Property Value
dbo:abstract
  • Marko „Marco” Tapani Hietala (Finnország, Kuopio, 1966. január 14. –) a finn nevű heavy metal zenekar énekese, basszusgitárosa és dalszerzője, valamint a szintén finn szimfonikus metal együttes, a Nightwish basszusgitárosa, aki leginkább feltűnő arcszőrzetéről ismert. A Nightwishhez 2002-ben csatlakozott a Century Child album felvétele előtt, elfoglalva a frissen távozott basszusgitáros, Sami Vänskä helyét. Marco ezen kívül játszott még az Impaled Nazarene 1994-es Suomi Finland Perkele című albumán. Vendégzenészként működött közre a Delainben, ami a gothic és szimfonikus metal-közösség projektje volt. Ő volt a basszusgitáros, és több dalhoz kölcsönözte a hangját. Részt vett az Altaria Invitation című albumának felvételein is, ahol az aláfestő vokál fűződik a nevéhez. Hietala egy időben a együttes tagja is volt. Egészen az ő érkezéséig a Nightwish dalai kizárólag az énekesnő, Tarja Turunen számára íródtak, ekkor viszont Tuomas Holopainen, a dalszerző már ki tudta használni Marco erőteljes, reszelős hangját a duettekhez, amik egészen új karaktert adtak a Nightwish hangzásának. Minthogy a Nightwish koncertjei alatt Tarja ragaszkodott egy rövidebb szünethez, hogy pihentethesse a hangját, az együttes ez idő alatt mindig egy instrumentális számot játszott, de Marco Hietala érkezésével ez is megváltozott, hiszen így, amíg Tarja pihent, a zenekar már különböző ismert dalok (például Ozzy Osbourne „Crazy Train”, a W.A.S.P. „Wild Child”, a Dio „Don't Talk To Strangers”, a Megadeth „Symphony of Destruction” és legújabban a Pink Floyd „High Hopes”) feldolgozásával is kedveskedhetett rajongóinak Marco előadásában az énekes részeknél. Ezek közül néhányat kiadtak az egyes Nightwish-albumok apropóján, és ez jól is jövedelmezett. Hietala ezen felbátorodva jócskán kivette a részét a 2007 szeptemberében megjelenő új Nightwish-album, a Dark Passion Play felvételein is az énekes részeknél: az albumon vannak olyan számok, amelyeket kizárólag ő énekel. Ugyanígy egyes dalokat egy az egyben ő is írt. A Delain keretein belül ő játssza a basszus-szólamokat a Lucidity c. albumon, ahol a férfi szólót is énekli. 2020-ban megnyerte a finneknél is nagy sikerrel futó Álarcos énekes nevezetű műsort. 2021. január 12-én bejelentette, hogy a zeneipar kapzsisága és krónikus depressziója miatt elhagyja a Nightwish-t. (hu)

dbo:associatedBand
dbo:genre
dbo:instrument
dbo:personFunction
dbo:wikiPageID
  • 197650 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5548 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23447666 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1985 (xsd:integer)
prop-hu:együttes
prop-hu:hangszer
prop-hu:kép
  • Marco Hietala gitározás közben.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Marco Hietala gitározás közben (hu)
  • Marco Hietala gitározás közben (hu)
prop-hu:képméret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Marco Hietala (hu)
  • Marco Hietala (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1966 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Marko Tapani Hietala (hu)
  • Marko Tapani Hietala (hu)
prop-hu:tevékenység
  • énekes, zenész, dalszerző (hu)
  • énekes, zenész, dalszerző (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Marco Hietala (hu)
  • Marco Hietala (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Marco Hietala (hu)
  • Marco Hietala (hu)
is dbo:associate of
is prop-hu:extra of
is prop-hu:korábbiTagok of
is foaf:primaryTopic of