Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Kállay Saunders Band egy 2015 nyarán alakult magyar együttes. Kállay-Saunders András 2015-ben Bodoczki Ernő basszusgitárossal, Tóth Ádám gitárossal, Szabó Dániel billentyűssel és Prohászka Zsolt dobossal megalapította a Kállay Saunders Bandet, azzal a céllal, hogy a továbbiakban kizárólag élő zenei kísérettel lépjen fel. A formációval 2015 tavaszán jelent meg első önálló nagylemeze, a . A 12 számos korongra a Running, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar dala is felkerült, de hiányzik róla például a című szerzemény, amellyel Fehérvári Gábor Alfréd aratott sikert. A dalokat Szakos Krisztián jegyzi társszerzőként. 2015. december 15-én bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2016-ba bejutott az együttes című dala, melyet Kállay-Saunders András, Pacsai Márk és Tóth Ádám szerzett. Először 2016. január 30-án, a nemzeti válogató második elődöntőjében léptek színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján az első helyen végeztek, és továbbjutottak a középdöntőbe. 2016. február 13-án, A Dal első középdöntőjéből a harmadik helyen továbbjutottak a műsor döntőjébe, de ott a legjobb négy között nem sikerült győzniük. 2017-ben újra próbálkoztak, ekkor Seventeen című dalukkal jutottak el a döntőig, azonban ott nem sikerült a legjobb négybe bekerülniük. (hu)

dbo:associate
| |
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 5687 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:aktívÉvek
| |
prop-hu:cím
|
- Eurovíziós Dalfesztivál és selejtezői (hu)

prop-hu:együttesNeve
|
- Kállay Saunders Band (hu)
- Kállay Saunders Band (hu)
|
prop-hu:honlap
| |
prop-hu:kiadó
|
- Egység Média (hu)
- Egység Média (hu)
|
prop-hu:kép
|
- A Dal 2016 Kállay Saunders Band 2015-12-15.JPG (hu)

prop-hu:képaláírás
|
- A Kállay Saunders Band A Dal 2016 első sajtótájékoztatóján, Budapesten, az A38 Hajón (hu)

prop-hu:műfaj
|
- Pop, Rock, R'n'B (hu)
- Pop, Rock, R'n'B (hu)
|
prop-hu:tagok
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- A Kállay Saunders Band egy 2015 nyarán alakult magyar együttes. Kállay-Saunders András 2015-ben Bodoczki Ernő basszusgitárossal, Tóth Ádám gitárossal, Szabó Dániel billentyűssel és Prohászka Zsolt dobossal megalapította a Kállay Saunders Bandet, azzal a céllal, hogy a továbbiakban kizárólag élő zenei kísérettel lépjen fel. A formációval 2015 tavaszán jelent meg első önálló nagylemeze, a . A 12 számos korongra a Running, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar dala is felkerült, de hiányzik róla például a című szerzemény, amellyel Fehérvári Gábor Alfréd aratott sikert. A dalokat Szakos Krisztián jegyzi társszerzőként. (hu)

rdfs:label
|
- Kállay Saunders Band (hu)
- Kállay Saunders Band (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:homepage
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:associatedBand
of | |
is prop-hu:együttes
of | |
is prop-hu:extra
of | |
is prop-hu:kapcsolódóElőadók
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |