| dbo:abstract
|
- Az alaktanban használt névszóragozás (deklináció, latinul: declinatio) terminus a névszó alakjának változtatásaira vonatkozik, mely azzal a céllal történik, hogy nyelvtől függően különféle nemeket, számokat és eseteket fejezzen ki. Az eset a névszó mondattani funkciója kifejezésére használt egyik módszer. Egy névszó összes alakja annak paradigmáját alkotja. A névszóragozás csak egyes nyelvtípusokra jellemző. Ilyenek a flektáló nyelvek és az agglutináló nyelvek, bár vannak különbségek a két típus között a névszóragozás jellegzetességeit illetően. A flektáló nyelvekben egyazon toldalék általában egyszerre fejez ki a névszóra jellemző több nyelvtani kategóriát, azonban az agglutináló nyelvekben egy toldalék általában csak egy nyelvtani kategóriát fejez ki. Erre utal a magyar nyelv grammatikáiban ezen toldalékok jelekre és ragokra való felosztása is. Például a többes számot jel fejezi ki, az eseteket pedig ragok. Az esetragozásnak nem azonos a fejlettsége és fontossága a különféle ezzel a jelenséggel rendelkező nyelvekben. Például az indoeurópai nyelveket külön-külön vizsgálva megfigyelhető, hogy mai állapotukban nagyon különböző mértékben maradt fenn a névszóragozás. Például a legtöbb mai szláv nyelvnek (orosz, szerb stb.) viszonylag gazdag az esetragozása. A germán nyelvek közül a németben fejlettebb a névszóragozás, mint az angolban, melyben csaknem teljesen kihalt az óangol nyelvhez viszonyítva. A latinban hat eset volt, de az újlatin nyelvek többségében már csak egyes személyes névmásokat ragoznak. Csupán a román nyelvben maradt fenn több a névszóragozásból. Amilyen mértékben csökkent a mondattani funkciók kifejezése az esetragok segítségével, olyan mértékben nőtt az elöljárószók és a szórend szerepe. (hu)
- Az alaktanban használt névszóragozás (deklináció, latinul: declinatio) terminus a névszó alakjának változtatásaira vonatkozik, mely azzal a céllal történik, hogy nyelvtől függően különféle nemeket, számokat és eseteket fejezzen ki. Az eset a névszó mondattani funkciója kifejezésére használt egyik módszer. Egy névszó összes alakja annak paradigmáját alkotja. A névszóragozás csak egyes nyelvtípusokra jellemző. Ilyenek a flektáló nyelvek és az agglutináló nyelvek, bár vannak különbségek a két típus között a névszóragozás jellegzetességeit illetően. A flektáló nyelvekben egyazon toldalék általában egyszerre fejez ki a névszóra jellemző több nyelvtani kategóriát, azonban az agglutináló nyelvekben egy toldalék általában csak egy nyelvtani kategóriát fejez ki. Erre utal a magyar nyelv grammatikáiban ezen toldalékok jelekre és ragokra való felosztása is. Például a többes számot jel fejezi ki, az eseteket pedig ragok. Az esetragozásnak nem azonos a fejlettsége és fontossága a különféle ezzel a jelenséggel rendelkező nyelvekben. Például az indoeurópai nyelveket külön-külön vizsgálva megfigyelhető, hogy mai állapotukban nagyon különböző mértékben maradt fenn a névszóragozás. Például a legtöbb mai szláv nyelvnek (orosz, szerb stb.) viszonylag gazdag az esetragozása. A germán nyelvek közül a németben fejlettebb a névszóragozás, mint az angolban, melyben csaknem teljesen kihalt az óangol nyelvhez viszonyítva. A latinban hat eset volt, de az újlatin nyelvek többségében már csak egyes személyes névmásokat ragoznak. Csupán a román nyelvben maradt fenn több a névszóragozásból. Amilyen mértékben csökkent a mondattani funkciók kifejezése az esetragok segítségével, olyan mértékben nőtt az elöljárószók és a szórend szerepe. (hu)
|
