely kibocsátójának nincs szemmiféle stilisztikai szándéka. Az inverzió egyike azoknak az eszközöknek, amelyekkel a beszélő egy vagy egynél több jellegzetességet változtat meg az előbbiek közül azért, hogy mondatát kontextusba illessze topikká vagy predikátummá téve egyik vagy másik részét; hogy információt kérjen; hogy utasítást adjon ki; hogy tagadjon valamit; hogy nyomatékosítsa azt, ami fontos számára; hogy érzelmeit fejezze ki; hogy stílushatást érjen el stb. A nyomatékosítás, az érzelmek kifejezése és a stílushatás elérése retorikai alakzattá teszik az inverziót, főleg irodalmárok használatában. Ezen indokokon kívül költők gyakorolhatják az inverziót csupán azért, hogy megfeleljenek a verselés kérelmeinek. (hu)
- A nyelvészetben az inverzió (< latin inversio) vagy anasztrofé (< görög ἀναστροφή) a szokásos (kanonikus, közönséges, normális) szórend vagy mondatrend megváltoztatása úgy, hogy két grammatikai entitás helyet cserél egymással. Ilyen entitások lehetnek összetett grammatikai alak elemei, szószerkezet tagjai, mondatrészek vagy összetett mondat tagmondatai. Szokásos szórend az olyan mondaté, amely elszigetelt (nem összetett mondatba vagy nagyobb kontextusba illesztett), szerkezetileg tagolt és legalább állítmányból álló minimális, tartalma és kommunikatív rendeltetése szerint kijelentő (nem kérdő, nem felszólító), és logikai minősége szerint állító (nem tagadó), valamint azé a szószerkezeté, egyszerű vagy összetett mondaté, amelyben egyetlen tag sem nyomatékosított, amely nem felyez ki érzelmet (például nem felkiáltó mondat) és amely kibocsátójának nincs szemmiféle stilisztikai szándéka. Az inverzió egyike azoknak az eszközöknek, amelyekkel a beszélő egy vagy egynél több jellegzetességet változtat meg az előbbiek közül azért, hogy mondatát kontextusba illessze topikká vagy predikátummá téve egyik vagy másik részét; hogy információt kérjen; hogy utasítást adjon ki; hogy tagadjon valamit; hogy nyomatékosítsa azt, ami fontos számára; hogy érzelmeit fejezze ki; hogy stílushatást érjen el stb. A nyomatékosítás, az érzelmek kifejezése és a stílushatás elérése retorikai alakzattá teszik az inverziót, főleg irodalmárok használatában. Ezen indokokon kívül költők gyakorolhatják az inverziót csupán azért, hogy megfeleljenek a verselés kérelmeinek. (hu)
|
