Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, később Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk metal zenekar, a nu metal egyik előfutára. 1989 és 1992 között működött, majd feloszlott, és 18 évvel később, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan működik. Bár a zenekar nagy sikereket soha nem ért el, a zenetörténelemben mégis fontos szerepe van, hiszen itt kezdet a pályafutását James Shaffer, Reginald Arvizu és David Silveria, akik később megalapították a Kornt, Jonathan Davisszel és Brian Welchcsel.

Property Value
dbo:abstract
  • Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, később Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk metal zenekar, a nu metal egyik előfutára. 1989 és 1992 között működött, majd feloszlott, és 18 évvel később, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan működik. Bár a zenekar nagy sikereket soha nem ért el, a zenetörténelemben mégis fontos szerepe van, hiszen itt kezdet a pályafutását James Shaffer, Reginald Arvizu és David Silveria, akik később megalapították a Kornt, Jonathan Davisszel és Brian Welchcsel. Shaffer, Arvizu és Morrill alapította a zenekart. Amikor Capra is csatlakozott hozzájuk, ő funk metalos beütést hozott a zenekarba, és a zenéjük a Faith No Morehoz és Red Hot Chili Pepperséhez hasonlította. Még szükségük volt egy dobosra, ezért feladtak az újságban egy hirdetést, amire David Silveria válaszolt, és ő lett a dobos. Nem sokkal ezután felvettek egy demót, ami underground körökben nagy sikernek örvendett. Rájöttek, hogy sikeresek lehetnek. 1989-ben felbéreltek egy menedzsert, aki a szerződtette őket.ó, még ugyanabban az évben. 1991-ben kiadták az első albumukat, a . Nem sokkal a megjelenése után elhagyta a zenekart, és egy olyan ember jött a helyére, akinek a mai napig csak a vezetéknevét tudjuk: . Pár héttel később őt is kirúgták. Ezek után is elhagyta a zenekart, a többiek pedig megalapították a Kornt. (hu)
  • Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, később Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk-metal zenekar, a nu metal egyik előfutára. 1989 és 1992 között működött, majd feloszlott, és 18 évvel később, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan működik. Bár a zenekar nagy sikereket soha nem ért el, a zenetörténelemben mégis fontos szerepe van, hiszen itt kezdet a pályafutását James Shaffer, Reginald Arvizu és David Silveria, akik később megalapították a Kornt, Jonathan Davisszel és Brian Welchcsel. Shaffer, Arvizu és Morrill alapította a zenekart. Amikor Capra is csatlakozott hozzájuk, ő funk-metalos beütést hozott a zenekarba, és a zenéjük a Faith No Morehoz és Red Hot Chili Pepperséhez hasonlította. Még szükségük volt egy dobosra, ezért feladtak az újságban egy hirdetést, amire David Silveria válaszolt, és ő lett a dobos. Nem sokkal ezután felvettek egy demót, ami underground körökben nagy sikernek örvendett. Rájöttek, hogy sikeresek lehetnek. 1989-ben felbéreltek egy menedzsert, aki a szerződtette őket még ugyanabban az évben. 1991-ben kiadták az első albumukat, a . Nem sokkal a megjelenése után elhagyta a zenekart, és egy olyan ember jött a helyére, akinek a mai napig csak a vezetéknevét tudjuk: . Pár héttel később őt is kirúgták. Ezek után is elhagyta a zenekart, a többiek pedig megalapították a Kornt. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, kés𕆻 Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk-metal zenekar, a nu metal egyik elᔟutára. 1989 és 1992 között műk཭ött, majd feloszlott, és 18 évvel kés𕆻, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan műk཭ik. Bár a zenekar nagy sikereket soha nem ért el, a zenetörténelemben mégis fontos szerepe van, hiszen itt kezdet a pályafutását James Shaffer, Reginald Arvizu és David Silveria, akik kés𕆻 megalapították a Kornt, Jonathan Davisszel és Brian Welchcsel.Shaffer, Arvizu és Morrill alapította a zenekart. Amikor Capra is csatlakozott hozzájuk, ő funk-metalos beütést hozott a zenekarba, és a zenéjük a Faith No Morehoz és Red Hot Chili Pepperséhez hasonlította. Még szükségük volt egy dobosra, ezért feladtak az újságban egy hirdetést, amire David Silveria válaszolt, és ő lett a dobos. Nem sokkal ezután felvettek egy demót, ami underground körökben nagy sikernek örvendett. Rájöttek, hogy sikeresek lehetnek. 1989-ben felbéreltek egy menedzsert, aki a Triple X Recordshoz szerzᔝtette őket még ugyanabban az évben.1991-ben kiadták az első albumukat, a Who's Laughing Nowt. Nem sokkal a megjelenése után Pete Capra elhagyta a zenekart, és egy olyan ember jött a helyére, akinek a mai napig csak a vezetéknevét tudjuk: Corey. Pár héttel kés𕆻 őt is kirúgták. Ezek után Richard Morill is elhagyta a zenekart, a tiek pedig megalapították a Kornt. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, később Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk-metal zenekar, a nu metal egyik előfutára. 1989 és 1992 között működött, majd feloszlott, és 18 évvel később, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan működik. Bár a zenekar nagy sikereket soha nem ért el, a zenetörténelemben mégis fontos szerepe van, hiszen itt kezdet a pályafutását James Shaffer, Reginald Arvizu és David Silveria, akik később megalapították a Kornt, Jonathan Davisszel és Brian Welchcsel.Shaffer, Arvizu és Morrill alapította a zenekart. Amikor Capra is csatlakozott hozzájuk, ő funk-metalos beütést hozott a zenekarba, és a zenéjük a Faith No Morehoz és Red Hot Chili Pepperséhez hasonlította. Még szükségük volt egy dobosra, ezért feladtak az újságban egy hirdetést, amire David Silveria válaszolt, és ő lett a dobos. Nem sokkal ezután felvettek egy demót, ami underground körökben nagy sikernek örvendett. Rájöttek, hogy sikeresek lehetnek. 1989-ben felbéreltek egy menedzsert, aki a Triple X Recordshoz szerződtette őket még ugyanabban az évben.1991-ben kiadták az első albumukat, a Who's Laughing Nowt. Nem sokkal a megjelenése után Pete Capra elhagyta a zenekart, és egy olyan ember jött a helyére, akinek a mai napig csak a vezetéknevét tudjuk: Corey. Pár héttel később őt is kirúgták. Ezek után Richard Morill is elhagyta a zenekart, a többiek pedig megalapították a Kornt. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 942489 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5027 (xsd:nonNegativeInteger)
  • 5084 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22729935 (xsd:integer)
  • 27825965 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1989 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
prop-hu:egyébNevek
  • Love And Peace Dude, Laughing As People Die (hu)

prop-hu:együttesNeve
  • L.A.P.D. (hu)
  • L.A.P.D. (hu)
prop-hu:egyປNevek
  • Love And Peace Dude, Laughing As People Die (hu)
  • Love And Peace Dude, Laughing As People Die (hu)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
prop-hu:kapcsol༽༾l𕆭ók
prop-hu:kiadó
prop-hu:korábbiTagok
prop-hu:koriTagok
prop-hu:műfaj
  • funk metal nu metal, mint annak az előfutára (hu)
  • funk-metal nu metal, mint annak az előfutára (hu)

prop-hu:m𗇺j
  • funk-metal nu metal, mint annak az elᔟutára (hu)

prop-hu:ország
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:comment
  • Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, később Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk metal zenekar, a nu metal egyik előfutára. 1989 és 1992 között működött, majd feloszlott, és 18 évvel később, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan működik. Bár a zenekar nagy sikereket soha nem ért el, a zenetörténelemben mégis fontos szerepe van, hiszen itt kezdet a pályafutását James Shaffer, Reginald Arvizu és David Silveria, akik később megalapították a Kornt, Jonathan Davisszel és Brian Welchcsel. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, kés𕆻 Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk-metal zenekar, a nu metal egyik elᔟutára. 1989 és 1992 között műk཭ött, majd feloszlott, és 18 évvel kés𕆻, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan műk཭ik. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az L.A.P.D. (először Love And Peace Dude, tehát Szeretet És Béke Haver, később Laughing As People Die, azaz Nevetünk Az Emberek Halálán) egy amerikai funk-metal zenekar, a nu metal egyik előfutára. 1989 és 1992 között működött, majd feloszlott, és 18 évvel később, 2010-ben új felállással összeállt újra, azóta folyamatosan működik. (hu)

rdfs:label
  • L.A.P.D. (hu)
  • L.A.P.D. (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is prop-hu:kapcsolódóElőadók of
is prop-hu:kapcsol༽༾gyüttes of
is prop-hu:kapcsol༽༾l𕆭ók of
is foaf:primaryTopic of