dbo:abstract
|
- Az Iron Maiden egy angol heavy metal együttes, a világszerte több mint 100 millió eladott lemezével a műfaj egyik legsikeresebb képviselője. Az együttest Steve Harris basszusgitáros alapította 1975-ben, aki korábban a Gypsy's Kiss és a Smiler együttesek tagja volt. Az 1970-es évek végén kibontakozó New Wave of British Heavy Metal hullámmal kerültek be a köztudatba, debütáló lemezük pedig Iron Maiden címmel 1980-ban jelent meg. Több tagcserét követően arany- és platinalemezek sorát adták ki, a The Number of the Beast (1982), a Piece of Mind (1983), a Powerslave (1984), a Somewhere in Time (1986), és a Seventh Son of a Seventh Son (1988) albumokkal a heavy metal megkerülhetetlen klasszikusaivá váltak, a zenekar pedig kereskedelmi sikereinek csúcsára ért. Az 1990-es években tagcserék és a zenei klíma változása nehezítették az együttes munkáját, de a 2000-es évektől kezdve ismét egyre sikeresebbek. Az együttes eddig 16 stúdióalbumot, 4 válogatásalbumot, 9 koncertalbumot és 4 korlátozott példányszámú lemezt készített. 2002-ben Ivor Novello-díjat kaptak, pályafutásuk elismeréseképpen pedig a őrzi az együttes tagjainak kézlenyomatát. Eddig háromszor jelölték őket Grammy-díjra. 2010-ben megjelent 15. stúdióalbumukról az "" című dalért a Best Metal Performance kategóriában kapták meg végül a Grammy-díjat 2011-ben. Az Iron Maiden zenéje nyomán a heavy metal több altípusa jött létre, többek között a power metal és a speed metal, valamint nagy hatással volt a két gitárt együtt megszólaltató heavy metal hangzásra is. Karrierjük során több mint 2000 koncertet adtak, és gyakran említik őket úgy, mint az egyik legnagyobb hatású metalzenekart a rocktörténelemben. Az együttes több dala folklóron, filmeken, illetve könyveken alapszik, mint a The Wicker Man, a The Prisoner, a To Tame a Land, a Where Eagles Dare, az Edge of Darkness, vagy a Rime of the Ancient Mariner. Az együttes kabalafigurája Eddie, aki nemcsak a lemezborítókon látható, de a dalszövegekben ugyanúgy felbukkan, mint az együttes koncertjein. (hu)

prop-hu:author
|
- Fuentes Rodríguez, César (hu)
- Gamba, Marco; Visintini, Nicola (hu)
- Stenning, Paul (hu)
- Wall, Mick (hu)
- Wall, Mick; Ling, Dave (hu)
- Fuentes Rodríguez, César (hu)
- Gamba, Marco; Visintini, Nicola (hu)
- Stenning, Paul (hu)
- Wall, Mick (hu)
- Wall, Mick; Ling, Dave (hu)
|