| dbo:abstract
|
- Kufstein vára (németül: Festung Kufstein) egy vár és erőd Ausztriában, Tirol tartományban, Kufstein városában. A vár 606 méter tengerszint feletti magasságával jó 100 méterrel emelkedik a város fölé. A várba legegyszerűbben a Römerhofgasséról gyorsfelvonóval lehet feljutni. A fő részeivel a város irányába fordult erődítmény hatalmas Kaiserturmján (Császártornyán) kívül láthatók még a Bürgerturm (Polgárok tornya), Rondella (Körbástya), Fuchhsturm (Rókatorony) masszív épületei is. A kitűnő állapotban lévő épületegyüttes várjellege 1822-ben szűnt meg. A Császár torony a 18-19. században börtön volt, főleg a Habsburgok ellen harcoló politikai foglyok börtöne volt – köztük sok magyaré is – illetve egyéb főbenjáró bűnökért elítélt rabok kerültek ide. A várban helyezték el a Heimatmuseum gazdag gyűjteményét is. A Bürgerturm kincse és művészi ékessége az első világháborúban elesett hősök emlékére 1931-ben felállított Heldenorgel (Hősök orgonája). A 26 regiszteres, 1813 sípos remekhangú orgona zenéje a torony nyitott ablakán keresztül 15 km távolságra is elhallatszik, s minden délben meg is szólaltatják és június 15 és szeptember 15 között este 6 órakor is játszanak rajta. (hu)
- <api batchcomplete="">Kufstein vára (németül: Festung Kufstein) egy vár és erᔝ Ausztrin, Tirol tartományban, Kufstein városn.A vár 606 méter tengerszint feletti magasságával jó 100 méterrel emelkedik a város fölé. A várba legegyszern a Römerhofgasséról gyorsfelvonóval lehet feljutni.A fő részeivel a város irány fordult erᔝítmény hatalmas Kaiserturmján (Császártornyán) kívül láthatók még a Bürgerturm (Polgárok tornya), Rondella (Körbástya), Fuchhsturm (Rókatorony) masszív épületei is. A kitűnő állapotban lévő épületegyüttes várjellege 1822-ben szűnt meg. A Császár torony a 18-19. században börtön volt, főleg a Habsburgok ellen harcoló politikai foglyok börtöne volt – köztük sok magyaré is – illetve egyປ fnjáró bűnökért elítélt rabok kerültek ide. Tk között itt raboskodott Kazinczy Ferenc és a magyar jakobinus mozgalom néhány tagja, az 1848-i szabadságharc t tisztje, valamint Rózsa Sándor betyár, Leövey Klára pedagógus és Teleki Blanka gr༿nő is, szintén a 48-as forradalommal kapcsolatos tevékenységükért.A várban helyezték el a Heimatmuseum gazdag gyűjteményét is. A Bürgerturm kincse és művészi ékessége az első világhปor諸n elesett hősök emlékére 1931-ben felállított Heldenorgel (Hősök orgonája). A 26 regiszteres, 1813 sípos remekhangú orgona zenéje a torony nyitott ablakán keresztül 15 km távolságra is elhallatszik, s minden délben meg is szólaltatják és június 15 és szeptember 15 között este 6 órakor is játszanak rajta. (hu)
- <api batchcomplete="">Kufstein vára (németül: Festung Kufstein) egy vár és erőd Ausztriában, Tirol tartományban, Kufstein városában.A vár 606 méter tengerszint feletti magasságával jó 100 méterrel emelkedik a város fölé. A várba legegyszerűbben a Römerhofgasséról gyorsfelvonóval lehet feljutni.A fő részeivel a város irányába fordult erődítmény hatalmas Kaiserturmján (Császártornyán) kívül láthatók még a Bürgerturm (Polgárok tornya), Rondella (Körbástya), Fuchhsturm (Rókatorony) masszív épületei is. A kitűnő állapotban lévő épületegyüttes várjellege 1822-ben szűnt meg. A Császár torony a 18-19. században börtön volt, főleg a Habsburgok ellen harcoló politikai foglyok börtöne volt – köztük sok magyaré is – illetve egyéb főbenjáró bűnökért elítélt rabok kerültek ide. Többek között itt raboskodott Kazinczy Ferenc és a magyar jakobinus mozgalom néhány tagja, az 1848–49-i szabadságharc több tisztje, valamint Rózsa Sándor betyár, Leövey Klára pedagógus és Teleki Blanka grófnő is, szintén a 48-as forradalommal kapcsolatos tevékenységükért.A várban helyezték el a Heimatmuseum gazdag gyűjteményét is. A Bürgerturm kincse és művészi ékessége az első világháborúban elesett hősök emlékére 1931-ben felállított Heldenorgel (Hősök orgonája). A 26 regiszteres, 1813 sípos remekhangú orgona zenéje a torony nyitott ablakán keresztül 15 km távolságra is elhallatszik, s minden délben meg is szólaltatják és június 15 és szeptember 15 között este 6 órakor is játszanak rajta. (hu)

| rdfs:comment
|
- Kufstein vára (németül: Festung Kufstein) egy vár és erőd Ausztriában, Tirol tartományban, Kufstein városában. A vár 606 méter tengerszint feletti magasságával jó 100 méterrel emelkedik a város fölé. A várba legegyszerűbben a Römerhofgasséról gyorsfelvonóval lehet feljutni. (hu)
- <api batchcomplete="">Kufstein vára (németül: Festung Kufstein) egy vár és erᔝ Ausztrin, Tirol tartományban, Kufstein városn.A vár 606 méter tengerszint feletti magasságával jó 100 méterrel emelkedik a város fölé. (hu)
- <api batchcomplete="">Kufstein vára (németül: Festung Kufstein) egy vár és erőd Ausztriában, Tirol tartományban, Kufstein városában.A vár 606 méter tengerszint feletti magasságával jó 100 méterrel emelkedik a város fölé. (hu)