| dbo:abstract
|
- A magyar népviselet a magyarság hagyományos öltözködési módja. Fő táji típusai a dunántúli, a felföldi, az alföldi és az erdélyi. Jellegzetes vidékei: Galga-mente, Kalotaszeg, Kalocsa, Lóc, Matyóföld, Hosszúhetény, Hollókő, Kazár, Ormánság, Sárköz, Székelyföld, Torockó, Püspökbogád. A viseletet törvények és rendeletek szabályozták. Másként öltözött a nemes, a jobbágy és a polgár. A különböző vidékek lakói viseletükkel is megkülönböztették magukat a többi vidék lakóitól és a nemzetiségiektől. A régi ruhadarabokat házilag készítették tartós anyagból, hogy több nemzedéket is kiszolgálhassanak. A 19. század végéig az ing, bő gatya, székely harisnya anyagát továbbra is otthon szőtték (lásd szövőszék). A viselet többi részét egyre inkább gyári alapanyagból varrták. Az egyes községek kialakították a csak rájuk jellemző stílust. A berendezés, a szép tárgyak és a női viselet a nők kezében volt. Ma már inkább csak ünnepekre vesznek fel népviseleti ruhát. A 20. század közepétől főleg a palócvidéken, Erdélyben és Kalocsa környékén él tovább. A népviselet tudatos ápolása beszűkíti annak alkalmazási körét és mereven megkötheti egyes jellegzetességeit. A viselet elszakad a mindennapi élettől, és a történelem egy darabjának tekintik: ez a historizálás, ami rögzíti és megmerevíti a formát, mintegy múzeumi vitrinbe zárva. Mások a régi népi motívumokat eredeti környezetükből kiragadva, háztartási textíliákon és egyes ruhadarabok díszeként szerepeltetve igyekeznek megőrizni a népi formakincset. (hu)
- A magyar népviselet a magyarság hagyományos öltözködési módja. Fő táji típusai a dunántúli, a felföldi, az alföldi és az erdélyi. Jellegzetes vidékei: Galga-mente, Kalotaszeg, Kalocsa, Lóc, Matyóföld, Hosszúhetény, Hollókő, Kazár, Ormánság, Sárköz, Székelyföld, Torockó, Püspökbogád. A viseletet törvények és rendeletek szabályozták. Másként öltözött a nemes, a jobbágy és a polgár. A különböző vidékek lakói viseletükkel is megkülönböztették magukat a többi vidék lakóitól és a nemzetiségiektől. A régi ruhadarabokat házilag készítették tartós anyagból, hogy több nemzedéket is kiszolgálhassanak. A 19. század végéig az ing, bő gatya, székely harisnya anyagát továbbra is otthon szőtték (lásd szövőszék). A viselet többi részét egyre inkább gyári alapanyagból varrták. Az egyes községek kialakították a csak rájuk jellemző stílust. A berendezés, a szép tárgyak és a női viselet a nők kezében volt. Ma már inkább csak ünnepekre vesznek fel népviseleti ruhát. A 20. század közepétől főleg a palócvidéken, Erdélyben és Kalocsa környékén él tovább. A népviselet tudatos ápolása beszűkíti annak alkalmazási körét és mereven megkötheti egyes jellegzetességeit. A viselet elszakad a mindennapi élettől, és a történelem egy darabjának tekintik: ez a historizálás, ami rögzíti és megmerevíti a formát, mintegy múzeumi vitrinbe zárva. Mások a régi népi motívumokat eredeti környezetükből kiragadva, háztartási textíliákon és egyes ruhadarabok díszeként szerepeltetve igyekeznek megőrizni a népi formakincset. (hu)
|
