| dbo:abstract
|
- Az 1995-ös Jagged Little Pill Alanis Morissette harmadik nagylemeze, az első, amely világszerte megjelent. Ez volt az első album az MCA Records-szal történt szakítás utáni hároméves hallgatás után. Az albumon eltávolodik a korábbi dance-pop hangzástól egy alternatív rockosabb, grunge-szerű stílushoz. A „Jagged Little Pill” kifejezés a You Learn-ben hallható, nem sokkal a refrén előtt. Morissette azután kezdte rögzíteni az albumot, hogy Torontóba költözött. Ezután Los Angeles-be utazott, ahol találkozott Glen Ballard producerrel, aki az album egyetlen producere volt. A Jagged Little Pill meghozta az áttörést az énekesnőnek. Világszerte felkerült az albumlistákra, a Billboard 200 élére került, és tizenkét héten vezette a listát (de nem egyfolytában). 2009-ig 33 millió példányban kelt el a lemez. Az album tíz további országban vezette a listákat, köztük az Egyesült Királyságban, Svédországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Finnországban és Hollandiában. További országokban bekerült a 100 legeladottabb album közé. A Billboard magazin az 1990-es évek legeladottabb albumának nevezte. Az 1990-es évek utolsó három évében kilenc Grammy-jelölést kapott, ebből ötször nyert díjat. 1996-ban a legjobb új előadónak járó díjat kapta meg, 21 évesen a legfiatalabb díjazott volt. A legjobb rockalbum díját is megnyerte. A You Oughta Know kislemez két grammyt kapott: legjobb női rockénekes teljesítmény és legjobb rockdal, a dalt jelölték az év dala kategóriában is. Ugyanebben az évben Morrissette-t a legjobb új előadónak jelölték. A Jagged Little Pill vegyes kritikákat kapott, többen dicsérték az album tehetségét és a szövegeket. Az album több összeállításba bekerült. 2002 októberében a Rolling Stone a 31. helyre tette a Women In Rock – The 50 Essential Albums listán, míg 2003-ban a 327. lett Minden idők 500 legjobb albumának listáján. A The Definitive 200 Albums listán a 26. helyre került. Szerepel továbbá az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1995-ös Jagged Little Pill Alanis Morissette harmadik nagylemeze, az első, amely világszerte megjelent. Ez volt az első album az MCA Records-szal történt szakítás utáni hároméves hallgatás után. Az albumon eltávolodik a kori dance-pop hangzástól egy alternatív rockosabb, grunge-szerű stílushoz. A „Jagged Little Pill” kifejezés a You Learn-ben hallható, nem sokkal a refrén előtt.Morissette azután kezdte rögzíteni az albumot, hogy Toront költözött. Ezután Los Angeles-be utazott, ahol találkozott Glen Ballard producerrel, aki az album egyetlen producere volt. A Jagged Little Pill meghozta az áttörést az énekesnőnek. Világszerte felkerült az albumlistákra, a Billboard 200 élére került, és tizenkét héten vezette a listát (de nem egyfolytn). 2009-ig 33 millió példányban kelt el a lemez. Az album tíz tovi országban vezette a listákat, köztük az Egyesült Királyságban, Svຝországban, Ausztrálin, Új-Zélandon, Finnországban és Hollandin. Tovi országokban bekerült a 100 legeladottabb album közé. A Billboard magazin az 1990-es évek legeladottabb albumának nevezte.Az 1990-es évek utolsó három évn kilenc Grammy-jelölést kapott, ebből ötször nyert díjat. 1996-ban a legjobb új elónak járó díjat kapta meg, 21 évesen a legfiatalabb díjazott volt. A legjobb rockalbum díját is megnyerte. A You Oughta Know kislemez két grammyt kapott: legjobb női rockénekes teljesítmény és legjobb rockdal, a dalt jelölték az év dala kategórin is. Ugyanebben az évben Morrissette-t a legjobb új elónak jelölték.A Jagged Little Pill vegyes kritikákat kapott, tn dicsérték az album tehetségét és a szövegeket. Az album t összeállításba bekerült. 2002 oktrn a Rolling Stone a 31. helyre tette a Women In Rock – The 50 Essential Albums listán, míg 2003-ban a 327. lett Minden idők 500 legjobb albumának listáján. A The Definitive 200 Albums listán a 26. helyre került. Szerepel tová az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1995-ös Jagged Little Pill Alanis Morissette harmadik nagylemeze, az első, amely világszerte megjelent. Ez volt az első album az MCA Records-szal történt szakítás utáni hároméves hallgatás után. Az albumon eltávolodik a korábbi dance-pop hangzástól egy alternatív rockosabb, grunge-szerű stílushoz. A „Jagged Little Pill” kifejezés a You Learn-ben hallható, nem sokkal a refrén előtt.Morissette azután kezdte rögzíteni az albumot, hogy Torontóba költözött. Ezután Los Angeles-be utazott, ahol találkozott Glen Ballard producerrel, aki az album egyetlen producere volt. A Jagged Little Pill meghozta az áttörést az énekesnőnek. Világszerte felkerült az albumlistákra, a Billboard 200 élére került, és tizenkét héten vezette a listát (de nem egyfolytában). 2009-ig 33 millió példányban kelt el a lemez. Az album tíz további országban vezette a listákat, köztük az Egyesült Királyságban, Svédországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Finnországban és Hollandiában. További országokban bekerült a 100 legeladottabb album közé. A Billboard magazin az 1990-es évek legeladottabb albumának nevezte.Az 1990-es évek utolsó három évében kilenc Grammy-jelölést kapott, ebből ötször nyert díjat. 1996-ban a legjobb új előadónak járó díjat kapta meg, 21 évesen a legfiatalabb díjazott volt. A legjobb rockalbum díját is megnyerte. A You Oughta Know kislemez két grammyt kapott: legjobb női rockénekes teljesítmény és legjobb rockdal, a dalt jelölték az év dala kategóriában is. Ugyanebben az évben Morrissette-t a legjobb új előadónak jelölték.A Jagged Little Pill vegyes kritikákat kapott, többen dicsérték az album tehetségét és a szövegeket. Az album több összeállításba bekerült. 2002 októberében a Rolling Stone a 31. helyre tette a Women In Rock – The 50 Essential Albums listán, míg 2003-ban a 327. lett Minden idők 500 legjobb albumának listáján. A The Definitive 200 Albums listán a 26. helyre került. Szerepel továbbá az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. (hu)

| rdfs:comment
|
- Az 1995-ös Jagged Little Pill Alanis Morissette harmadik nagylemeze, az első, amely világszerte megjelent. Ez volt az első album az MCA Records-szal történt szakítás utáni hároméves hallgatás után. Az albumon eltávolodik a korábbi dance-pop hangzástól egy alternatív rockosabb, grunge-szerű stílushoz. A „Jagged Little Pill” kifejezés a You Learn-ben hallható, nem sokkal a refrén előtt. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1995-ös Jagged Little Pill Alanis Morissette harmadik nagylemeze, az első, amely világszerte megjelent. Ez volt az első album az MCA Records-szal történt szakítás utáni hároméves hallgatás után. Az albumon eltávolodik a kori dance-pop hangzástól egy alternatív rockosabb, grunge-szerű stílushoz. A „Jagged Little Pill” kifejezés a You Learn-ben hallható, nem sokkal a refrén előtt.Morissette azután kezdte rögzíteni az albumot, hogy Toront költözött. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1995-ös Jagged Little Pill Alanis Morissette harmadik nagylemeze, az első, amely világszerte megjelent. Ez volt az első album az MCA Records-szal történt szakítás utáni hároméves hallgatás után. Az albumon eltávolodik a korábbi dance-pop hangzástól egy alternatív rockosabb, grunge-szerű stílushoz. A „Jagged Little Pill” kifejezés a You Learn-ben hallható, nem sokkal a refrén előtt.Morissette azután kezdte rögzíteni az albumot, hogy Torontóba költözött. (hu)