Property Value
dbo:abstract
  • Közösségről több értelemben beszélhetünk, így biológiai értelemben az élőlények csoportjáról, társadalmi értelemben emberi közösségről, politikai értelemben pedig államközösségről. Az emberi közösség az embereknek a családnál nagyobb, együtt élő, illetve szoros fenntartó csoportja. A közösségre jellemző, hogy tagjai a magánéletüket önként megosztják egymással, segítik egymást, pénzüket és szabadidejüket a közösség javára fordítják. Általában nem nevezzük közösségnek az egyesületeket, társadalmi szervezeteket és politikai vagy társadalmi mozgalmakat, amelyek ugyan szintén sok önkéntes munkát igényelnek, de tagjaik elsősorban csak egy-egy konkrét tevékenységre, feladatra szövetkeznek. Ugyancsak nem hívjuk közösségnek azokat az egyházakat és politikai pártokat sem, amelyek a hivatásszerű, fizetett munkára épülnek. A közösség kifejezést sokszor egyszerűen a szoros egység értelmében használjuk, például vagyonközösség, életközösség, nemzeti közösség. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 53128 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3087 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23440723 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Közösség (hu)
  • Közösség (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of